Sokszor kell átmennem az Árpád-hídon, ezen felül a közelben van ladikom a Dunán, így épültében sokszor és sok szögből láttam a világbajnoki uszodát, pontosabban annak leglátványosabb, Duna felőli nézetét. Azóta álmélkodom, amióta elkezdett kibontakozni a végleges formája: sokáig egész egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy valami, ami ekkora összegből és ennyire szem előtt lévő helyre épül, hogyan lehet ennyire fantáziátlan, nehézkes, béna és szomorú. Biztos voltam benne, hogy amit látok, az csak valami belső mag, ami köré legalább felhúznak legalább egy könnyűszerkezetes héjat. De persze nem, a ronda mag maga az uszoda.

A legrosszabb az benne, ami a fotókon és videókon nem is érzékelhető. Az, hogy mennyire nagy épületről van szó. Ez a pláza-csűr-parkolóház egyszerűen gigantikus. Olyan mellbevágó a tömege, hogy az, ha lehetséges, még jobban felerősíti az ordító hibáit.

A nagyközönségnek elsőként beadott kamu látványterv négy évvel ezelőtt legalább szerény volt: ha már nem találtak ki mást azon felül, hogy nagy vonalakban lemásolták a Zaha Hadid-féle londoni olimpiai uszoda rájára vagy Pringles csipszre hajazó alapformáját, a falakat legalább átlátszónak tervezték. Ez egyfelől élettel és természetes fénnyel töltötte volna meg a steril uszodabelsőt a későbbi mindennapi használat során, másfelől csökkentette volna a jókora tömeg nyomasztó hatását. A könnyed üvegfalak eleve jobban illettek egy strandfürdőhöz, mint a később elkészült változat.

A következő, ettől gyökeresen eltérő verzió már vállaltan turistacsalogató látványépület akart lenni, olyan, amit önmagáért, állig felöltözve is érdemes meglátogatni. Ferencz Marcel nem cicózott sokat azzal, hogy mi legyen a csalogató elem, és egy, a szélben állítólag zenélő arany hullám mögé dugta volna az uszodát.

Látványtervek alapján természetesen nehéz megítélni egy soha el nem készülő épületet, de annyit még ezek alapján is elég nyugodtan ki lehet mondani, hogy ez egy építészetileg értelmezhető, a kint és bent viszonyára, illetve az épület tágabb környezetére is reflektáló terv volt, izgalmasnak tűnő részletekkel és mozgalmas csomópontokkal.

A végeredmény - vagyis az a harmadik változat, ami mostanra az alkotók szerint 95 százalékban kész van - a korábbi verziókhoz képest akkora visszalépés, mintha a Guggenheim Múzeumot kezdenénk felhúzni, de a végén valahogy a Mammut jönne ki belőle. Pedig ez is Ferencz munkája, akivel egy adott ponton átterveztették az egészet.

Az óriási, idomtalan tömeget nehogy nem képes megmozdítani a ráapplikált hullámforma, de valahogyan még fokozni is képes a reménytelenség fojtogató érzését. Ez az épület nem akar semmit az élettől. Annyit sem, mint a közelében álló Duna Pláza. Annyit sem, mint a Váci út igénytelenebb tucat-irodaházai. Ugyanúgy hiányzik belőle az elemi harmónia és arányérzék, mint a feszültség és a dinamika. Ügyetlen, merev, tökéletesen érdektelen formája annál nagyobb meglepetés, mert önmagában álló, a környezete által nem korlátozott épületről van szó. Éppen ezért készülhetett volna ide valami igazán látványos építészeti poén, ha már ötvenmilliárdot toltak át érte Orbán miniszterelnök kedvenc focioligarchájának.

Túl erős versenytársak

A Parkolóház hatalmas pechje, hogy a legtöbb budapesti az Árpád hídon Pest felé átkelve látja. Ez azért pech, mert az érkező autós vele együtt három másik, aránylag modern és nagyméretű épületet is be tud fogni gyors egymásutánban: a pesti hídfő két oldalán álló két torony-irodaházat, majd a Zsarupalotát. Az uszoda olyan nyilvánvalóan marad el mindegyiktől, hogy hozzá képest a két, egyébként nem a fantázia diadalát jelképező irodatorony is XXI. századi mesterműnek hat.

A Parkolóház igazából az Orbán-rendszer kulturálatlan mohóságának a szimbóluma. Annyiba került, hogy a nemzeti tőkés osztály megerősítésére áttalicskázott összeg ezrelékéből bárkivel megterveztethették volna és szinte bárhogy kinézhetett volna, és még akkor is pont elég pénz jutott volna a bankszámlákra. De őket annyira nem érdekelte, hogy mi marad a remek üzlet után a nagyközönségnek, hogy cinikusan az arcunkba tolták ezt a Duna-partra épített Mammut 3-at.

