Virtuális lakásokkal verte át az albérlőket egy budapesti férfi

bűnügy
2016 november 20., 08:47

K. László Zsolt idén május és november között legalább kilenc embert vert át azzal, hogy nem létező albérleteket adott ki nekik. Az interneten Antal Norbertnek adta ki magát, és budapesti albérleteket hirdetett, de a jelentkezőknek nem engedte, hogy mielőtt kiveszik, megnézzék a lakást.

Akiknek ez nem volt gyanús, azoktól szerződéskötéskor több százezer forintnyi kauciót vett át. Ezért cserében hamis kulcsokat adott nekik, amikkel persze hiába próbáltak meg bejutni a lakásba, ráadásul a csaló is elérhetetlenné vált számukra.

A rendőrök a 34 éves budapesti férfit november 16-án fogták el, amikor egy XVII. kerületi kávézóba beszélt meg találkozót egy nővel, csakhogy valaki felismerte, és szólt a rendőröknek. A kiérkező rendőrök tetten érték K. László Zsoltot, akit előállítása után gyanúsítottként hallgattak ki.

Elfogásakor megtalálták nála az Antal Norbert névre kiállított iratokat, az aláírásra előkészített szerződéseket és több mobilt és SIM-kártyát. Mikor átkutatták a XIII. kerületi lakását, találtak egy Madaras Gábor névre kiállított, hamis személyit is. Ezzel 28 éves miskolcinak adta ki magát.

K. László Zsolt ellen csalás és más bűncselekmények miatt nyomoznak, nemrég elrendelték az előzetes letartóztatását. (police.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.