Egyszerűen csak a Jobbik volt elérhető

Van hálátlanabb dolog 2016-ban, mint tudományos kötettel kimerészkedni a karácsonyi könyvpiacra? Oda, ahol épp Debreczeni József Simicska-könyve, Lengyel László és Kónya Imre ostromolja a toplistákat?

Aki hajlandó még egyáltalán hosszabban közéleti irodalmat olvasni Magyarországon, az is inkább politikai megmondást – orbánozást, gyurcsányozást, esetleg némi fasisztázást, kommunistázást – keres. A közéleti állapotokat látva ezen nincs is miért meglepődni.

A Jobbik-jelenség biztos helyet kap majd a Politikatudományi Intézet könyvtárában, sokáig hivatkozási alap maradhat politológus-körökben, és épp ezért nem lesz az idei ünnepi szezon közéleti slágerkönyve.

Róna Dániel, a Corvinus Politikatudomány Intézetének tanára, politológus hét éven keresztül kutatta a Jobbik felemelkedésének okait. 2014-ben ebből írta doktori értekezését, majd miután nyert az MTA könyvpályázatán, a párt néppártosodásának elemzésével 2016 nyarára egészített ki a munkát.

Mélyinterjúk, kutatások és másodelemzések tucatjait folytatta le, hogy minél pontosabb képet alkosson a jelenségről, úgyhogy aki könnyen emészthető megfejtésre vágyik – rasszista magyarok, cigányok, Őszöd, Orbán, lopnak – nem itt fogja megtalálni.

Róna Dániel, politológus az ATV stúdiójában. Fotó: ATV / youtube

Igény, az lenne rá

2006-ra Magyarországon Európa egyik legzártabb pártrendszere jött létre: 1990 óta egyetlen új párt sem tudta megugrani az 5 százalékos küszöböt, és nem úgy nézett ki, hogy a MIÉP-pel közösen 2 százalékig se jutó Jobbik lesz az. Aztán olyannyira ők lettek azok, hogy 2010-ben 17 százalékkal, 850 ezer szavazóval masíroztak be a parlamentbe (a 7,5 százalékot, 380 ezer voksot gyűjtő LMP mellett).

A Jobbik 2010-es táboráról már sok kutatás napvilágot látott, részben épp a szerzőnek is köszönhetően, de a sikerhez hozzájáruló egyéb tényezőket eddig senki nem rendezte össze egy összefüggő szövegbe. Róna szerint a Jobbik gyors felemelkedésének kulcsa különböző társadalmi-politikai dimenziók és a politikai napirend szerencsés együttállásában ragadható meg.

Az nyilván nem hír, hogy a magyar társadalomban már a 2000-es években súlyos előítéletek éltek a cigánysággal és a zsidósággal szemben is, de a kutatások alapján legalább ennyire fontos volt a Jobbik sikerében, hogy

a politikai elitbe és intézményekbe vetett bizalom 2010-re kritikus szintre zuhant.

A politológia ezt elitellenességnek hívja, a folyamatot pedig jól szemlélteti, hogy a 90-es években Göncz Árpád még 70 százalék körüli elfogadottsággal vezette a közéleti személyek rangsorát, ma Áder János 43 százalék magasságában áll az élen, de

  • a demokráciába,
  • intézményekbe,
  • politikusokba,

vetett bizalom egyaránt meredeken esett az elmúlt 20 év során. A 2010-es választáson jelent meg a szavazóurnáknál az első olyan generáció, amely már a rendszerváltás környékén született, köztük aratta a legnagyobbat a Jobbik.

Az igények kielégítéséhez viszont kellett az is, hogy egy fiatal és lelkes szervezet felismerje az űrt, a fiatalok számára jól fogyasztható jelszavakat, egy új politikai nyelvet - cigánybűnözés, csendőrség, politikusbűnőzés, „húsz évet a húsz évért” –, megfelelő vezetőket (Vona Gábor pártelnök, Szabó Gábor pártigazgató, Morvai Krisztina EP-listavezető), és működő szervezeti struktúrát találjon magának.
Erre utal Róna „kínálati oldalként”.

A Jobbik-jelenség. Fotó: Ács Dániel / 444

A felfutás egy olyan időszakban indult meg – a 2006-os olaszliszkai gyilkosságtól Marian Cozma kézilabdázó 2009 februári megkéseléséig – amikor a cigánysággal való együttélés, és a közbiztonság kérdései mindennapos témát jelentettek, és Őszöd majd 2006 ősze után a rendpártiságnak is növekvő piaca lett.

A cigányozás nélkül ma nem tartana ott a Jobbik, ahol tart,

ez a számok alapján tudományos tény, miközben egy politológustól nyilván nem elvárható azt elemezgetni, hogy a cigánysággal való konfliktusokat mennyiben generálták a kelet-magyarországi településeken portyázó gárdisták.

Ha ez nem lett volna elég, a párt politikai ellenfelei is besegítettek a Jobbiknak. Legnagyobb szolgálatot a „Ki lesz a harmadik erő?” plakátokon ingyen Jobbik-kampányt folytató SZDSZ tette.

