Izland hangjai - Két mix az éjnek rémjáró szakához és posztkarácsonyi kajakómához

Nehezebben induló hétvégi délelőttökre kitalált sorozatunkban két különleges összeállítással készültünk a karácsonyi hétvégére: az elmúlt években Izlandon élő Dunajcsik Mátyás író/költő/műfordító két válogatása segíti ma az ébredést.

Mindkét válogatás izlandi zenékből áll össze: az első mix a csendesebb, elmélázósabb, békésebb irányból közelít, míg a második válogatás a tengeri viharok hangulatát idézi meg az izlandi black metal színtér bevonásával. A két válogatás mellé részletes leírást is kaptunk, érdemes ezeket is elolvasni, mert nem csak a helyi zenei életről, de magáról Izlandról is sokat megtudhatunk belőlük.

Innentől pedig át is adjuk a szót:

„Az éjnek rémjáró szaka” – ez a szókapcsolat eredetileg Arany János Hamlet-fordításából származik, de számomra most már mindig elsősorban az izlandi telet fogja jelenteni, amikor az ember legfeljebb délelőtt fél tizenkettő és délután három között számíthat valami kis halvány napfényre az égen, egyébként pedig marad az áthatolhatalan, irgalmatlan sötétség, amiben az embernek úgy kell nap mint nap megszerveznie az életét, mintha egy a mélyűr közepén lebegő csillagfregatton utazna, távol a földi napszakok megnyugtatóan ismerős ritmusától.

Cserébe viszont ott vannak egyrészt a két-három órát is eltartó, a legszebb NASA-vizualizációkat is megszégyenítő sarkvidéki naplementék és napfelkelték, másrészt meg persze az egész karácsonyi zsizsegés, ami fenn északon az ablaküvegen túl tomboló tél erejével egyenes arányban fűti fel az ott lakókat  az év végén esedékes forrócsokis, báránysültes ünnepekre.

2002-ben a másvilág kapujában Orbán Ottó szintén ezt a sort választotta halálközeli dalciklusának címéül, ezért a most következő két válogatásnak ebből a ciklusból választottam címeket: az egyik egy csendesebb, meghittebb mix posztkarácsonyi kajakómában való fetrengésre, a másik pedig az évnek ebben az időszakában szintén gyakori vendégnek számító sarkvidéki hófúvások és tengeri viharok hangulatába nyújt bevezetést, amikor az embernek legfeljebb némi hangosan dübörgő izlandi black metállal a fülében van kedve kimerészkedni az ajtón kívülre.

Mindkét válogatás során egyetlen kikötéshez igyekeztem tartani magam: se Björk, sem a Sigur Rós, sem az Of Monsters And Men nem szerepel egyik listán sem – őket amúgy is ismeri és agyonhallgatta már mindenki.

I. „Lobog a cingár láng a világvégi fagyban”

(Orbán Ottó: Dal a fagyban lobogó lángról)

1. Einar Selvik – Völuspá

A téli napfordulót és az évvégi sötétség végének kezdetét természetesen már a kereszténység előtti kultúrák is megünnepelték, és nem voltak ez alól kivételek a régi Észak-Európa vikingjei sem. A pusztulás és újjászületés körforgásának pedig az egyik legfontosabb szövege az istenek alkonyáról, a Ragnarökről szóló látomásos szöveg az Edda-versekből, amit a válogatásunk első darabjában egy tiszteletbeli izlandi, Einar Selvik előadásában hallunk. A bergeni születésű Selvik a kétezres évek elején a Gorgoroth nevű norvég black metál zenekar dobosaként, később pedig a Wardruna nevű skandináv népzenei projekt frontembereként vált ismertté, igazi világsztárrá azonban a Vikingek című tévésorozat zenéje tette, amihez több dallal is hozzájárult, sőt maga is szerepelt a sorozatban. Az itt elénekelt Edda-vers, a Völuspá magyar szövegét Bernáth István újabb fordításában a Skandináv mitológia című kézikönyvben olvashatjuk, Tandori Dezső régebbi változata azonban online is elérhető.

