Elítélték a Nyírő Gyula Kórház csaló nőgyógyászait

bűnügy
2016 december 15., 15:22
comments 85

Csalás miatt ítélte el a Nyírő Gyula Kórház Meddőségi Centrumának egykori vezetőjét és két társát jogerősen a Fővárosi Törvényszék csütörtökön.

A bíróság megállapította, hogy az elsőrendű vádlott által képviselt kft. a betegeket megtévesztve kért pénzt az orvosi beavatkozásokért, miközben pácienseik a céggel nem, csak a kórházzal álltak jogviszonyban.

A csalásoka 2003 és 2005 között történtek. A V. A. elsőrendű vádlott által képviselt cég szerződést kötött a kórházzal, amely alapján a cég bérbe adta a kórháznak a lézeres laparoszkópiás műtétek elvégzéséhez szükséges modern műszereket.

A másodfokú tárgyaláson az ügyész az ítéletek súlyosbítását kérte,

  • mert szerinte az orvosok elhitették a betegekkel, hogy az OEP nem fizeti a hagyományos műtéti eljárásoktól eltérő beavatkozásokat, ezért csak magánrendelés keretében kaphatnak az ellátást,
  • csakhogy közben a betegeket a kórház vette fel, a kórház műtőjében operálták őket, a korszerű eszközök bérleti díjaként pedig a kft. megkapta az OEP-finanszírozás negyven százalékát.

Az ügyész szerint a betegektől kért pénz üzleti haszonszerzésre szolgált. A sértettek, ha kaptak is számlát, az más tevékenységről szólt, és a díjazás összege is változott.

Az orvosok védője arra hivatkozva kérte a vádlottak felmentését, hogy a betegektől kért pénz csak a cégnek az OEP és a kórház által nem térített pluszköltségeit fedezte. Szerintük ugyanis szükség volt olyan drága „többször használatos eszközökre”, amelyekkel a kórház nem rendelkezett. A szerződés lehetőséget adott arra is, hogy a cég saját belátása szerint határozza meg az OEP által nem finanszírozott, a hagyományos műtéti technikánál eredményesebb és gyorsabb gyógyulást biztosító beavatkozás díját.

A V. A. asszisztenseként dolgozó másodrendű vádlottat, F. I.-t képviselő ügyvéd, Frank Andrea szerint a csalás tényállásának egyetlen eleme sem valósult meg. Szerinte védence tudásának bővítése érdekében vett részt a műtétekben, nem is ismerhette a kórház és a cég közötti kapcsolatot és elszámolási rendet. Azzal érvelt, hogy az egész országból azzal küldték a betegeket ebbe a kórházba, hogy az ottani, a hagyományosnál jóval kisebb traumával járó műtét térítésköteles.

A betegek által fizetett térítési díjakat és a nyilvántartást kezelő védőnő, M. Zs. ügyvédje, Bakó Judit azt mondta: a szerződés szerint a kórház csak egy bizonyos orvosi berendezést vett bérbe és csakis annak használatáért fizetett, a cég pedig az egészségügyi törvény szerint átháríthatta a többletköltségeket a betegekre. Az utolsó szó jogán mindhárom vádlott azt mondta, nem érzi magát bűnösnek, ezért felmentését kérte.

A törvényszék végül úgy látta , hogy a betegek nem a cég betegei voltak, az ellátást, az eszközöket, a műtőt a kórház biztosította, ezért a páciensektől a cég nem szedhetett volna pénzt.

A szolgáltatásra a betegek térítésmentesen lettek volna jogosultak, a többletköltségek felmerülése a kórház kockázata volt, a cég által kiállított számlákon pedig nem műtéti szolgáltatás, hanem szakorvosi konzultáció szerepelt. Így a Fővárosi Törvényszék helyben hagyta az első fokú bíróság által megállapított tényállást.

Ugyanakkor az idő múlását, a vádlottak büntetlen előéletét és szakmai elkötelezettségét figyelembe véve azonban a másodfokú bíróság enyhítette a két orvos ítéletét.

Két vádlott esetében a másodfokú bíróság enyhítette a Pesti Központi Kerületi Bíróság korábbi ítéletét. Az elsőrendű vádlottat mentesítette a felfüggesztett börtönbüntetés alól, viszont fenntartotta az 1,8 millió forint pénzbüntetést. A másodrendű vádlott szülész-nőgyógyászt a törvényszék mentesítette a pénzbüntetés alól és három évre próbára bocsátotta. A harmadrendű vádlott védőnőt - az első fokú ítéletet helyben hagyva - szintén három év próbára bocsátották. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.