Etikai kódexről tanácskozott Trump a munkatársaival

külföld
2016 november 17., 04:18
comments 6

Donald Trump, a megválasztott amerikai elnök szerdán saját stábjával folytatott egyeztetéseket egyik kampányigéretéről, a lobbisták tevékenységének korlátozásától, amitől állítólag azt reméli, hogy akár meg is szüntetheti a lobbisták befolyását a politikusokra - amivel lényegében értelmét is veszítené a lobbizás, mint tevékenység, mert ugyan ki az isten akarna csak úgy, érdek nélkül politikusokkal haverkodni.

A terv egyik kulcseleme egyfajta kormányzati versenykizárás lenne, vagyis a kormányzati tisztséget vállalók vagy a bürokráciában dolgozók távozásuk után öt évig nem tevékenykedhetnének lobbistaként - magyarán kizárólag olyan munkát vállalhatnának, ahol aztán nem kerülhetnek kapcsolatba a cégük érdekében eljárni képes volt kollégáikkal. (Via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.