Elmarad az időközi választás Érpatakon :(

rajzfilm
2016 december 06., 08:45
comments 83

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Választási Bizottság helybenhagyta az érpataki helyi választási bizottság döntését, amivel visszavonták a december 11-ei időközi választás kiírását.

A megyei önkormányzat főjegyzője elmondta, hogy az érpataki testület december elsejei visszavonó határozata ellen a Magyar Munkáspárt nyújtott be fellebbezést jogszabálysértésre hivatkozva. Ezt a területi választási bizottság nem találta megalapozottnak és elutasította.

Orosz Mihály Zoltán, Érpatak mindenellenes polgármestere az MTI-nek azt mondta, a Magyar Munkáspárt újra fellebbezni, így a végső szót péntekig a bíróság mondja ki az ügyben, akkor dől el, lesz-e vagy sem időközi választás vasárnap a településen.

Az érpataki önkormányzat képviselő-testülete szeptemberben 4:3 arányban döntött az önfeloszlatásról, kibékítetlen ellentétek miatt. A helyi választási bizottság ennek alapján írta ki az időközi választást december 11-ére. A Nyíregyházi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság november végén eljárási hiba miatt megsemmisítette a képviselő-testület határozatát, mert az ülés előtt a képviselők nem szavaztak a napirendi pontokról. A helyi választási bizottság ezután visszavonta a választás kiírásáról szóló határozatát, amit a Magyar Munkáspárt megtámadott a területi választási bizottságnál.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.