Conor McGregor már két súlycsoportban is világbajnok ketrecharcban

Conor McGregor (j) alaposan elverte Eddie Alvarezt a UFC könnyűsúlyú világbajnokságáért. McGregor az első ember, aki egyszerre két súlycsoportban is világbajnok. Michael Reaves/Getty Images /AFP

Conor McGregor szombat éjjel sporttörténelmet írt. A második menetben kiütötte Eddie Alvarezt az UFC, vagyis a ketrecharc könnyűsúlyú világbajnoki címéért zajló küzdelemben, így elsőként a sportág történetében párhuzamosan két súlycsoportban, a pehelysúlyban és a könnyűsúlyban is világbajnok.

Az UFC irányítószerve egyelőre még nem döntötte el, hogy mindkét címét megvédheti-e. A szervezet elnöke, Dana White szerint talán McGregor az egyetlen ember a világon, aki képes lehet erre, aki elbírhatja azt a terhelést, amivel a kettős címvédés jár.

A címmeccs amúgy meglehetősen sima volt. McGregor a kezdő gongszót gugolva várta, és azonnal támadásba lendült. Hiperagresszív stratégiája bejütt, már az első menetben háromszor padlóra vitte ellenfelét, harmadjára alaposan helyben is hagyta. A második menet elején már alázott. Kezét a háta mögött összekulcsolva cukkolta Alvarezt, majd egy hirtelen balkezes ütéssel kiütötte ellenfelét.

"Sok időt töltöttem azzal, hogy mindenkit megverjek. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy most egyiküktől se kérjek ezért elnézést" - nyilatkozta győzelme után a sportember. (Via The Guardian)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.