A Magyar Nemzeti Arcvonalat évek óta szemmel tartották a hatóságok, mégis sikerült fegyverhez jutniuk

„Te mi vagy? Áldozat vagy harcos? Préda, vagy a vadász? És ha a vadász, akkor hogy akarsz igazi vadásszá válni? Az MNA csak a legkülönbeket várja. Akik kitartóak, határozottak, eltökéltek, áldozatkészek. Szalmaláng fellángolókkal, nyafogókkal, egoistákkal, okoskodókkal, hibbantakkal nincs időnk foglalkozni.”

-ezzel határozta a honlapján a Magyar Nemzeti Arcvonal, hogy kiket vár az évente megrendezett táborába, ahol harcászati gyakorlatokat tartanak. Ezeket hagyományosan Győrkös István szervezte, aki szerda reggel rálőtt két rendőrre.

Az MNA kiképzőtáboraiban önvédelmet, lövészetet és alakzatban mozgást tanítanak a résztvevőknek. Korábban a feltételek között külön kikötötték azt is, hogy „buzik, cigányok, zsidók most sem vehetnek részt a Táborban!”. Ugyanakkor azt is kikötötték „a cigány és zsidó életmód (bűnözés, kábítószer stb.) elutasítását” is.

Az MNA vezetőjét, Győrkös Istvánt szerdán bőnyi házában fogták el, miután reggel fejbe lőtt egy hozzá kiérkező rendőrt, aki a helyszínen meghalt, egy másikat pedig mellsérüléssel szállítottak kórházba. A rendőrök illegálisan tartott fegyvereket kerestek volna a Győrkösnél, de ahogy bekopogtak hozzá a férfi azonnal tüzet nyitott.

A Kisalföld információi szerint a meghalt rendőr nem megyei volt, hanem a Nemzeti Nyomozó Iroda tagjaként vett részt az akcióban.

Rendőri készültség Bőny főutcájában, a Szabadság úton, ahol lövöldözés volt. Mesterlövész hasal a középen látható autó tetején. (Fotó: Krizsán Csaba / MTI)

Győrkös István már a 90-es évek elején is elítélték közösség elleni izgatás, valamint lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt. Akkor egy évet kapott.

Győrkös István

Győrkös 1989-ben alapította a Magyar Nemzeti Arcvonalat, amely máig a hungarizmus örököseként határozza meg magát. Az MNA kiképzőtáboraival kapcsolatban már 2009-ben is felmerült, hogy nem csak airsoft, hanem éles lőfegyvereik is vannak. Akkor Draskovics Tibor, a szocialista kormányok rendészeti minisztere bejelentette, hogy ahol az MNA tevékenysége a bűncselekmény határát elérte, ott a Nemzeti Nyomozóiroda beavatkozott.

Akkor Győrkös elismerte, hogy az ő tulajdonában van az a terület, ahol a táborokat szervezték, de tagadta, hogy ott éles lőszert is használtak volna. Azt mondta, festékkel,vagy műanyag golyóval lőnek célra.

A kiképzőtáborok szervezésén túl Győrkös István a 90-es években részt vett a hungarista mozgalom szervezésében is. A rendszerváltás után Győrkös csoportja kezdte el használni először az árpádsávos zászlót, 1992. október 23-án pedig ott voltak Göncz Árpád kifütyülésénél is. 1997-ben Győrkös is ott volt az a Budapest ostromában elesett német katonákról megemlékező „Becsület Napja” nevű felvonulás ötletgazdái között is.

Nem sokkal a szerdai lövöldözés után az MNA-hoz közeli, szélsőjobboldali Hídfő a Facebookon elismerte, hogy Győrkösről van szó:

Áder János hivatalosan cáfolta, hogy rokona lenne Győrkösnek.

A lövöldözésben Győrkös is megsérült, a Kisalföld szerint a golyó semmilyen létfontosságú szervet nem ért, megműtötték, stabilizálták az állapotát, ezért már őrizetbe lehet venni.