2. Umbra Ensemble – Móðir mín í kví, kví

Az Umbra Ensemble egyike annak a néhány, az utóbbi években egyre népszerűbb zenekarnak, akik a késő középkori és kora újkori izlandi népzenét és egyházi zenét igyekeznek visszahozni a köztudatba, sokszor régi hangszerekkel is, mint amilyen a barokk hegedű vagy az ír hárfa. Ez a számuk az egyik legismertebb izlandi népdal feldolgozása, ami ahhoz a pogány időkből származó, de még a kereszténység felvétele után is sok évszázadon át alkalmazott szokáshoz kapcsolódik, hogy a nem kívánt terhességekből származó gyermekeket a kétségbeesett anyák egyszerűen kitették az izlandi vadonba meghalni. A dalhoz tartozó izlandi népmese főhőse is egy ilyen, szegény sorsú szolgálólány, aki nem sokkal a szörnyű tett után azon kesereg tehénfejés közben, hogy bár elhívták a szomszéd faluba egy táncmulatságba, nincsen olyan szép ruhája, amiben elmehetne az ünnepségre. Ekkor hallja meg a tehénistálló ablakából a következő dalt, amit a kitett gyermek szelleme énekel neki:

Anyácskám, ne sírj, sírj,

nyitva még a a sír, sír,

vidd el bátran

az én kicsi pólyám,

én kicsi pólyám,

táncolni.

Mondanunk sem kell, hogy ezt meghallva a szegény lány rögtön elveszti a józan eszét, és soha többé nem lesz már önmaga.

3. Funi (Bára Grímsdóttir & Chris Foster) – Heilög jól

Ennek a karácsonyi zsoltárnak a szövegét a kalandos életű izlandi tiszteletes, Jón Steingrímsson (1728-1791) írta, aki a magyar olvasóknak is ismerős lehet Ófeigur Sigurðsson Jón története című regényéből, ami 2012-ben magyarul is megjelent Egyed Veronika csodálatos fordításában. Jón Steingrímsson leginkább arról híres, hogy tanúja volt a mostanság is gyakran háborgó Katla vulkán 1783-as kitörésének, amiről részletes beszámolót is írt, valamint, hogy amikor a kitörés idején  misét tartott a halálra készülő gyülekezetének, egy isteni csoda folytán a hegyoldalról leömlő láva kikerülte a templomot, ahová a falu teljes lakossága összegyűlt. A ránk maradt önéletrajzából azonban az is kiderül, hogy papi hivatása mellett tehetséges és keresett langspil-játékos is volt. Ebből a három húros, speciálisan izlandi népi hangszerből a szigetről való elutazásom idején én is készíttettem magamnak egy példányt, amiről részletesebben írtam a Hangszerelem blogon. A Funi együttes itt hallható felvételén Bára Grímsdóttir énekét a férje és zenésztársa, Chris Foster kíséri langspilen.

4. Steindór Andersen & Hilmar Örn Hilmarsson – Eiríkur formaður

Steindór Andersen pincemély hangját az ember legszívesebben befőttesüvegben tartogatná a hidegebb és barátságtalanabb napokra. A híres izlandi népdalénekes a Stafnbúi című albumot Hilmar Örn Hilmarssonnal közösen készítette, aki amellett, hogy elismert film- és kortárs zeneszerző, egyébként az izlandi újpogány egyház, az Ásatrúarfélag főpapja is. (Ez a hivatalosan is bejegyzett gyülekezet egyébként Izland legnagyobb nem-keresztény vallási közössége, több mint háromezer taggal.) Ezen a felvételen a híres 19. századi byronista költő, Grímur Thomsen egyik versét dolgozzák fel, ami egy kiöregedett halászember sirámairól szól. A versből készített magyar fordításom a Versum világirodalmi portálon olvasható.

5. Amiina – Perth (The Lighthouse Project)

Aki hallott már A szemüveges szirén című ifjúsági regényemről, az jól tudja, mennyire odavagyok a világítótornyokért. Ezért aztán ebből a válogatásból sem maradhatott ki az Amiina zenekar projektje, amelynek keretében 2009-ben autóba vágták magukat, és nekiindultak, hogy egy különleges album felvétele közben végigjárják Izland világítótornyait, és ezekben a gyönyörű, ma már többnyire üresen álló épületekben vegyék fel a lemez dalait. Az itt hallható dalt a Keleti-Fjordok egyik legtávolabbi csücskén ülő, 1899-ben épült Dalatangi világítótoronyban vették fel, és a hagyományos akusztikus hangszereken kívül zenélő fűrészt is hallhatunk benne.

6. AdHd – Sveðjan

Izlandon a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, ismertebb nevén ADHD igazi népbetegségnek számít, ami ismerve az izlandiak hírhedett szétszórtságát és a dél-olasz szigetek lakóit megszégyenítő szervezetlenségét, egyáltalán nem is tűnik túlzásnak. Szerencsére azonban ezt a betegséget remekül kordában lehet tartani zenéléssel, főleg, ha improvizatív jazzt játszik az ember. Erre az egyik legjobb példa Izland elsőszámú jazz-bandája, a betegséggel azonos nevű AdHd zenekar, akiket jövő februárban élőben is láthat a magyar közönség a Művészetek Palotájában.

