Börtönből zsarolták egy katona feleségét

bűnügy
2016 október 11., 05:31
comments 56

A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt

két elítélt ellen, akiket olytatólagosan, hivatalos minőség színlelésével elkövetett zsarolással vádolnak.

Az ügyészség szóvivője, Szanka Ferenc az MTI-nek elmondta, hogy két elítélt még tavaly szeptemberben szerzett a rácsokon belül egy mobilt, amivel tavaly szeptember 20-án több mint tízszer hívták fel egy szerződéses katona élettársát; egyikük alezredesnek, másikuk dandártábornoknak adta ki magát. Azzal fenyegetőztek, hogy ha nem tölti föl 12 ezer forinttal a telefonjukat, akkor nem beszélhet élettárásával, akit hadbíróság elé is állítanak. Az ijedt nő feltöltötte a telefont. A két férfi újra jelentkezett: és már 30-50 ezer forintot követeltek. A két férfi akkor is hívta a sértettet, amikor ő éppen feljelentést tett a rendőrségen.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.