„Vacak az ellenzék? Kedves sajtó, ne fanyalogjatok, harcoljatok a szabadságért!”

Bokros Lajos intő szavai itt csengenek még a fülemben, amikor a tudósítást gépelem a 2016. október 23-i összbaloldali megemlékezésről. Az új összefogást most a Szolidaritás Mozgalom hívta össze a Blaha Lujza térre, amibe beugrott az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a MoMa és a Párbeszéd is.

A saccra háromezer ünnepelő közül a beszédek elhangzása után 2999 pont ugyanolyan fancsali képpel, borús tekintettel távozott, mint amilyennel érkezett. A nyomasztó esemény csak a mindig derűs és bizakodó Gyurcsány Évát hozta lázba.

A tömeg déli oldalán a Rókus Kórház ablakából nagyon idős hölgyek a pelenkájukat lengetve köszöntik a baloldali politikusokat,

Jó, inkább átdzsalok az északi oldalra. Ott éppen egy idős úr sugárban rókázik, mellette egy másik 2006 október 23-án megsérült, kilőtt szemű emberek fényképeit emeli a magasba. Senki nem szól hozzá.

Hátramegyek a színpad mögé. Gyurcsány Ferenc kis csoporttal zugdohányzik, mögötte a Rákóczi úton 10-12, a szabadság elhíresült betűit cipelő Kossuth téri ellentüntető közeledne, de a rendőrök simán elterelik őket.

Nincs atrocitás. Aktivisták adománygyűjtő persellyel járkálnak körbe-körbe, de a főként idősekből álló tömeg legtöbbször csak lesüti a szemét, és szégyenkezve várja, hogy továbblépjen a kéregető.

Az egyik első felszólaló, Tóth Krisztina költő ébreszt fel a melankóliámból:

„Valaha mi voltunk Európa szíve. Majd Európa feneke lettünk. És lassan már csak egy mérges pattanás leszünk Európa fenekén.”

Az MSZP elnöke következik. Molnár Gyula sápadtan, rezignált hangon, arcrándulás nélkül ígéri be 2018-ra az új baloldali összefogást. Aztán a „katolikus istentisztelet” legfelemelőbb pillanatait kezdi felidézni. De nem tudunk figyelni, mert megjön a mentő a hányós bácsiért.

Gyurcsány következik. Vastaps. Nem rossz alliterációval indít: „Politikai poklok poklára küldjük ezt a rendszert.” De régen ebben is jobb volt. Nekem az abszolút kedvencem tőle: „A vita fogja vitalizálni, életre gargalizálni a pártot.”

A volt miniszterelnök is próbálja győzködi az egybegyűlteket és magát is, hogy össze kéne állni, mint Szajli asszony haluskája. De aztán az összefogás jegyében rögtön ki is oszt mindenkit: „Aki nincs Orbán ellen, az Orbánnal van. Aki elmúltnyolcévezik, aki gyurcsányozik, az Orbánnal van.”

Na, több sem kellett, jött Karácsony Gergely és gyurcsányozott egyet. Szerinte Orbán az első olyan zsarnok, akit saját népe tart a hatalomban, és nem egy idegen erő. És ez azért is lehetséges, és azért nem fordulnak ellene a jobboldali demokraták, mert ők 2006. október 23-án az Astorián maradtak. A Párbeszéd elnöke azt mondta, hogy azon a napon és ott kezdődött meg a köztársaság haláltusája, és végtelenül sajnálja, hogy az megtörténhetett.

Néma csönd. Így kell megrugdosni egy már egyébként is halott bulit.

Karácsony szerint ettől függetlenül Orbán rendszere rosszabb, mint az azt megelőző kormányok voltak. Így hát kénytelenek összefogni mindenkivel, akik hajlandók Orbán ellen felsorakozni.

Villámgyorsan a közelemben álló Gyurcsány Ferencre pillantok, de nem látom jól az arcát, mert a volt miniszterelnök bebújt Dobrev Klára háta mögé, és arcát mélyen, hosszan annak tarkójába süllyesztette. És a himnuszig már elő sem bújt onnan.

Bokros Lajos még megpróbálta feldobni a partit azzal, hogy felsorolta az új, demokrácia-visszaállító összefogás legfontosabb összetevőit.

Idézem:

1. „A bukott MSZP.”

2. „Gyurcsány, a patás ördög.”

3. „Bokros, a népnyúzó.”

Akinek pediglen ez nem tetszik, az Orbán Viktor cinkosa. Ezzel az útravalóval kullogott haza a magyar baloldal.