A földi Paradicsomból hurcolják el Kun-Mediátor Marcsikát

Vége a csodás menekülésnek: Dobrai "Kun-Mediátor" Sándorné Marcsika másfél évre tudott csak megszökni az átvert, feldühödött karcagiak és a magyar hatóságok elől. Útja, mint most végre kiderült, nem Mexikóba, hanem a szomszédos Belize-be vezetett, itt tartóztatták le egy hete.

Egyelőre csak annyit tudunk egy helyi újságnak köszönhetően, hogy december 7-én vették őrizetbe a magyar hatóságok kérésére, az Ambergris homokzátony (caye) északi részén egy üdülőkomplexumban. Az is kiderült a rendőrség által szolgáltatott képről, hogy nem tett sokat azért, hogy felismerhetetlenné tegye magát: nem változtatta meg a fantasztikus, kilométerekről felismerhető vörös haját sem.

Ez a részlet az évekkel korábbi, floridai esküvői videóból származik, ahol Dobrai Sándornét moijitózás közben látjuk.

Vajon mi buktatta le? Feltűnt a belize-ieknek, hogy valaki százmilliójával váltja a forintkötegeket? Rokonokkal kommunikált, és a telefonos-emailes nyomokat fejtették vissza? A hotelből küldték fel a nevét a bűnügyi nyilvántartásba? Magyar vendég ismerte fel és riadóztatta a hatóságokat? Hős magyar nyomozó vette a nyakába a Karib-tenger üdülőit? Ezt még nem tudjuk.

De azt már sejthetjük, milyen körülmények között töltötte menekülését. Nagyobb üdülőparadicsomból csak négy van az Ambergris homokzátony északi részén, lássuk őket:

1. X'tan Ha Resort

2. Costa Blu Resort

3. La Beliza Resort

4. White Sands Cove Resort

Azt egyébként máig nem tisztázta senki, hogy hogyan lehetséges, hogy egy ilyen piramisjáték éveken keresztül mehetett zavartalanul egy olyan kisvárosban, ahol mindenki ismer mindenkit, és ami a kormányba két minisztert is adott: a nemzetgazdasági miniszter Varga Mihály mellett Fazekas Sándor földművelési minisztert, aki korábban a polgármester is volt.

Nagyjából 10-20 milliárd forintra becsülik a Kun-Mediátor ügy kárértékét, de ez több dolog miatt is bizonytalan. A pénzösszeg jelentős részét, ahogy az piramisjátékoknál szokásos, kifizették hozamban, sokan pedig – a pénz nem tiszta eredete miatt – inkább nem jelentkeztek a károsultak közül. Az utazásszervező cégnek álcázott piramisjáték tavaly áprilisban dőlt be, Kun-Mediátor Marcsika azóta volt szökésben.

A tengerpart az Ambergris-homokzátonynál. COREY JENKINS / IMAGE SOURCE
A tengerpart az Ambergris-homokzátonynál. COREY JENKINS / IMAGE SOURCE
A Kun-Mediátor karcagi irodája - Fotó: Botos Tamás/444