Márciustól megnyílnak az első Nemzeti Műköröm műhelyek

Akiknek esetleg nincs tévéjük vagy internet-hozzáférésük, hogy az RTL Klub weboldalán megnézzék a m esti híradót, azoknak most megmutatom, mik mentek ma le benne.

Frissült a Kósa-1

„Frissítették a központi szoftvert a magyar robotikai program zászlóshajójának számító KÓSA-1-ben a Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetem mérnökei. A másfél hónapos munkával járó javításra azért volt szükség, mert a készítői által csak „Lajos”-nak becézett Kósával az elmúlt hónapokban több probléma is volt”

Jótékonysági botrány

„Tagadja Kubatov Gábor, hogy 2017-es képviselői fizetésének felét egy hátrányos helyzetű iskolának ajánlotta volna fel Kelet-Magyarországon. Hasonló vádakkal támadták Mengyi Rolandot, a Fidesz korrupciógyanúba keveredett képviselőjét is, de ő is abszurdumnak nevezte, hogy jótékonykodna fizetéséből”

Dübörög a reform

„Jó ütemben halad a kórház-rekonstrukciós program Seszták Miklós, nemzeti fejlesztési miniszter szerint. A 40 milliárd forintos program célja, hogy a leromlott kórházakat felújítsák, az elöregedett gépparkot kicseréljék és több orvost felvéve megszüntessék a várólistákat. Az ellenzék szerint értelmesebb célokra is lehetne költeni az adófizetők pénzét”

Nemzeti műköröm

„Márciustól megnyílnak az első Nemzeti Műköröm műhelyek, amelyekben közmunkások dolgoznak majd. A tesztprogram Hajdú-Bihar megyében indult el, és a kormány elégedett az eredményekkel. Így az állami műkörmözést jövőre az ellenzék tiltakozása ellenére országossá bővítik”

Meglepetés Felcsúton

„A nemrég napilapokkal és az Echo TV-vel médiamogullá vált Mészáros Lőrinc szilveszter előtt egy nappal váratlanul atomerőműblokknak adott életet. Az örömtől sugárzó apa az RTL Híradóval közölte, az újszülött jól van. A kicsi a kettes blokk nevet kapta”