Börtönt is kaphat a történész, aki szerint a lengyelek több zsidót öltek meg a holokauszt alatt, mint németet

külföld
2016 október 31., 12:55
comments 308

Akár börtönbe is kerülhet az az Egyesült Államokban élő lengyel történész, aki arról írt, hogy a második világháborúban a lengyelek is öltek zsidókat. Jan Tomasz Gross ellen hónapokkal ezelőtt indítottak vizsgálatot, amiért arról írt, hogy a második világháború alatt a lengyelek több zsidót öltek meg, mint németet. Arról írt, hogy a lengyelek körülbelül 30 ezer németet öltek meg, miközben 100-200 ezer zsidóval végeztek.

A cikk megjelenése után a lengyel főügyészségre több panasz is érkezett, amelyek szerint Gross ártott Lengyelország hírnevének. A legfőbb ügyész pedig nemrég úgy döntött, folytatja a vizsgálatot a történész ellen. Ha elítélik, akár három év börtönt is kaphat.

A vizsgálatról azt mondta, nagyon zavaró, mert szerinte a történelmi kérdéseket nem a bíróságon kell megvitatni. Gross szerint a lengyel kormány áll az ellene indított ügyészségi vizsgálat mögött, azt mondta, a lengyel történelem meghamisításán dolgoznak. Emlékezettett arra, hogy a kormány nemrég jelentette annak a törvénynek az előkészítését, ami szigorúbban büntetné azokat, aki a lengyelek felelősségét firtatja a holokausztban. (Haaretz)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.