Bűnszervezetben elkövetett hivatali vesztegetés miatt elítélték a NAV alezredesét és három társát

bűnügy
2016 november 11., 18:22
comments 141

T. Zoltánt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik alezredese és 17 társa ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés miatt folyt büntetőeljárás. Pénteken jogerősen négy embert ítéltek el az ügyben, a többi tizennégy vádlottat felmentették, mert kevés volt a bizonyíték.

T. Zoltán a NAV Bűnügyi Főigazgatóságán alezredeseként visszaélt pozíciójával és a nyilvántartásokból olyan ügyeket választott ki, amik érintettjei a feltételezése szerint nagyobb vagyonnal rendelkeztek, és akik ellen ha büntetőeljárás indult volna, előzetes letartóztatásba kerülhettek volna. Az alezredest minősített adattal visszaélés, hivatali vesztegetés és visszaélés miatt két év szabadságvesztésre ítélték és öt évre eltiltották a közügyektől.

A másodrendű vádlott, M. Vince dolga az volt, hogy felvegye a kapcsolatot ezekkel a kiválasztott emberekkel, és átadja nekik az üzenetet, hogy egy nagyobb öszegért cserébe (ez általában tízmillió forint volt) odabent elintézik, hogy ne induljon ellenük büntetőeljárás. Már megkezdett nyomozás esetén azt vállalták, hogy informálják őket a bizonyítékokról és a tervezett nyomozati cselekényekről. Az előzetesben lévő gyanúsítottaknak azt ígérték, segítenek nekik mihamarabb kiszabadulni. M. Vincét üzérkedés, hivatali visszaélés miatt két év börtönre ítélték, amit négy év próbaidőre függesztettek fel.

A negyed- és az ötödrendű vádlott a vesztegetőkkel tárgyalt, akik a harmadrendű vádlottnál, E. Zsolt Arnoldnál letétbe helyezhették a pénzt. Őt üzérkedés miatt két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

A többiekkel szemben azért emeltek vádat, mert pénzért cserébe az alezredeshez fordultak információért vagy segítségért. Nehezítette a bíróság feladatát, hogy egy kivételével a vádlottak nem tettek vallomást. (MTI)

Ha ezt most nagyon unalmas volt elolvasni, de érdekes volt végiggondolni, nézd meg az Aranyéletet, az ugyanerről szól!

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.