19 nappal a választás előtt lelépett Trump országos politikai igazgatója

A Politico három forrása is megerősítette, hogy Jim Murphy kiszállt Donald Trump kampányából, gyakorlatilag a célegyenesben.

Murphy azt mondja, nem lemondott, de személyes okokból hátralépett. Az okokat nem hozta nyilvánosságra.

De nem Murphy az egyetlen Trump stábjából, aki mostanában látványosan háttérbe léphetett, a lap arról ír, hogy több fontos tanácsadó is hiányzott a közelmúlt kampányeseményeiről.

Murphynak nagyon fontos szerepe volt a kampányban, mivel általában ő közvetített Trump és a Republikánus Párt között.

Murphy régi szövetségese Paul Manafortnak, Trump egykori kampányfőnökének, aki korábban Janukovics tanácsadója is volt és gyanús szálak fűzték Putyin köreihez. Manafort valószínűleg a sok támadás miatt augusztusban mondott le posztjáról.

Trump kampánya eddig is komoly nehézségekkel küszködött, mivel az elmúlt hetekben egyre jobban szakadt le Hillary Clinton mögött, és egyelőre nem látni, hogyan tudná megfordítani ezeket a trendeket, ráadásul végérvényesen megromlott a viszonya a Republikánus Párt vezetésével is, a párt pedig fokozatosan hátrált ki mögüle.