Meghalt Józsa Imre

GYÁSZ
2016 október 31., 08:56

A színész 62 éves volt, már régóta súlyos betegségben szenvedett. Józsa Imre 1954. március 18-án született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1978-ban kapott diplomát. Ezután a József Attila Színházhoz szerződött. Józsa Imre

Több színházi előadásban és filmben játszott, emellett szinkronszínészként is gyakran hallhattuk a hangját. Ő volt Nicolas Cage, Chevy Chase magyar hangja, a South Parkban pedig ő szólaltatta meg Mr. Garrisont. Erről a szerepről egy interjúban azt mondta: „A visszajelzések szerint nagyon sokan szerettek a South Park Garrison tanár uraként is. Ez a szerep és műfaj egyáltalán nem az én világom, de talán éppen ezért jelentett kihívást a feladat.”

A színészt 1988-ban Jászai Mari-díjjal, 1997-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki. (MTI)