7. Ólafur Arnalds & Arnór Dan & Douglas Dare – Say My Name

A fene se gondolta volna, hogy a Beyoncé vezette Destiny’s Child seggrázós, hajdobálós RnB megaslágeréből a 2000-es megjelenés után 16 évvel szívettépő, melankolikus ballada lesz néhány izlandi zenész keze alatt. Márpedig pontosan ez történik ebben a feldolgozásban, amit a Magyarországon is több alkalommal megfordult neoklasszikus zeneszerző, Ólafur Arnalds gyakori alkotótársával, az egyébként jóval keményebb rockzenét játszó Agent Fresco énekesével, Arnór Dannal közösen készített.

8. Vök – Við vökum

Az éneket, elektronikát és meglepő módon szaxofont is használó Vök együttes 2013 januárjában alakult két taggal, és így nyerte meg az izlandiak éves zenei tehetségkutatóját, a Músíktilraunirt, ami olyan nemzetközi sztárokat adott korábban a világnak, mint az Of Monsters And Men, a Mammút vagy a Samaris. Az azóta négytagúvá bővült zenekar az utóbbi években több kislemezt is kiadott, mostanság pedig az első teljes hosszúságú albumukon dolgoznak. Ebben a dalban olyan vidám, hagyományos izlandi témákat dolgoznak fel, mint a farkasordító hideg, az elvágyódás barátságosabb éghajlatokra, a magány egy elhagyatott hegyi házban, és a lavinahalál. A dal szövege magyarul nagyjából így hangzik:

VIRRASZTUNK

Gyere, gyere gyorsan

Fent a hegyről

Dörgő hang szól

Az ágy alatt

Csak ketten vagyunk

Az évszázad leghidegebb telén

A nővéred virraszt

Te aludj inkább

Álmodd a hosszú álmot

Mondd el, mondd el azt a mesét

A távoli vidékről

A gyöngyházhomokkal

9. ÍRiS – Misturmóða

Ahogy oly sok más előadót erről a listáról, ÍRiSt is a Sofar Sounds Reykjavík egyik titkos szobakoncertjén ismertem meg, ahol ez a törékeny izlandi lány egy szintetizátorral, egy loop pedállal és még némi elektronikával egy teljes nagyzenekar hangzását volt képes előállítani. Azóta megjelent az első teljes albuma is, amelyen zseniálisan keveri az elektronikát az akusztikus hangszerekkel. Ez a száma egy köddel borított, elhagyatott völgyben tett utazásról szól egy esős éjszakán.

10. Morningdeer & Ásta Fanney Sigurðardóttir – SnjóþotuFótaböð

Tavaly nyáron igencsak meglepődtem, amikor a Facebook-üzeneteim között egy levelet találtam a Morningdeer néven ismert Dányi Krisztinától, amelyben a segítségemet kérte egy izlandi vers feldolgozásához. Mint kiderült, a fiatal izlandi költészet egyik üstököse, az egyébként zenészként, performerként és képzőművészként is aktív Ásta Fanney Sigurðardóttir kérte fel egy közös szám megírására. Az elkészült számban hallható vers a következőképpen hangzik magyarul:

SZÁNKÓLÁBFÜRDŐK

tudom már

este lélegezzünk egyszerre

hagyjuk a bőrünk megborzongani

hadd lássam a szemed megrebbenni

lassan siklunk lefelé a lejtőn

együtt a hóködben

a szánkón a lábunk átnedvesedik

itt senki nem lát minket

csak ketten a jégmáglyán

csak ketten kaparjuk a rozsdát

és nevetünk a homoksziklák felett

az északi fénnyel Írországig hajózunk

álomittasan

és összebújva

11. Sóley– Kill the Clown

Az ÍRiShez hasonlóan multiinstrumentalista Sóley már évek óta kirobbanthatatlan az izlandi zenei fesztiválok, így például az Iceland Airwaves hivatalos és off-programjairól is. Ami egyébként teljesen érthető, mert minden megvan benne, ami miatt az izlandi zenét szeretni lehet: meglepő hangszerpárosítások, egyszerre sötét és otthonos hangulat, valamint angyalhangon énekelt balladák élve eltemettetésről, az ördöggel kötött alkukról, vagy, mint ebben az egyszerű, zongorakíséretes dalban, pszichopata gyilkosokká változott bohócokról.

