Nagyon sokba kerül az államnak a legszegényebbek értelmetlen büntetése

A Roma Sajtóközpont cikke.

Kinek jó a prizma nélkül kerekezőt, vagy a szemetelőt pénzbírsággal sújtani, adott esetben börtönbe zárni, mintsem arra ítélni, hogy szereljen fel prizmát és mutassa meg, vagy önkéntes munkában szemetet szedjen? Kinek jó, hogy a szabálysértések ügyintézése sokezer hivatalnok sokezer munkaórájába és ezen felül is rengeteg pénzbe kerül? Az adófizetőknek biztosan nem.

  • A szabálysértések azért nem bűncselekmények, mert társadalomra való veszélyességük csekély
  • A szabálysértések szankcionálása ezért szerte a világon nem csak pénzbüntetéssel, közérdekű munkával, elzárással történik, hanem „alternatív” büntetési módokkal: figyelmeztetéssel, tájékoztatással, képzésekkel, szociális szolgáltatásokkal
  • Ezek a megoldások nem csak célravezetőbbek és emberségesebbek, de olcsóbbak is: a vétségek elkövetői nem kerülnek börtönbe, bűnözők közé, a hivatalok fajsúlyosabb esetekkel foglalkozhatnak, az adófizetők pedig milliókat spórolnak
  • A 2012-es új szabálysértési törvény viszont a bűncselekményekhez közelíti e sokkal enyhébb cselekményeket; kriminalizálja az elkövetőket, miközben a megbánást vagy a vétségek jóvátételének lehetőségeit korlátozza.
  • A hazai gyakorlat lehetőséget nyújt a hatóságok diszkriminatív fellépésére.

A Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet kutatói, Győrfi Anita és Váradi Balázs legfrissebb, hiánypótló tanulmányukban azt vizsgálták, hogy a szabálysértési eljárások milyen költségekkel járnak, hány forintba kerülnek az adófizetőknek. Azt találták, hogy a jelenlegi szabályozás során e csekély súlyú kihágások üldözése jelentős összegbe kerül. Kizárólag azokat a tényállásokat vizsgálták, amelyek a leggyakrabban érintenek kiszolgáltatott csoportokat, hajléktalanokat, prostituáltakat és romákat. Megállapításaik ugyanakkor kiterjeszthetők jóformán a teljes szabálysértési körre is.

A romákat leginkább a nem gépjárművel elkövetett közúti közlekedési szabályok megsértése miatt (pl. nincs macskaszem a biciklin), a hajléktalanokat köztisztasági szabálysértések miatt, a szexmunkásokat pedig tiltott prostitúció miatt büntetik gyakran.

Statisztikai adatok elemzése és hivatalnokokkal, rendőrökkel készített interjúk alapján a kutatók azt találták, hogy csupán a három említett tényállás üldözése évente 350-750 millió forintot emészt fel. E költségek minimum felét (de akár 90%-át) az adminisztratív munka (pl. jegyzőkönyvek készítésének többezer munkaórája) és az elzárások magas ára teszi ki.

Ebből a tanulmányból nem derül ki, de a szabálysértés miatt elzárásra ítéltek ellátása sok esetben többe kerül, mint az elkövetett cselekmény büntetési tétele, amit azonban az érintettek gyakran nem tudnak kifizetni, ezért is kell leülniük. Mindebből kiindulva a szankciók visszatartó ereje nem csupán megkérdőjeleződik, de értelmét is veszti. (A Budapest Intézet fogvatartás költségeiről készült tanulmánya itt olvasható)

A kutatók hangsúlyozzák, hogy nem azt kívánják alátámasztani, hogy a szabálysértési cselekményeket ne kellene üldözni és szankcionálni, csupán azt állítják, hogy a szabályozás lehetne hatékonyabb, humánusabb és az adófizetők számára olcsóbb.

