Szilveszterkor felfedezett kisbolygót neveztek el Vizi E. Szilveszterről

TUDOMÁNY
2016 december 20., 12:07
comments 41
Vizi. E Szilveszter, az MTA egykori elnöke, aki 2016. december 19-én bevonult az űrtörténelembe. Fotó: Wikipedia
photo_camera Vizi. E Szilveszter, az MTA egykori elnöke, aki 2016. december 19-én bevonult az űrtörténelembe. Fotó: Wikipedia

Az Év Ismeretterjesztő Tudósa Díj - Kisbolygóval honoris causa című elismerést vehetett át kedden Vizi E. Szilveszter az Uránia Csillagvizsgálóban.

Nagy presztízsű díjről van szó, amit még 20 évvel ezelőtt alapított meg a Tudományos Újságírók Klubja, a TÚK. Minden évben az kapja meg a kitüntetést, aki abban az esztendőben legtöbbet tesz a tudomány népszerűsítéséért. Az első Simonyi Károly fizikusprofesszornak járt, de kapott már Csányi Vilmos etológus, Freund Tamás neurobiológus és Falus András immunológus is.

Az elismerés különlegessége, hogy a díjazott nevét egy kisbolygó viseli. Korábban csak csillagot neveztek el az éves kitüntetettről, de 2010-ben ez is megváltozott. Mivel a felfedezőknek joguk van maguk elnevezni a csillagokat, kisbolygókat, magyar felfedezésű égitestek kapják a díjazottak nevét, amit aztán a Nemzetközi Csillagászati Unió illetékesei vezetnek át a nyilvántartásba.

Ebben az esztendőben a Széchenyi Nagydíjas agykutató, a Magyar Tudományos Akadémia vonult be az űrtörténelembe, és ez hétfőn lett hivatalos.

A legjobb, hogy nem akármelyik kisbolygó viseli ezután a nagy magyar akadémikus nevét. A felfedező, Sárneczky Krisztián, a Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet munkatársa az MTI-nek elmondta, hogy 2008 szilveszterén észlelte először az 5 kilométer átmérőjű égitestet.

A Vizi. E Szilveszter kisbolygóról azt kell még tudni, hogy a Mars és Jupiter közti főövben kering, öt és fél év alatt kerüli a Napot, és háromszor olyan messze van a Naptól, mint a Föld.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.