Te is hallottad a sztorit, miszerint Mesut Özil nem tud védekezni, lusta, és nemtörődöm? És, elhitted? Ha igen, akkor gyorsan kattints, mert blogunk arsenalos mindenese, a díjnyertes Peet nyakába vette a kérdést, és a rá jellemző vitriolos tényszerűséggel világított rá a lényegi pontokra. Meg fogsz lepődni, mire jutott, de csak hajtás után.

Az Arsenal a nyitófordulóban a Liverpooltól elszenvedett 4-3-as vereség után 14 fordulón át veretlen tudott maradni a Premier League-ben, egészen a másik liverpooli csapat elleni meccsig, ahol Ronald Koeman csapata kevés ésszel, de annál több futással és fizikai párharccal kerekedett Arséne Wenger fiai fölé. Ezt tetézve pár nappal később az Ágyúsok a Manchester City otthonából is pont nélkül távoztak. Pep Guardiola csapata ugyan csak egy góllal múlta felül ellenfelét, de a második félidőben sikerült teljesen megsemmisíteniük az Arsenal előrejátékát, és két góllal megfordították a meccset.

A két idegenbeli mérkőzés után a sportsajtó javarésze ahelyett, hogy megpróbálta volna megvilágítani, hogy miért szenved rendre látványosan az Arsenal, ha az ellenfeleknek eszük ágában sincs nyugodtan végignézni, amíg Koscielny-ék szépen kihozzák a labdát a saját térfelükről, a legnagyobb savat ismét Mesut Özil kapta, amiért védekezésben nem képes szinte semmit hozzátenni csapata játékához. Az Everton elleni meccsen valóban bohózatba illő volt, ahogy a török-német szinte menekül a párharc elől Williams győztes góljánál, a legerősebb kritikák mégis a City elleni meccs után kezdtek feltűnni. Holott azon a meccsen az Arsenal problémája korántsem az irányító hozzáállásából fakadt.

Valószínűleg mindenki sejti, hogy a poszt címében megfogalmazott kérdésre nem fog egyszerű válasz érkezni. Sőt, még azt sem lehet kijelenteni egyértelműen, hogy Özil nem tud védekezni. Mindent érdemes az adott csapat szerkezete, és az adott játékhelyzet kontextusában is vizsgálni. Ha szimplán kijelentjük, hogy Özil nem hajlandó védekezni, mert lusta, nem hajlandó futni, és nincs meg benne a küzdőszellem, akkor óriási vakvágányra tévedünk.

Először is butaság lenne Özilről elvárni, hogy minden meccsen csússzon-másszon, mert nem ilyen típusú játékos. Amikor valaki már ezt kéri számon, akkor általában az okozza a problémát, hogy Özil nem teljesít elfogadhatóan azokban a dolgokban, amikkel kiérdemelte a klasszis státuszt. Nem alakít ki elég helyzetet, nem képes kontroll alatt tartani a meccset, nem értékesíti a helyzeteit. Ebből minden igaz volt az Arsenal előző két bajnoki meccsén. Az Everton ellen Özil kezében volt a helyzet, amellyel az Arsenal megszerezhette volna a vezetést, de a kaputól 10 méterre elhibázta a lehetőséget. Ráadásul ezen, és a Manchester City elleni meccsen is csupán 1-1 kulcspasszt osztott ki, de mindkettő csak erőtlen távoli kísérletekre volt elég. Amikor ennyire nem megy a támadójáték, akkor sokkal jobban kijönnek Özil védekezésbeli hiányosságai is.

A City elleni meccsen a hazai csapat jóval többet birtokolta a labdát, az ilyen helyzetekben pedig az Arsenal pont Özil miatt eleve hendikeppel indul. A legtöbb meccsen az Arsenal 4-2-3-1-es felállásban lép pályára, ami védekezésben 4-4-1-1-re változik. Mivel Arséne Wenger minél inkább tehermentesíteni akarja a kulcsemberét védekezésben, azon csapatok ellen amelyek 3 (vagy több) belső középpályást foglalkoztatnak, az Arsenal két védekező középpályása létszámhátrányba kerül. Ha pedig Özilnek is be kell segítenie, akkor láthatunk hasonló jeleneteket, mint a vasárnapi rangadón.