Megoldási javaslatuk is van. A tanulmány szerzői szerint egy progresszív szabálysértési szabályozás nem kriminalizálná az elkövetőket, nem kezelné őket szinte azonos súlyban a bűnözőkkel, hanem a lehető legkisebb költségráfordítás mellett lehetőséget adna a „hiba” helyrehozására, a vétség megbánására, az ismételt elkövetés megelőzésére is. Egy ilyen szabályozás a fokozatosságra építene, alappillérei lennének a szóbeli, majd írásbeli figyelmeztetések, és csak ezek után jönnének szóba a helyszíni bírság, és a súlyosabb szankciók. És csak a legvégső esetben, az együttműködést nem mutató „visszaeső” szabálysértők tekintetében működtetne erős szankciókat, lehetőleg az elzárás mellőzésével.

Civil szervezetek régóta hangoztatják, hogy a szabálysértési gyakorlat nem hatékony, értelmetlen, megtorló és pazarló. Ráadásul számos olyan tényállás szerepel a törvényben, amely egy élethelyzetet büntet, amin az emberek egyszerűen nem tudnak változtatni, pl. az otthontalanság.

A Magyarországon a témában elsőként végzett számításokra a kutatók a vállalatok adminisztratív terheinek mérésére kidolgozott módszereket használták (Standard Cost Model), a szabálysértési szankciók vizsgálatához pedig számos nemzetközi gyakorlatot megvizsgáltak.

A külföldön rendszeresen alkalmazott alternatív szankciók célja a magyar gyakorlattal ellentétes: nem a büntető jelleg kerül előtérbe, hanem az elkövetés okainak megértése és azok kezelése és a további szabálysértések megelőzése. Az alkalmazott módszerek pedig nagyon sokrétűek: terápia, tanácsadás, különböző állampolgári kurzusok (pl. a társadalmi együttélés szabályairól, az emberi méltóság tiszteletben tartásáról szóló ismeretek átadása, stb.), de lehetőség van közösségi szolgálatra, ez általában valamilyen önkéntes társadalmi munka. A közlekedési szabálysértéseket elkövetőket gyakran küldik tanfolyamra. Ha az érintett teljesítette a közösségi szolgálatot, vagy sikeresen elvégezte a tanfolyamot, az eljárást megszüntetik.

Nem ismeretlen a pénzbeli megváltás külföldön sem, ilyenkor a vétkes általában meghatározott intézmények részére meghatározott összeget adományoz. Franciaországban a pénzbírság mértékét az elkövető napi bevételeinek arányában határozzák meg, így biztosítva, hogy képes legyen megfizetni azt. Gyakori probléma itthon, hogy a hajléktalanokra kirótt bírság kifizetését – ha egyáltalán kézbesíteni tudják – az érintett megfelelő jövedelem hiányában nem tudja befizetni, így ördögi körbe kerül. (Ennek kezelésére is számos jó gyakorlat létezik, amit hely hiányában itt nem részletezünk.)

Az Egyesült Királyságban a kisebb súlyú kriminális cselekmények esetén feltételes figyelmeztetéssel élnek. Ez lehet egy bocsánatkérő levél megírása, bizonyos összegű jóvátétel megfizetése vagy egy meghatározott kezelésen, illetve terápián való részvétel. A Hollandiában 2011 óta működő rendszer lényege, hogy a bírósági tárgyalás helyett az ügyész a szociális ellátórendszer szereplőivel együtt egy kerekasztal keretén belül egy hét leforgása alatt javasol alternatív megoldásokat az elkövetett szabálysértés kezelésére, illetve a sérelmet szenvedett fél kompenzálására. A program célja, hogy az eseteket olyan „gyorsan, körültekintően, egyszerűen és a társadalom-orientáltan intézzék, ahogy az csak lehetséges”. 2013-ra az egész országban alkalmazták, 15 000 szabálysértési ügyből 11 000-et már ilyen módon tárgyaltak.