Van olyan, hogy Jobbik-generáció?

Miközben az ország kormánya béna kacsaként vergődött, a Magyar Gárda és a szélsőjobbos underground – kuruc.info, Magyar Sziget, nemzeti rock – 2007 és 2010 között fénykorát élte, a jobbikos szóhasználat beszüremlett a mainstream médiába, és erősödő narratíva lett egyetemi körökben, majd az akkor felfutó internetes fórumokon. Kifejlődött egy virulens közösségi és internetes szubkultúra.

Fél év alatt megtörtént, amire azelőtt 20 sem volt elég: a 2008 végén 1 százalékra mért Jobbik a májusi EP-választáson 14,77 százalékot ért el. Kinőtt a földből egy politikai közösség,

és ez akkor is igaz, ha azóta szakmai konszenzus van arról, hogy a pártot, illetve táborát a kutatókban ezekben a hónapokban következetesen alul mérték.

A mára bő 1 milliósra duzzadt Jobbik-táborral kapcsolatos legalapvetőbb megállapítás az, hogy egyáltalán nem lecsúszott, a gazdasági válságban megroggyant emberekről van szó, a

Jobbik nem a szegény emberek pártja.

Ettől még a párt megerősödésében lehetett szerepe a 2008-as válság utáni gazdasági megroggyanásnak, de távolról sem ez a kulcsmomentum.

A 2010-es Jobbik-tábort fiatalok, férfiak, elsősorban kisebb településeken élők, nagy számban szakmunkás és középfokú végzettségűek alkották, és mai napig ez a réteg adja a bázisukat. A térnyerés főként a fiatalok között szembeötlő, ami egyébként nem különösebben volt jellemző az európai színtéren, ahol radikális pártok közül egyedül az osztrák Szabadságpárt – FPÖ/Freiheitliche Partei Österreichs – tudott hasonlóan fiatal tábort építeni.

Értékválasztásban nincs nagy különbség a Jobbikra szavazó fiatalok és a társadalom idősebb rétegei között. A könyv egyik legfontosabb mondása is ebből következik: a Jobbik főleg azon fiatalok számára lett vonzó, és az a mai napig, akiknél

„sem kiforrott ideológiai, sem családi, sem másmilyen meghatározottság nem volt, amely alapján a Jobbikot »kellett« választaniuk – egyszerűen csak a Jobbik volt elérhető.”

Fiatalok tömegei nem kapnak mankókat a politikai szocializációhoz otthon, vagy akár az oktatási rendszerben, ezért leginkább ahhoz fordultak, aki megszólította őket – az egyetemen, az EFOTT-on, a kocsmában, akárhol.

Magyar Gárda-tagok tüntetnek Budaházy György mellett az Erzsébet téren 2009. július 4-én. Fotó: AFP/Porneczi Bálint

A Jobbik nagyon sok huszonéves fiatalnak adott elérhető, befogadó közösséget, és kölcsönzött identitást egy gyorsuló ütemben atomizálódó társadalomban.

Sok térségben – például Borsodban – ma is egyedül ők közelítenek a közélet iránt érdeklődő fiatalok felé. Tavalyi mérések alapján a pártot választani tudó 30 év alattiak nagyjából 30 százaléka, az egyetemisták egyharmada jobbikosnak mondja magát, és minél fiatalabbakat nézünk, annál többen vannak. Egyetemisták között verik a Fideszt, teljes népességben szorongatják őket.

Jobbik-generációról azért nem beszélhetünk mégsem, mert a generációs igény egy új politikai elitre nőtt meg. Mielőtt szakadt, az LMP sem volt sokkal kevésbé népszerű, mint a radikális párt: egyetemista és főiskolás adatfelvételek során alig maradt el néhány százalékkal a Jobbiktól, amely elsősorban szervezettségben, összetartásban nőtt a zöldek fölé.  

Cserben hagyta-e a Fidesz a szélsőjobbot?

Felvetettem Rónának, nem erősítette-e a Jobbikot, hogy 2006-ban a Fidesz a kettős retorikával, a kordonbontással, és az előrehozott választások illúziójával elhitette az utcára vonuló kemény maggal, hogy a kormány megdönthető. Az MSZP katasztrofális kormányzása mellett ez is vezetett a radikalizmus iránti igény feltámadásához.

Ezzel olyannyira egyetértett, hogy szerinte már 2002-ben, a Jobbik születésének előestéjén is hasonló lehetett a helyzet, amikor

a Fidesz választási csalást emlegetett, mégis csak a jobbikos irányultságú nacionalista keménymag foglalta el az Erzsébet-hidat,

Orbánék viszont nem álltak ki a rendbontás mellett. Ezzel elveszítették a kontrollt a szélsőjobb felett, amit a MIÉP lemorzsolódása után épp kezdtek megszerezni. Jelentős számú radikális szimpatizánst hagytak képviselet nélkül, akik a későbbi Jobbik-tábor derékhadát adták. Ezt a narratívát erősítette az is, hogy Vona Gábor épp Orbán Viktor polgári körében kezdte politikai karrierjét. (Más kérdés, de nem biztos hogy volt jó választása a Fidesznek: ha felkarolja a radikalisokat, a mérsékelt közönségből veszíthetett volna támogatókat.)