12. Ceasetone – Darker Days

A Ceasetone eredetileg Hafsteinn Þráinsson énekes-gitáros szólóprójektjeként indult 2012-ben, 2014-től azonban már négy tagú zenekarként működik, és az egyik legígéretesebb csapat abból a rengeteg indie/elektronikus/poszt rockot játszó, többnyire huszonéves fiatalokból álló zenekarból, amelyekből bármelyik tetszőleges hónapban legalább két-három játszik Reykjavíkban. Az első teljes albumuk idén jött ki, és néhány év múlva valószínűleg ugyanolyan nehezen lehet majd őket elcsípni egy-egy hazai koncerten Izlandon, mint az azóta a fél világot összeturnézó kollégáikat.

13. Pétur Ben – Runes

Pétur Ben az izlandiak Beck Zolija – de most komolyan, nézzenek meg egy fotót róla, és látni fogják, milyen kísérteties a hasonlóság! Ráadásul a magyar hasonmásához hasonlóan ő is karcos és letisztult indie rockot játszik, túl az életközépi válságok és fiatalkori függőségek világán, de még elég közel ahhoz, hogy ezekről egyszerre cinikus és szívbemarkoló dalokat tudjon írni.

14. Panda & Petőfi Sándor & Dunajcsik Mátyás – Szeptember végén

Kevesen tudják, hogy Petőfi Sándor verseiből az 1900-as évek elején egy fiatal költő, Steingrímur Þorsteinsson több fordítást is publikált Izlandon, amelyeket még 1956-ban is gyakran idéztek különböző izlandi politikusok és aktivisták, amikor az éppen aktuális magyar forradalom meglehetősen nagy belpolitikai viharokat kavart a kis északi szigetországban. Ez a szám akkor készült, amikor az elektronikus zenész Pandával és Jánosházi Péter csellistával a Szóceán című izlandi műfordítói estem második kiadásán dolgoztunk idén nyáron a Margó Fesztivál számára; a Szeptember végén eredeti szövegét Gábor Miklós mondja, én Steingrímur Þorsteinsson izlandi fordítását, a  zenében pedig Þorkell Atlason gitárjátékát is felhasználtuk.

II. „Sötét Vak Kilátástalan Sötét Sötét”

(Orbán Ottó: Dal a semmiről)

• Pétur Ben (Metalhead/Málmhaus) – Svarthamar
  
• Zhrine – The Earth Inhaled
  
• Almyrkvi – Pupil of the Searing Maelstrom
  
• Misþyrming – Ég byggði dyr í eyðimörkinni
  
• Svartidauði – Seer of Perdition
  
• Naðra – Sál
  
• Auðn – Þjáning Heillar Þjóðar
  
• Mannveira – Eðjan
  
• Sinmara – Katabasis
  
• Wormlust – The Larvean Inauguration
  
• Carpe Noctem – Jötunborinn
  
• 0 – Conjoin the Vacuous

Nagyjából egy évvel ezelőtt úgy alakult, hogy 2015-2016 telét tökegyedül töltöttem el Izlandon, és elég hamar világossá vált a számomra, hogy ha nem teszek valamit, a sarkvidéki sötétség napok alatt fel fogja zabálni a lelkemet. Korábban főként az első válogatásban hallhatókhoz hasonló, leginkább melankolikus zenéket hallgattam, ezek azonban akkori állapotomban legfeljebb arra lettek volna jók, hogy kellemes háttérzenét biztosítsanak, amíg egy kád forró vízben felvágom az ereimet – ahhoz azonban, hogy életben maradjak és megküzjek a mindennapos hóviharokkal és az óceán felől süvítő, csontig hatoló széllel, valami olyan zenére volt szükségem, ami nem csak egyszerűen szembenéz a sarkvidéki sötétséggel, hanem vissza is üt, ha az túl közel merészkedik.

Így kezdtem el izlandi black metált hallgatni és koncertekre járni, ami visszatekintve a lehető legjobb megoldásnak bizonyult. Egy-egy ilyen számmal a füledben ugyanis, hiába az éjféli sötétség reggel tízkor, a járhatatlanságig lefagyott járdák, az ötven kilométeres szél és a szeretteidtől elválasztó néhány ezer kilométeres távolság, a legkilátástalanabb gyalogtúrán is úgy érezheted magad, mint Thór isten, aki éppen jégóriásokat aprítani indul az ismert világ peremére.

