Tarlós: Feleslegesnek tartom, hogy egyesek anélkül tüntetgetnek, hogy egyáltalán ismernék a Római-partra építendő mobilgát terveit

A Magyar Hírlapnak adott interjút a főpolgármester, amiben elmondta, hogy a hármas metró felújításának ügyét nem lehet a végtelenségig halasztani. A beruházás alatti buszpótlásról Tarlós István elmondta, hogy

"ezzel kapcsolatban is elhangzott egy Kormányinfón, hogy ha az infrastruktúrát szakaszosan szeretnénk felújítani, akkor ebben is segítségünkre lesz majd Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. Kapitális szekunda neki. Látszik, hogy a tárcavezető nem műszaki ember, hiszen ebben akkor sem tudna „segíteni”, ha akarna. A felújítást műszakilag csak szakaszosan lehet megoldani, sehogy másképp. A tárcavezető mondatainak – azon kívül, hogy nyelvtanilag többé-kevésbé helyesek – semmi értelmük nincs."

Tarlós szerint a BKK-nak és a BKV-nak megvan a lehetősége, hogy biztosítsa a kellő számú buszt a metró pótlására.

"Az természetes, hogy a kormányfő a főpolgármesterrel bizonyos időközönként egyes kérdésekben tárgyal, de az, hogy egy nyilvánvalóan szükséges beruházás megállításáról és a körülötte zajló zűrzavarkeltésről örökké a kormányfőhöz kell fordulnom, az nevetséges. Ez nem miniszterelnöki kategória. Szánalmasnak és szomorúnak tartom, hogy az élet ezt kényszeríti ki. Ez azonban nem Orbán Viktor és nem az én kritikám, hanem egy külső, harmadik vagy negyedik személyé,"

tette hozzá a főpolgármester, aki szerint a budapesti szuperkórházról sem egyeztettek a fővárossal a kormányzati szereplők, ami ha mégis a déli autópálya mellé kerül, akkor az

"az tulajdonképp nem is a budapestieknek készül."

A Római-partra tervezett mobilgátról Tarlós István elmondta, hogy januárra várhatóak az engedélyes tervek.

"Azt feleslegesnek tartom, hogy egyesek anélkül tüntetgetnek, hogy egyáltalán ismernék ezeket a dokumentumokat. Sok jóhiszemű embert vezettek félre, akik féltik a Római-partot, ám nekik azt üzenném, hogy ne aggódjanak."

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.