A nap matematikai feladványa: hány forrása van Kósa Andrásnak?

media
2016 november 18., 10:55
comments 83

Ma bizonyos - de mindenképpen pozitív -  értelemben véget ért a magyar újságírás. Aki véget vetett neki, az nem más, mint a Magyar Nemzet-es Kósa András. Aki egyszerre írta meg a Tökéletes Magyar Nyelvű Cikkbekezdést és a Tökéletes Magyar Nyelvű Matekpéldát.

Jó, sőt zseniális mondatokat természetesen mások is publikáltak már a magyar sajtóban, egész cikkeket is, de olyat, amit akár Bolyai Farkas is írhatott volna, na olyat senki soha.

Íme az Írásmű, teljes, csonkítatlan bekezdésről van szó, ebből a friss cikkből, ami arról szól, hogy a szerző informátorai szerint Black Hawk helikoptereket fog venni a magyar hadsereg:

"Egy, a kormányzati biztonságpolitikára rálátó fideszes forrásunk beszélt erről először, majd egy, az ügyre szintén rálátó kormányzati forrásunk azt mondta, sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánja a hírt. Egy – nem NATO-tag, de az ügyben közvetve érintett – diplomáciai forrásunk szintén a Black Hawk helikopterekről beszélt, míg egy védelmi ügyekre rálátó szakpolitikus forrásunk annyit mondott, különösen Donald Trump győzemét követően „teljesen logikus lenne, ha ilyen helikoptereket vennénk”. Informátorunk szerint ugyanakkor „olyan konstrukciót választunk majd természetesen, hogy a választásokig egy fillért se kelljen fizetnünk, mert most nem ez a prioritás a költségvetésben”.

Ha matekpéldaként fogod fel, itt a kérdés: hány informátora van Kósa Andrásnak?

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.