Sarkozy esett ki a francia jobboldali elnökjelölt-állító választás első fordulójában

külföld
2016 november 20., 21:35
comments 69

Francois Fillon volt miniszterelnök 43,5 százalékkal áll az élen a francia jobboldal elnökjelölt-állító választásának első fordulójában a szavazatok több mint 60 százalékának összesítése alapján.

Második helyen áll Alain Juppé volt külügyminiszter és kormányfő 27,6 százalékkal, míg Nicolas Sarkozy volt államfő csak 22,1 százalékot kapott a részeredmények szerint.

Ha ez így marad, Sarkozy nem jut be a második fordulóba.

A legnagyobb ellenzéki párt, a Köztársaságiak 10 228 választókörzetben rendezett előválasztást, amiből eddig 6491-ben számolták össze az eredményeket.

Először rendezett minden választónak nyitott jelöltállító előválasztást a francia jobboldal fél évvel az elnökválasztás előtt. A november 27-i második fordulóba az első fordulóban első és második helyen végzett jelölt jut be.

Update

Sarkozy a szavazatok 80 százalékos feldolgozottsága után elismerte a vereségét, és azt mondta: „Tiszteletben tartom és megértem a választók akaratát, akik más jelölteket választottak, mint én. Gratulálok Alain Juppének és Francois Fillonnak, akik továbbjutottak.” Ezután arra kérte a választóit, hogy a második fordulóban Francois Fillont támogassák, aki Sarkozy államfősége idején öt évig a kormányt vezette.

Nicolas Sarkozy volt államfő, az UMP elnökeként 2015 márciusán (Fotó: Dominique Faget / AFP)
photo_camera Nicolas Sarkozy volt államfő, az UMP elnökeként 2015 márciusán (Fotó: Dominique Faget / AFP)

„Úgy tűnik, Francois Fillon értette meg a leginkább azokat a kihívásokat, amelyek előtt Franciaország áll. Rá fogok szavazni (a második fordulóban). De a választóim szabadok, csak azt kérem tőlük, hogy ne menjenek a szélsőségek irányába” – mondta Sarkozy, majd bejelentette a politikai életből való visszavonulását: „Eljött az ideje, hogy több magánéleti szenvedéllyel és kevesebb közéleti szenvedéllyel folytassam az életet. Sok sikert Franciaország! Minden ami Franciaországot érinti, engem is érint személyesen. Nem érzek keserűséget, a legjobbakat kívánom a hazámnak.” (Reuters, MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.