Logikus: a katasztrofális PISA-tesztek után az oktatási államtitkár lesz az önvezető autók kormánybiztosa is

A kedden megjelent Magyar Közlönyben olvasható a kinevezés, miszerint

napokkal a katasztrofális PISA-tesztek után az oktatási államtitkár pluszfeladatokat kap, és kormánybiztos lesz.

Palkovics László lesz

a vezető nélküli, valamint az elektromos hajtású járművek fejlesztésében és gyártásában való magyar részvétel koordinálásáért, továbbá az ELI Science Park projekt oktatási, kutatási és a gazdaságfejlesztési koncepciójának kialakításáért felelős kormánybiztos.

Palkovics László oktatási államtitkár és Hoffmann Rózsa KDNP-s képviselő a közoktatás helyzetéről ellenzéki kezdeményezésre tartott parlamenti vitanapon az Országgyűlés plenáris ülésén 2016. november 29-én (Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

A határozat szerint ő felel majd a Zalaegerszeg mellett 40 milliárdból épülő tesztpálya elindításáért és a "későbbi kihasználásával kapcsolatos kormányzati szintű tevékenységekért," írja a Magyar Nemzet. Palkovics egyébként a felsőoktatásért felelős államtitkárként kezdte a politikai pályáját, majd Czunyiné leváltása után már a teljes magyar közoktatást felelős államtitkár lett. Ez nem tölthette ki a munkaideje egészét, ezért kaphatott újabb feladatokat.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.