2006-ban még simán nyert a baloldal, 4 évvel később, és ma is 3 választópolgárból 2 mindenképpen jobbra akar szavazni. Róna mégsem ért egyet azzal, hogy a Jobbik megerősödése feltétlenül a magyar társadalom értékrendjének jobbratolódásának eredménye lenne.

Rendpártibb lett a magyar társadalom, így például arra a kérdésre, hogy szigorúbban kell-e büntetni visszaeső bűnözőket, ma többen válaszolnak igennel, mint 2010 előtt. Az oksági kapcsolat mégsem egyértelmű.

„Fordítva is működhet ez. Vallhatom magam azért is egy 7-es skálán jobboldalibbnak, mert a párt, amire bármilyen okból – akár szociális vagy gazdasági ígéretek miatt - szavazok, erre tanít engem” – mondja erre a politológus, aki szerint

valószínűbb, hogy két jobboldali párt megerősödését egy másik jelenségsorozat okozta, és az ő megerősödésük hozhatta magával az attitűdök jobbra tolódását.

Megmentik a migránsok Orbánt?

„Korábban fideszesekkel és MSZP-sekkel próbáltam interjúzni, és az teljes csőd volt, lepattintottak. Ehhez képest a Jobbik Ifjúsági Tagozatának vezetője készségesen segített nekem az interjúszervezésben. Egy kelet-magyarországi városban például, amikor kutattam, egy 20 éves, öltönyt viselő srác úgy jelent meg egy ilyen alkalommal, mint aki élete egyik jelentős eseményeként élte meg az interjút. Ha 4 óráig kérdeztem volna, szerintem akkor addig válaszol”

– válaszolta Róna egyik legerősebb élményét, amikor arról kérdeztem, mi lepte meg a kutatás során leginkább.

És persze meglepte a „néppártosodás is”, különösen annak mértéke. Vona szerint ma már „70 százalékban nyugat felé kell kötődni, 30-ban keletre”, és négy nagyhatalommal kell jóban lennünk, a törökökkel, oroszokkal, németekkel, amerikaiakkal. Ezek a szavak még három éve is elképzelhetetlenek lettek volna a pártelnök szájából.

Vona Gábor érkezik Orbán Viktor miniszterelnökhöz a kvótás alkotmánymódosítás ügyében. MTI Fotó: Máthé Zoltán

A Fidesz egyre súlyosabb, egyre szélsőségesebb politikájával és a Jobbik mérséklődésével mára tartalmilag kevés a különbség a két párt között, és sűrűbb lett az átjárás a táborokban. Vonáék az elitellenes attitűdre rájátszva a korrupciót tűzték ki fő politikai témaként, és működött is a dolog 2015 nyaráig, a győztes tapolcai időközi választásokig, de a migrációs válság és a kormány gyors és határozott reakciója megfordította a tendenciát, ami egyelőre kitartani látszik.

A „néppártosodásban” az az érdekes, hogy nem roppantotta meg a bázist, sőt Vonáék nyitni is tudtak új rétegek, például a diplomások irányába.

Itt főleg az előítéletességre és az idegenellenességre érdemes utalni. A cigányellenesség fontos felhajtó erő volt a párt születésekor, háttérbe szorítása viszont nem ingatta meg a támogatók bázisát. Volt némi lemorzsolódás szavazó és elitszinten is – Bertha Szilvia, Lenhardt Balázs, a Novák Előd-konfliktus, Magyar Hajnal – de a mag maradt. Ez persze nem jelenti azt, hogy a párt tagjai és szavazói kevésbé idegenkednének a cigányoktól, mint két évvel ezelőtt, de a választók,

a közösség identitását nem sodorta veszélybe az, hogy a szélsőséges szólam, a nyílt cigányellenesség távolabb került a kommunikációtól.

Számíthat-e arra a Jobbik, hogy kihalásos alapon előbb-utóbb ők következnek? Nem egyértelmű. A Jobbik (a választani tudó) egyetemisták és főiskolások között ugyan a legnépszerűbb: tavaly 34-21-re verték a felmérésben a Fideszt, de a teljes 30 alatti népességben a kormánypártok még előttük vannak.

A Jobbik most kedvező helyzetét a fiatalok között ráadásul, kétfarkú kutyáktól kezdve a belső konfliktusokig ezer dolog veszélyeztetheti. De épp a radikális párt felemelkedésének és mostani stagnálásának példája mutatja azt is, hogy a politikai napirend alakulása bármikor fordíthat az irányokon. Az biztos, hogy hiába nem volt még kormányon, a Jobbik sem játszhatja örökké az eliten kívüli, érintetlen új erő szerepét. Az idő tehát nem nekik dolgozik. Ahogy Róna mondja,

„tegyük fel, itt 2020-ban kitör a forradalom, aki akkor fiatal lesz, az már lehet hogy nem Vonáékkal, hanem az akkori forradalmi párttal fog szimpatizálni, az addigra elitnek látszó Jobbikkal szemben".

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.