Tiborczék vették meg a palotát, ahol Vajna kaszinója működik

Van egy szép palota pesten, az Apáczai utca és a Vigadó utca sarkán, ez a Mahart-ház. Itt működik Andy Vajna egyik kaszinója, a Tropicana, és az épületben van a Vajna-kaszinócégek központja is.

Az épület kilenctized része az Apáczai 2005 Ingatlanhasznosító Kft. tulajdonában van, egytizede Vajnáé. Az Apáczai 2005-öt idén júliusban a korábbi ír tulajdonosaitól megvette két cég, a Fortuna Prince és a Viona Projekt Kft.

A Heti Válasz szerint a két cég Szivek Norberthez, az MNV vezetőjéhez kötődik.

Például ugyanabban a Hercegprímás utca 12. száma alatti lakásban van a székhelyük, ahol a többi Szivek-cégnek. Szivekről többek között azt kell tudni, hogy Aston Martinnal szeret döngetni, továbbá néha bizalmas megbeszéleseket folytat Tiborcz István miniszterelnöki vővel a Four Seasonsben.

A Viona Projekt Kft. pedig október 11-én a Tiborczhoz kötött BDPST Zrt-hez került.

A BDPST már legalább két szálon kapcsolódik Tiborczhoz. Egyrészt Tiborcz István fizette a bejegyzéshez szükséges cégbírósági illetéket, másrészt a BDPST egyik vezetője elismerte az Átlátszónak, hogy Tiborcznak köszönheti a posztját. A BDPST egyébként nagy értékű ingatlanok, kastélyok gyűjtésében utazik, övék a turai és bodajki kastély, a Postabank-székházat már továbbadták az Orbánnal szemben lakást vásárló, yachtját Mészáros Lőrinc közelé kormányzó Gaith Pharaonnak.

A Heti Válasz arról is beszámol, hogy a napokban megjelent cégbírósági dokumentum szerint a félig állami tulajdonban lévő Gránit Bank 1,95 milliárd forinttal finanszírozza a Szivek-Tiborcz beruházást. (Válasz)