És akkor a magyarországi statisztikák:

  • Az ORFK Rendészeti Főigazgatósága által kiadott éves statisztikai jelentés alapján 2015. évben összesen 467 726 személyt sújtottak helyszíni bírsággal és 180 519 esetben tettek szabálysértési feljelentést. Összesen 828805 darab eljárást kezdeményeztek csak a rendőrjárőrök.
  • A Bűnügyi Statisztikai Rendszer adatai szerint a tanulmányban vizsgált három tényállás alapján kiszabott helyszíni bírságok száma 2015-ben 5,5 százaléka volt az összes 2015-ben bármilyen tényállás alapján kiszabott helyszíni bírságok számának.
  • A rendőrjárőri állomány feladatainak kb. 20 százalékát teszik ki a szabálysértések, így összesen évi 9794 hónapnyi munkát töltenek országosan rendőrjárőrök szabálysértési feladatok ellátásával.

De milyen költségekkel számoltak a kutatók?

A szabálysértési ügyekben indított eljárások társadalmi költségei két részre oszthatóak. Az első kategóriába tartoznak a pénzbírság, helyszíni bírság befizetései, az elzárás letöltéséből fakadó költségek vagy az elővezetés költségeinek azon részei, amelyet az elkövető fizet. Ezeket az alkalmazott módszer figyelmen kívül hagyja, hiszen, ami az államnak haszon (bírság befizetése), az az elkövetőnek és családjának költség. Ugyanakkor az eljárás lefolytatásából fakadó adminisztratív költségek, mint például a helyszínelő rendőr munkabére vagy a hatóság oldaláról felmerülő posta- vagy üzemanyagköltség mind az államnak, mind az azt finanszírozó állampolgároknak kizárólagosan költséget jelentenek, így a számítások során csak ezeket vették figyelembe.

Persze ezen költségek közül sem lehet minden tételt figyelembe venni: a rendőrség épületének, autóparkjának fenntartása, vagy a takarítás költségei akkor is jelentkeznek, ha csökkenne a szabálysértési eljárások száma. De vannak olyan költségek, amelyek nagyon szoros összefüggésben vannak azzal, hogy hány esetben indítanak eljárást, amelyek tehát az esetszámmal együtt változnak. Ilyenek az alkalmazottak bérköltségei, a papír költségek vagy postaköltségek. A kutatók ezeket a változó költségeket vették figyelembe.

Részletes számításokkal arra jutottak, hogy ha az itt tárgyalt eljárásokkal kapcsolatos teendők kiesnének, az érintett hatóságoknál jelentős kapacitás szabadulna fel: az előadók átcsoportosításával a rendőrségnél súlyosabb büntetőjogi tényállásokkal gyanúsított elkövetők üldözésére nyílna több mód, a járási hatóságnál és a bíróságnál felgyorsulhatna egyéb ügyek intézése, a bv intézetekben pedig enyhülhetne a zsúfoltság.

Léteznek persze másfajta, nehezen forintosítható költségek is. Például a szabálysértéseket elkövetők és családtagjaik által viselt érzelmi, szociális és gazdasági költségek, mint például a munkanélküliség, kilakoltatás költségei. Ráadásul az egyes kiszolgáltatott csoportokkal szembeni magasabb szankcionálási arány a körükben a rendőrségbe, a jogrendszerbe és az államba vetett bizalom megrendüléséhez vagy elvesztéséhez vezethet, ami szintén költségekkel jár. E költségektől a szerzők tanulmányukban eltekintettek és csupán a hatóságok oldalán felmerülő „végrehajtási” költségekkel foglalkoztak.

A tanulmányban terítékre kerülő három tényálláson több száz millió forintos megtakarítás lenne lehetséges az alternatív szankciók alkalmazásával, de a szerzők szerint, ha a szabálysértési eljárások és szankciók egész rendszerét átalakítanák, évente 6-10 milliárd forintos, megtakarítást is el lehetne érni. A tanulmány legfőbb érdeme ugyanakkor, hogy a szerzők számszerűen kimutatták: lehetséges olyan szabályozás, amely úgy védi a közrendet, hogy közben többszázmillió forint értékű erőforrást szabadít fel arra, hogy a hatóság jóval súlyosabb bűnöket üldözzön; és nem utolsósorban kevésbé teszi lehetővé a szervek erre hajlamos dolgozóinak a marginális csoportok, különösen a roma kisebbség, a hajléktalanok és a szexmunkások diszkrecionális üldözését.

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.