Ausztria nem akar csatlakozni a V4-hez

külföld
2016 október 13., 17:33
comments 151

Az osztrák parlament a mai ülésén elutasította Ausztria esetleges csatlakozását a visegrádi négyek csoportjához. Az erre vonatkozó indítványt az ellenzéki. szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) nyújtotta be – írja az MTI.

Sebastian Kurz néppárti osztrák külügyminiszter kiállt a visegrádi államokkal, Csehországgal, Lengyelországgal, Szlovákiával és Magyarországgal való jó viszony, illetve együttműködés mellett, de szerinte a csatlakozás többek között azért sem lehetséges, mert a visegrádi államok egy olyan „zárt klubot alkotnak, ahova nem vesznek fel új országokat”.

Az FPÖ elnöke, Heinz-Christian Strache szerint a visegrádi államok „örömmel vennék”,   ha Ausztria tenne egy lépést ebbe az irányba. Johannes Hübner, a párt külpolitikai szóvivője szerint Ausztria esetleges tagsága erősítené az ország uniós szerepét is, hiszen a visegrádi államoknak szavai szerint „de facto vétójoguk” van az unióban.

Strache szeptember közepén a Tiroler Tageszeitungnak azt mondta, hogy „már csak a történelmi okok miatt is ésszerű lenne, ha Ausztria csatlakozna a visegrádi csoporthoz”, aminek a megerősödésével szerinte van esély az uniós reformokra. Szerinte a visegrádi államok között formálódik a német kancellár ellenpólusa. „Eddig az unióban Németország és Franciaország hozott döntéseket, a többieknek nyelniük kellett” – mondta.

A putyinista Milos Zeman cseh államfő szeptember közepén találkozott Norbert Hoferrel, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) államfőjelöltjével. Zeman akkor felvetette, hogy Ausztria tagja lehetne a visegrádi államoknak. Hofer a találkozó után azt mondta, arról beszéltek, hogyan lehetne erősebben hallatni a jövőben Közép-Európa hangját az EU-n belül, mert közös a történelmük, és hasonló módon látjuk a dolgokat. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.