Az ember egyébként azt gondolná, hogy ilyen időjárási viszonyok között, és olyan földöntúlian elhagyatott, kegyetlen szépségű tájakkal, mint amilyeneket Izlandon lehet találni, ez a műfaj már emberemlékezet óta jelen van a kis északi országban. A helyzet azonban az, hogy bár más metálműfajok természetesen mindig is képviseltették magukat Izland egyébként is elképesztően sokszínű zenei színterén (a Sólstafir és a Skálmöld például már évtizedek óta megbízható szereplői a nemzetközi metálszcénának), a black metál csak az utóbbi néhány évben indult igazán fejlődésnek, jóllehet mára már több tucat különböző zenekart és előadót lehet találni a neten és a reykjavíki koncerttermekben. 2013-ban egy kiváló film is készült Izlandon Metalhead (Málmhaus) címmel, amelyben egy elszigetelt, vidéki faluban élő lány ezen a zenén keresztül dolgozza fel a bátyja elvesztését – a válogatás első száma ennek a filmből származik, a szerzője pedig ugyanaz a Pétur Ben, akitől a másik válogatásban már hallhattunk egy dalt.

Az izlandi black metál felfutásának az egyik csúcspontja egyébként épp 2016 februárjára esett, amikor az első kifejezetten black metálra koncentráló két napos fesztivállal egyidőben az izlandi főváros vezető angol nyelvű hetilapja, a Reykjavík Grapevine mindenre kiterjedő, részletes összeállítást közölt az izlandi black metál színtér főbb szereplőiről és a műfaj történetéről. Ahogy a Grapevine interjúiban is elhangzik, ez igazából egy sokkal kisebb közösséget takar, mint amire az önálló névvel és diszkográfiával rendelkező zenekarok száma alapján gondolnánk: valójában ugyanis egy tíz-húsz fős baráti társaságról van szó, ahol mindenki legalább négy-öt különböző bandában játszik: „Nagyjából úgy néz ki, hogy ki a gitáros? Tómas? És ki a dobos? Tómas? Azt hittem, ő a basszeros… Szóval ha nem bírjuk egymás fejét, mi nem kezdhetjük el gyilkolászni egymást, mint a norvégok, mert a végén senkinek nem lesz dobosa…” – nyilatkozza például az Auðn egyik tagja a Grapevine anyagában.

Ez egyébként a reykajvíki koncerteken és fesztiválokon is meglátszik: egy ilyen eseményen az ember tényleg úgy érzi, hogy egy szorosan összetartó család vagy baráti társaság összejövetelére érkezett, ahol akár teljesen ismeretlenül is szívesen látják – akármilyen furcsán hangzik is, koncertközönségben soha annyi kedvességet, figyelmességet és udvariasságot nem láttam, mint ezek között a nagydarab, szakállas, feketébe és bőrbe öltözött figurák között. Ezért aztán tavaly keresve se találhattam volna jobb ellenszert a téli depressziómra, mint ellátogatni néhány ilyen eseményre – akkor is, ha másnap félig süketen ébredtem a hangerőtől.

Végezetül pedig álljon itt egy fordítás az izlandi black metál színtér egyik legnépszerűbb fiatal zenekarától, a Misþyrmingtől, ami bár éppenséggel a forró sivatagban játszódik, hangulatában az izlandi télre is elég könnyen alkalmazható:

A SIVATAGBAN EGY KAPUT ÉPÍTETTEM

A sivatagban egy kaput építettem,

és felállítottam a messzeségben.

Gyönyörű juharfából volt,

faragott virágokkal rajta:

liliomok és rózsák

összefonódva

a zuzmón,

spirálok

arannyal futtatva,

és olyan természeti formák, amiknek még neve sincsen.

A távolban

mindentől messze

ott állt a kapu,

hatalmasan, fenyegetően.

Bezárva.

De nekem nem volt kulcsom hozzá.

Iszonyú vágy fűtött, hogy átlépjek rajta.

Tanácstalanul róttam a sivatagot,

napokon, heteken át.

A nap, a homok és a forró szél

kínozta testem.

Elviselhetetlen volt az út,

amíg végül a kulcsot megtaláltam.

De onnantól kezdve a remény vágya fűtött.

Rohanni kezdtem

messze a távolba,

de a kapu nem volt sehol,

mintha soha meg sem épült volna.

A cikkben szereplő vers- és dalszövegfordítások Dunajcsik Mátyás munkái. Sorozatunknak ez már sokadik része volt, a korábbiakat itt lehet meghallgatni.