Mostantól együtt vadászik a terroristákra a Facebook, a Google, a Microsoft és a Twitter

TECH
2016 december 06., 06:39
comments 33

A Facebook, a Google, a Microsoft és a Twitter vezetői hétfőn jelentették be, hogy új technológiákat fejlesztenek ki a gyűlöletbeszéd és a terrorista tartalmak azonosítására és kiszűrésére. Korábban már az Európai Unió is erősen bírálta az amerikai techcégeket, amiért nem tesznek eleget a gyűlöletbeszéd visszaszorításáért.

A négy cég olyan új technológiát dolgozna ki, amely nemcsak a gyűlöletbeszédet szűri ki, de azonosítja a terrorista tartalmak továbbítóit, vagyis azoknak a szövegeknek és videóknak a szerzőit is, akik terroristákat toboroznak vagy lefejezéseket mutató képeket és felvételeket osztanak meg.

Ezeket az úgynevezett digitális ujjlenyomatokat aztán globális adatbázisban rögzítik, így bárhol könnyen azonosíthatók és eltávolíthatók lesznek.

Cégeink nemsokára megkezdik az általunk már eltávolított legszélsőségesebb terrorista szövegek és képek adatainak megosztását egymással” - írják a közleményben. A Twitter szóvivője arról beszél, hogy nincs helye a terrorizmus reklámozásának a felületeiken. Hozzátette, hogy az összefogásnak köszönhetően sokkal hatákonyabban tudnak majd fellépni az oda nem illő tartalmak ellen.

A tervet az Európai Unió csütörtökön kezdődő internetfórumán mutatják be, az adatbázis létrehozása pedig 2017-ben kezdődik. Vera Jourova, az igazságügyért felelős, uniós biztos emlékezettett arra, hogy a cégek korábban ígéretet tettek arra, hogy 24 órán belül minden gyűlöletkeltő tartalmat törölnek. (BBC/MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.