Trump legjobb választása: James „Mad Dog” Mattis

„Amikor először lősz szitává valakit, az nem jelentéktelen esemény. Ezzel együtt vannak seggfejek a világban, akiket szimplán le kell lőni” – részlet James N. Mattis tengerészgyalogos vezérezredes iraki invázió előtti eligazításából.

James Mattis vezérezredes Donald Trumppal a megválasztott elnök Mar-a-Largó-i golfpályáján. Trump szombati megbeszélésük után a Twitteren ajnározta Mattist, akit védelmi miniszterének jelölhet. Drew Angerer/Getty Images

„Bárcsak” – sóhajtottam fel vasárnap este, amikor szivárogni kezdtek a hírek arról, hogy a korábban felmerült nevek mellett Donald Trump James Mattis védelmi miniszteri kinevezését is fontolgatja. Mattis, David Petraeus mellett napjaink legelismertebb stratégája és katonai vezetője, korunk Omar Bradley-je és George Pattonja egyben.

Tökös is, és okos is

Mattis tengerészgyalogos, ez a fegyvernem pedig nem a finomkodásáról híres. Szemben a minden jóval felszerelt, komoly hadtechnikával támogatott hadsereggel a tengerészgyalogság a mai napig a gyalogsági hadviselésben, a közvetlen harcérintkezésben, az egyéni döntések meghozatalára képes állományban hisz. Ebből adódóan agresszívebb, a gyilkolást természetes közegének tekintő haderő. Kiképzése során egy tengerészgyalogosnak több ezerszer kell vezényszóra, kórusba kiáltania a fegyvernem nem hivatalos mottóját:

Kill!

Ez a fajta agresszivitás Mattistól sem idegen. „Legyenek udvariasak, legyenek profik, de legyen kész tervük arra, hogy mindenkit meggyilkoljanak, akivel csak találkoznak” – tanácsolta például katonáinak az iraki invázió előtt.

Irakot, utólag, nehéz sikerként definiálni, de ez igazságtalan a katonákkal szemben. Azt a háborút nem ők vesztették el, hanem a politika. A haderő a konkrét feladatot, Irak lerohanását tökéletesen hajtotta végre. Ebben nagy szerepe volt a hívójelének a "Káoszt" választó Mattis briliáns tervének, a Nagy Testcselnek. Mattis serege, az 1. tengerészgyalogos hadosztály Irak legnehezebb terepén, a két nagy folyó közti hagyományos Mezopotámián át al-Kutig száguldva lekötötte az iraki hadsereg javát, hogy aztán egy hirtelen balkanyarral bemasírozzon a gyakorlatilag védtelenül maradt Bagdadba, amire időközben az Irak nyugati sivatagjain át zavartalanul előretörő hadsereg (Army) is felzárkózott. Úgy foglalták el három hét alatt az országot, hogy közben egy hétig állt az invázió a borzalmas homokviharok miatt. Mattis utólag szerényen nyilatkozott a tervről. „Nem vagyok nagy tábornok, csak olyan tábornokokkal kerültem szembe, akik szart se tudnak” – mondta.

„Békével jöttem. Nem hoztam tüzérséget. De könnyekkel a szememben könyörgök: ne basszatok ki velem, mert megöllek mindannyiotokat.”

Mattis ezeket a szavait a legyőzött iraki hadsereg dél-iraki egységeinek parancsnokaihoz intézte, de általában is ezt a hozzáállást tartotta a sikeres megszállás kulcsának, szemben az amerikai hadsereg emberidegenebb, sok járulékos kárral járó, tüzérségi és légicsapásokra építő lázadóellenes taktikájával. Az más kérdés, hogy aztán 2004-ben, amikor az ő tengerészgyalogosai vették át a szunnita többségű, később az iraki al-Kaida és az ISIS bázisává váló Anbar tartományt (Falludzsa!), a krónikus emberhiány miatt kudarcot vallott.

De ez katonai karrierjét nem törte meg. 2005-ben őt bízták meg a tengerészgyalogság harcfejlesztési parancsnokságának vezetésével. Beiktatásán rögtönzött beszéde azonnal legendássá vált.

„Afganisztánban egy csomó fickóval találkozol, akik öt évig vernek egy nőt, mert nem viselt fátylat. Na, az ilyen fickókban semmi férfias nem maradt. Vagyis baromi jó móka lövöldözni rájuk. Valójában harcolni jó buli, pokoli jó muri. Emberekre lőni szórakoztató. Őszinte leszek veletek, én imádok verekedni” – mondta. Ezzel persze magára haragított egy rakat civilt, de tengerészgyalogosai szemében még népszerűbb lett.

Ez alapján akár azt is gondolhatnánk, hogy Mattis nem különb egy sztereotipikus tengerészgyalogos kiképző őrmesternél. Egy igazi bunkó, legyinthetnénk. Valójában Mattis kora egyik legműveltebb katonája, egy igazi intellektuel, aki katonái művelésére is odafigyel. Több ezer kötetes könyvtára javát is köztük osztogatta szét, és a már említett 2004-es anbari bevetés előtt 72 cikket és tanulmányt tartalmazó, ezer oldalas olvasmánylistát állított össze katonáinak. Zászlóaljparancsnokainak meg parancsba adta, hogy olvastassák el és magyarázzák meg a cikkeket, amikhez még rövid összefoglalókat is írt, kiemelve a szerinte lényeges részeket.

