Földrengés volt Olaszországban

külföld
2016 október 27., 04:11
comments 5

Három erős földrengés és nagyjából hatvan kisebb utórengés rázta meg szerda este és éjjel Közép-Olaszországot. Egy ember szívrohamban meghalt, néhány tucatnyian megsérültek, de senki nem súlyosan.

Először egy 5,4-es erősségű rengés volt néhány perccel negyed nyolc előtt, majd este 21.18-kor egy 5,9-es erősségű, ami hosszabb ideig is tartott, mint az első. (Az amerikai földtani intézet - USGS - mérése szerint ez a második erős földmozgás 6,1-es volt.) A harmadik erős rengés - 4,6-os - nem sokkal éjfél előtt történt. A nagy rengések között és után még csaknem hatvan apróbb történt, közülük 23 volt erősebb 3-asnál - jelentette az olasz földtani intézet.

Az epicentrum Marche és Umbria tartomány térségében volt. A rengések majdnem ugyanazt a térséget érintették, mint amelyet az augusztus 24-i pusztító földmozgás sújtott.

Fabrizio Curcio, az olasz polgári védelem vezetője az első kárfelmérés után közölte, hogy a károk nem olyan súlyosak, mint először gondolták. A sérültek közül két vagy három embert kellett kórházba szállítani. A többi sérült maga jelentkezett orvosi ügyeleten valamilyen panasszal. A pánik viszont általános volt. Tolentino faluban halt meg egy 73 éves férfi szívrohamban, amelyet valószínűleg a rengések váltottak ki.

Az egyik leginkább érintett falu, Ussita polgármestere, Marco Rinaldi ellentmondott annak, hogy a károk nem súlyosak. A SkyTG24 tévének nyilatkozva kijelentette, hogy

hatalmas pusztítást végeztek a rengések a településükön, és hogy apokaliptikus a helyzet.

Az, hogy az egyetlen halálos áldozaton kívül nincs több halott, és a sérültek száma is viszonylag kevés, jórészt annak köszönhető, hogy a lakosok mind az utcára szaladtak az első rengés után, és mindvégig kint maradtak annak ellenére, hogy a talaj esőáztatta volt. Sokan arra készültek, hogy az utcán, illetve autójukban alszanak. A rengést érezni lehetett Rómában és több más településen is, több száz kilométerre az epicentrumtól. Az egész térségben sokan szaladtak az utcákra. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.