562 vietnami drogfüggő szökött meg az „elvonóról”

A dél-vietnami Dong Nai tartományban lévő rehabilitációs intézetből 562 kábítószerfüggő páciens szökött meg, közülük 56 nő volt – jelentette a VnExpress vietnami lap.

Ez maradt a szökés után (Fotó: STR / AFP)

A páciensek vasárnap este törtek ki az épületből, miután kapákkal, lapátokkal és poroltó készülékekkel ablakokat törtek ki, és megrongáltak több ajtót és falat is. Reggelig a szökevények kétharmadát sikerült visszavinni.

Fotó: STR / AFP

A Dong Nai tartományi önkormányzat egy tisztségviselője cáfolta, hogy ezzel a páciensek az intézetben uralkodó rossz körülmények és a túlzsúfoltság ellen tiltakoztak volna.

Elfogott szökevényeket visznek vissza az elvonóra (Fotó: STR / AFP)

A Vietnamban érvényben levő szigorú törvények értelmében a kábítószerfüggőket arra kényszerítik, hogy két évet töltsenek el állami elvonóintézetben. Szökési kísérletek gyakran előfordulnak.

Fotó: STR / AFP

Egy svéd emberi jogi szervezet szeptemberben arról adott hírt, hogy a vietnami elvonóintézetekben kínzással felérő körülmények között tartják fogva a pácienseket. Hivatalos becslések szerint a 90 millió lakosú délkelet-ázsiai országban 180 ezer kábítószerfüggő él, többségük heroint vagy szintetikus drogokat használ. (MTI)