Intellektusa elismerése volt, hogy 2007-től ő vezethette az amerikai katonai doktrína megújításáért is felelős Egyesített Erők Parancsnokságát, majd 2011-től nyugdíjazásáig az iraki és afganisztáni hadszíntérért is felelős Középső Parancsnokságot. Nyugdíjazása amúgy, hasonlóan a Trump nemzetbiztonsági főtanácsadójának jelölt Michael Flynn altábornagyéhoz, váratlan volt. És bár Flynn is azt állítja magáról, hogy Obama nemzetbiztonsági stábja szorította ki az eltérő nézetei miatt, Mattis esetében ezt a külső megfigyelők se vonják kétségbe. Mattis ugyanis nem hallgatag tudós, határozottan képviseli az álláspontját akár elöljáróival szemben is, még ha amúgy tisztában is van vele, hogy ezekben a kérdésekben nem a katonáké a döntő szó.

„Nekünk, katonai vezetőknek jogunk és kötelességünk hallatni a hangunkat, a legjobb katonai tanácsot adnunk. De minket nem választottak meg arra, és nincs is jogunk rá, hogy diktáljunk” – mondta erről 2012 novemberében.

Milyen miniszter lesz, ha egyáltalán lesz?

Bármennyire is rajongok Mattisért, még én is belátom, hogy nem feltétlenül a legjobb döntés egy katonára bízni a védelmi minisztérium vezetését. Az sokkal inkább politikust igénylő feladat, amire a hadsereg, ahol egyértelműek az alá-fölérendeltségi viszonyok, ebből adódóan kevesebb a szarkavarás, nem készíti fel a tábornokokat. Geroge C. Marshall* tábornokon kívül nem is jut eszembe másik tábornok, aki valaha védelmi miniszter lehetett, de Marshall nem is harctéri tábornok volt, hanem a hátországból vezényelte a II. világháború menetét.

Az Egyesült Államokban a törvények aktív tábornokok kinevezését határozottan tiljták, a visszavonultakét meg feltételekhez kötik. Alapesetben hét évnek kell eltelnie az aktív katonai szolgálat és aközött, hogy egy volt katona civil vezetői posztot tölthessen be a védelmi minisztériumban. Mattis kinevezéséhez ezért Trumpnak meg kéne szereznie a törvényhozás jóváhagyását is. Ez amúgy könnyebbnek ígérkezik, John McCain például, aki Trumpért nincs oda, Mattis kinevezésének ötletéért viszont igen.

Nem úgy a már említett Michael Flynn, aki még megfúrhatja a dolgot. Ami az ő szempontjából tökéletesen érthető. Mattis négycsillagos tábornokként magasabb rangú a háromcsillagosként visszavonult Flynn-nél, akit így a legnagyobb nyugalommal üvölthetne le a nemzetbiztonsági üléseken. Lényegében már csak ezért is megérné a kinevezése. Ahogy az is biztos, hogy ha Trump valamiért mindenáron egy katonára akarná bízni a védelmi minisztériumot, Mattisnál nem találhat jobb választást. Azon túl, hogy tényleg kora egyik legnagyobb stratégája, konzervatív költségvetési tervezőként kordában tudná tartani az amerikai hadsereg őrült költségvetését.

Olyan járulékos előnyökről nem is beszélve, hogy az Egyesített Vezérkar főnöke, Joseph Dunford 2005-ben Mattis alatt szolgált. Vagyis Mattis meg tudná védeni Dunfordot az Obama idején kinevezett tábornokokkal szemben gyanakvó Trumptól, ami némi nyugalmat biztosíthatna a haderő élén akkor, amikor az nagyon komoly kihívásokkal áll szemben.

Kérdés, hogy Mattis nem túl visszafogott személyisége mennyire összeegyeztethető Trumpéval. Bár mindkettejük őszinte, a durva igazságokat kimondó ember hírében áll, ez igazából csak Mattisra igaz. Trump inkább azt mondja, amit a közönsége hallani akar. Mattis viszont nincs tekintettel a hierarchiára, ha saját igazát védi, ez pedig a lojalitást mindennél többre tartó, magát bólogatójánosokkal körülvevő Trumppal könnyen és gyorsan konfliktushoz vezethet.

Már csak azért is, mert Trump izolacionista szózataival szemben Mattis meggyőződéses híve a globális amerikai szerepvállalásnak, ahogy elkötelezetten hisz abban is, hogy a kompromisszum a demokratikus kormányzás alapja. És az impulzív, zsigerből döntő Trumppal szemben Mattis megfontolt, már-már meditatív. „Ez a parancsnok elvesztette az erkölcsi egyensúlyát, vagy túl sok hollywoodi mozit nézett” – kommentálta például Allen B. West alezredes esetét. West a 4. gyalogsági hadosztályban szolgált Anbarban, még mielőtt 2004-ben a tengerészgyalogság vette volna át a terület ellenőrzését, egy elfogot lázadó füle mellett sütötte el a fegyverét megfélemlítésül. West amúgy leszerelése után republikánus törvényhozási képviselő lett egy ciklusra, ami után a Fox News egyik beszélő feje lett.

(Mattis tábornok remek kiszólásaiból a Quartz gyűjtött össze egy cikkre valót. Mattis az iraki háborúban játszott szerepéről Thomas E. Ricks írt Fiasco című könyvében, aminek egy részlete szabadon is elérhető. Ricks amúgy nagy rajongója Mattisnak, amit nem is titkol. Mattis inváziós taktikájának részleteit Evan Wright bontotta ki szépen Generation Kill című könyvében, amiből az HBO forgatott azonos címen nagy sikerű sorozatot.)

*A cikkben eredetileg John Marshallt írtam, de ő nem védelmi miniszter volt, hanem az amerikai legfelsőbb bíróság legendás elnöke. Elnézést.