Erzsébet királyné nem tudott elmenni a misére

Nem volt jelen a brit uralkodó a királyi család hagyományos karácsonyi templomlátogatásán, mivel még mindig lábadozik heveny megfázásából.

II. Erzsébet királynő, aki az idén ünnepelte 90. születésnapját, az évtizedekre visszanyúló hagyománynak megfelelően Sandringham kastélyában tölti a karácsonyt 95 esztendős férje, Fülöp edinburghi herceg társaságában.

A héten már az is komoly feltűnést keltett, hogy az idős királyi házaspár a tervezettnél egy nappal később tudott csak elindulni Londonból a kelet-angliai Norfolk megyében lévő téli rezidenciára.

A Buckingham-palota - a királyi család első számú londoni rezidenciája és hivatala - azonban már a vasárnapi szertartás kezdete előtt tudatta, hogy a királynő ezúttal nem lesz jelen, mivel még mindig lábadozik erős megfázásából, és gyógyulását az segíti a legjobban, ha egyelőre nem mozdul ki.

A palota szóvivője hangsúlyozta azonban, hogy az uralkodó a házon belüli vasárnapi ceremóniákon és a hagyományos karácsonyi családi ebéden részt vesz. (MTI)

A címlapkép 2013-ban készült (AFP PHOTO / JOHN STILLWELL/POOL)