Ahogy láthatjuk is, Özil védekezésével akkor van a legnagyobb probléma, ha az ellenfél diktálja a játék tempóját. A felelősség itt már az edző kezében van. Az ilyen meccseken vagy padra kell tenni a kedvencet, vagy olyan pozícióban elhelyezni a pályán, ahol védekezésben sokkal egyszerűbb feladata van. Özil hasonló okok miatt a Real Madridban is több alkalommal kapott szerepet a pálya szélen a Barcelona ellen vívott rangadókon. Ugyan ez korántsem az általa legkedveltebb pozíció, de a labdabirtoklás esetén a pálya közepe felé húzva még nagyobb létszámbeli fölényt lehetne kialakítani az ellenféllel szemben. Ez rangadókon rendkívül fontos, és egy Bellerinhez hasonló gyors és energikus fullbekkel a csapat széljátéka is biztosítva maradna.

Az tehát egyre világosabb, hogy ha az Arsenal a saját térfelén akar védekezni, akkor a pálya közepén Özil nem a legjobb megoldás. Nyilvánvalóan a City elleni meccsen szerepet játszott a mentális és fizikai fáradtság is, hiszen ennyire súlytalanul még ő sem szokott védekezni, de az alapvető probléma nyilvánvaló.

A helyzet viszont megváltozik, ha az Arsenal a saját kezébe veszi az irányítást. Népszerű állítás, hogy Mesut Özil a rangadókon rendre eltűnik, védekezésben pedig pocsék. Ez ebben a formában nem igaz. A szeptemberi Chelsea elleni meccsen Özilt pazarnak láttuk, nem véletlenül: az Arsenal a meccs kezdetétől kezdve agresszív letámadással helyezte nyomás alá a Chelsea labdás játékosát, és emiatt nagyon gyorsan sikerült 3 gólos vezetésre szert tenni, valamint a labda is inkább a piros-fehér játékosok lábán cserélt gazdát. Ha az egy meccsen bemutatott szerelések számát vesszük figyelembe, akkor Özil nem teljesít kiemelkedően a 0.7-es mutatójával, viszont ha a pálya utolsó harmadában visszaszerzett labdákat nézzük, akkor a Premier League egész mezőnyében csak Eden Hazard teljesít jobban a németnél. Nem mellesleg a belga meccsenkénti szerelési átlaga (0.5) még Özilénél is alacsonyabb, igaz ott a játékrendszer is teljesen más.

Mesut Özil ezek szerint igenis tud védekezni, viszont ehhez az kell, hogy a csapata proaktív módan lépjen fel a mérkőzésein, és minél hamarabb, már az ellenfél térfelén próbáljanak labdát szerezni. Nem véletlenül nem olvastuk zsákszámra a cikkeket Özil gyenge védőmunkájáról az Európa-bajnokság alatt, hiszen a német csapatnál az utóbbi években a gegenpressing a játék egyik alappillérévé vált, ami miatt a mérkőzéseket ők irányítják, és csak elvétve kell a saját térfelükre visszahúzódva védekezniük.

A megoldás megtalálása tehát Wenger kezében van. Egyrészt frissen kell tartania kulcsjátékosát, másrészt viszont gondoskodnia kell(ene) arról, hogy a csapata ne kerüljön hátrányos helyzetbe amiatt, hogy a tízese a saját térfelén való védekezésben közel sem tud kiemelkedő teljesítményt nyújtani. Özil semmivel sem lustább, mint egy átlagos támadó középpályás (a Bajnokok Ligájában meccsenként átlagban 10 kilométert futott), viszont az energia befektetése sokkal célravezetőbb, amikor az aktuális ellenfelet már a támadásépítésük első fázisában meg akarja szabadítani a labdától az Arsenal.