Schmidt Máriáék bocsánatot kérnek, ha kiderül, hogy mégis Pruck Pál van a fotón

politika
2016 november 17., 20:21
comments 159

A forradalomügyi kormánybiztos a Klubrádióban beszélt arról, hogy az 56-os emlékévre szánt 13 milliárd forintból 4 milliárd forintot költöttek el pályázatokra az ország egész területén. A maradék 9 milliárd forintot részben külföldi programokra költötték. 134 városban 381 rendezvény volt. Európa nagyvárosaiban szabadságkoncerteket adtak, a központi programokra költöttek. Azt ígéri, el fognak számolni.

Ugyanakkor Schmidt Mária felhívta a figyelmet arra is, hogy a Holokauszt 70. évfordulójára ugyanennyi forrást adott a kormány, de ott nem emlékszik, hogy ilyen kérdéseket feltettek volna.

A Pruck Pál-ügyről azt mondta, szerinte Pruck Pál leszármazottjának nem vele, hanem Dózsa Lászlóval van vitája. Dózsa László úgy azonosította be a képet, hogy ő van a fotón. Arra hivatkozott, hogy sok jel volt, ami Pruck Pál verzióját hiteltelenítette. Persze Schmidt Mária szerint is elképzelhető, hogy a végén kiderül, hogy Pruck van a fotón, de az is, hogy nem. Majd lezárta annyival, hogy ők nem csináltak ebből nagy ügyet.

link Forrás

Ehhez képest legutóbb az emlékbizottság arról döntött, hogy az '56-os intézetet utasítsák arra miniszteri szinten, hogy az 1956-tal kapcsolatos emblematikus fényképeket azonosítsák be és március 31-ig végezzék el ezt a munkát.

Szerinte ezt a munkát már rég el kellett volna végeznie az intézetnek. A Terror Háza igazgatója hozzátette, hogy a Rainer M. János által kiadott könyvben névtelenül jelent meg az érintett fotó. A tévedést továbbra sem ismerte el, mert mint mondta, még nincs bizonyítva semmi.

Schmidt Mária beszámolt arról is, hogy Pruck Pál lánya ott járt nála és megígérte, hogy elviszi azokat a dokumentumokat, melyek szerinte az ő igazát bizonyítják. Ha kiderül, hogy Pruck Pál van a fotón, bocsánatot fognak kérni és ki fogják cserélni az aláírást.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.