Merkel: Egyesek a parlamenti demokráciáról is a valóságot eltorzító képet festenek

külföld
2016 december 31., 06:19
comments 225

Az óév a nehéz próbatételek éve volt, de Németország és a németek ereje okot ad a bizakodásra – mondta Angela Merkel német kancellár újévi köszöntőjében, amit este sugároz majd az ARD országos közszolgálati televízió.

Angela Merkel a december 20-i, a berlini terrortámadás miatt tartott sajtótájékoztatón (Fotó: John Macdougall / MTI)
photo_camera Angela Merkel a december 20-i, a berlini terrortámadás miatt tartott sajtótájékoztatón (Fotó: John Macdougall / MTI)

Angela Merkel a kancellári hivatal által előzetesen ismertetett beszédben azt mondta: kétségtelen, hogy a legnagyobb próbatétel az iszlamista terror volt, aminek a célkeresztjében ugyan a németek is ott vannak már sok éve, az idén viszont Németország „kellős közepén” is támadott, a nyáron Würzburgban és Ansbachban, néhány napja pedig Berlin központjában, a Vilmos császár-emléktemplomnál.

Ellenmodell a terrorizmusra

A kancellár szerint „különösen keserű és visszataszító”, ha olyan emberek hajtanak végre terrormerényletet, akik azt állították, hogy védelmet keresnek Németországban, hiszen így megtapasztalták az ország segítőkészségét, amiből tetteikkel gúnyt űznek, és megcsúfolják azokat is, akik valóban védelemre szorulnak.

De a halottak és sebesültek iránti részvét és gyász közepette bizakodásra ad okot mindaz, amit éppen ezekben a nehéz napokban érezni lehet Berlinben és sok más német városban: „a vigasztalás, amit adunk és kaphatunk, és a szilárd határozottság, amivel szembehelyezzük a humanitást és az összetartást a terroristák gyűlölettel teli világával” – mondta Angela Merkel.

Nem a terroristák határozzák meg, „hogyan élünk és hogyan akarunk élni”. „Szabadok vagyunk, humánusak és nyitottak” – mondta a német kancellár

Ez az hozzáállás például a szétbombázott szíriai Aleppóról készült képeket látva azt is jelenti, hogy „fontos és helyes” volt, hogy Németország az óévben is segített a védelmére szorulóknak „a megkapaszkodásban és a beilleszkedésben”, és ez a hozzáállás tükröződik „demokráciánkban, jogállamunkban, értékeinkben” is – mondta.

Ez mind együtt alkotja az „ellenmodellt” a terrorizmus, a gyűlölet világával szemben, és erősebb is lesz, mint a terrorizmus, mert „mi együtt erősebbek vagyunk” és „a mi államunk az erősebb” – mondta Angela Merkel, aki szerint az állam mindent megtesz a polgárai biztonságáért és szabadságáért, és „ez a munka soha nem ér véget”. A biztonsági szervek támogatása az idén is emelkedett, és a szövetségi kormány 2017-ben is a lehető leggyorsabban végrehajtja a biztonság és a szabadság megőrzéséhez szükséges valamennyi politikai vagy jogszabályi változtatást.

Téves, hogy az EU már csak egy szűk csoport érdekeit szolgálja

A kancellár arról is szólt, hogy 2016 sokaknak a sarkaiból kifordult világ és a biztosnak hitt vívmányok megkérdőjelezésének éve volt. Megkérdőjeleződött például az Európai Unió és a parlamenti demokrácia, amiről azt mondják, hogy már nem a polgárok közösségét szolgálja, hanem csak egy szűk csoport érdekét. De mindez tévedés, „megannyi torzkép” – mondta.

Az EU valóban lassú és körülményes, egyik tagjának kiválása pedig mély érvágás, és az is igaz, hogy arra kellene összpontosítania, amire jobban alkalmas, mint a nemzetállam. De a németeknek soha nem szabad azzal ámítaniuk magukat, hogy „a boldog jövőt a nemzeti külön út” jelenti.

Ahol Európa egésze kerül kihívás elé – mint a globális verseny, a külső határok védelme vagy a migráció ügyében –, ott közös választ kell adni, „mindegy, mennyire fáradságos és nehéz”, és a németeknek elemi érdekük, hogy „vezető szerepet töltsenek be” ebben – mondta a német kancellár.

Képösszeállítás, amin Angela Merkel német kancellár újévi köszöntőiből látható egy-egy kép: 2005-2009 (felső sor, b-j),  2010-2014  (alsó sor, b-j) (Fotó: MTI / EPA)
photo_camera Képösszeállítás, amin Merkel újévi köszöntőiből látható egy-egy kép: 2005-2009 (felső sor, b-j), 2010-2014 (alsó sor, b-j) (Fotó: MTI / EPA)

Azt is mondta, hogy egyesek a parlamenti demokráciáról is a valóságot eltorzító képet festenek. A parlamenti demokrácia erős, és lehetőséget ad a részvételre és a beleszólásra. Nemcsak elfogadja, hanem ösztönzi az ellentmondást és a bírálatot, ami békés és a mások iránti tiszteleten alapul, a megoldásra és a megegyezésre irányul és „nem rekeszt ki egész csoportokat”.

Jön a németországi választás

Az új év a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás éve is – mondta Angela Merkel, kiemelve: olyan politikai összeütközésre, választási küzdelemre törekszik, amiben sok mindenről szenvedélyesen vitáznak, de mindig „demokratákként, akik nem felejtik, hogy demokráciánk, és ezzel az emberek szolgálata megtiszteltetés”. Mint mondta, a Németország jövője iránti bizakodásához a szociális piacgazdaság is hozzájárul, ami „a világ valamennyi gazdasági rendszerénél jobban segíti a megbirkózást a válságokkal és átalakulásokkal”.

Elmondta, hogy Németországban minden korábbinál többen dolgoznak, a vállalkozások pedig túlnyomórészt jó helyzetben vannak. A gazdasági sikerek lehetővé teszik a szociális rendszer erősítését és a rászorulók támogatását. Bátorítást ad az az elkötelezettség és találékonyság is, amivel a német vállalatoknál és egyetemeken „kutatják és fejlesztik a jövőt”". Az új energiaforrásoktól a digitalizációig Németországnak minden területen van esélye arra, hogy azok között legyen, akik „felfedezik és meghatározzák az új utakat”.

Ehhez a világ iránti nyitottságra, és a „magunkba és hazánkba vetett önbizalomra” van szükség – mondta Angela Merkel, aki szerint: „Összetartás, nyitottság, demokráciánk és egy erős gazdaság, ami mindenki jólétét szolgálja, ez az, ami ennek a nehéz évnek a végén is bizakodásra ad okot jövőnk iránt itt, Németországban.” De, mint mondta, ezek az értékek nem természetes adottságok, „2017-ben is minden nap meg kell dolgozni értük”, viszont érdemes is. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.