Azért érdekes ez, mert más építős projekteknél még maga a Fidesz és maga a Market-tulajdonos Garancsi István is figyelt arra, hogy legalább a csillogó felszín meglegyen. Bőségesen írtunk például az EU csúnya megvezetésével Ózdon felépített, kamu-filmparkról. Cinikus lenyúlásról, használhatatlan élményparkról és nem létező kiállításokról kellett beszámolnunk, de az épületek kívülről még ott is kifogástalanul néztek ki. Egy ekkora beruházáson forgó összegeket nézve gyakorlatilag ugyanannyiból lehet vizuális szemetet vagy vizuális élményt magunk után hagyni.

Egy kis kontextus

Hogy - szó szerint is - képbe tudjuk helyezni a budapesti 50 milliárdos parkolóház-uszodát, érdemes végignézni, hogy milyen helyszíneken rendezték az előző világbajnokságokat. Mivel Budapest olimpiára is kacsintgat, idevettem az olimpiai uszodákat is.

2005-ben Montreal volt a vébé-házigazda, ahol érezhetően nem akartak elszállni a költségekkel, így egyáltalán nem építettek méregdrága fedett létesítményeket, hanem szabadtéren rendezték meg az egészet. 3 fix és 4 alkalmi medencével össze is jött a világbajnokság, a központi aréna így nézett ki:

2007-ben Melbourne rendezte a vébét. Náluk sem volt szempont valami központi látványépület felhúzása, egyrészt mert a komplexum nem sűrű városi szövetben, hanem egy parkban van, másrészt mert már a vébé előtt is létezett, csak kicsit kellett átalakítani. A központi épület praktikus, nagyzolásmentes, ponyva-fém-szerkezettel lefedett konstrukció.

A 2008-as pekingi olimpia buborékuszodája - a Madárfészeknek becézett központi stadionnal együtt - a turistavonzó látványépület klasszikus példája: a buborékokból összeálló kék téglatest azonnal bekerült az összes néző vizuális memóriájába és máig látogatják a turisták. (Ma már vízi vidámpark van benne.) Az ausztrál PTW Architects és a kínai CCDI összmunkája hiába dögös, high tech és hiperlátványos, mindössze fele annyiba került, mint a lehangoló budapesti parkolóház.

2009-ben Rómában egyáltalán nem építettek föl semmilyen drága épületet a vébé miatt, az egész versenyt az alkalomra összerakott, majd később elbontott mobil medencékkel és lelátokkal oldották meg a Foro Italico teniszpályáinak területén.

Az utóbbi évek vébéi közül a 2011-es shanghaira építettek először a budapestihez hasonlóan villantós szándékú látványkomplexumot. Az Oriental Sports Centert a Von Gerkan, Marg and Partners iroda tervezte, a főépület egy gigantikus tatu vázára emlékeztet.

A 2012-es londoni olimpia úszóversenyeit a London Aquatics Centre nevű látványos uszodakomplexumban tartották, amit az azóta meghalt sztárépítész, Zaha Hadid tervezett. Igaz, nem az olimpiára, hiszen a dinamikus óriásráját formázó vízitelepet jó pár évvel korábban nyitották meg.

2013-ban Barcelonában rendezték a vébét. Mivel itt volt már olimpia 1992-ben és FINA-vébé 2003-ban, új épületet egyáltalán nem kellett felhúzni. Az úszóversenyeket az 1990-ban épült és Arata Isozaki által tervezett Palau Sant Jordi nevű multifunkciós fedett sportcsarnokban rendezték a Montjuic hegyen, mobil medence beleapplikálása után.

2015-ben az oroszországi Kazany volt a rendező, de még ők sem égették a pénzt elmebeteg módon, inkább elsütöttek egy nagy vizuális-logisztikai poént, amennyiben a fő uszodát a Kazany Aréna nevű modern focistadion közepébe telepítették, ideiglenesen persze, ájulásközeli állapotba hozva a térélmények szerelmeseit.

A fentiekből világosan látszik, hogy az elmúlt évek nagy vizes világversenyeinek rendezői kétféle koncepciót követtek az uszodáikkal: vagy praktikusan, olcsón oldották meg a dolgot, ami jellemzően nyitott mobil uszodákat vagy meglévő épületeket jelentett, vagy, ha emiatt építkeztek, akkor látványos turistacélpontot hoztak létre. A vébéken egy kivétellel a gazdasági racionalitás győzött. Mi viszont láthatóan ezen a téren is hiszünk a harmadik útban, vagyis a rohadtul drága, de egyáltalán nem látványos, sőt nyomasztó épületben.

A lényeg úgyis az, hogy a Market Zrt. a pénzénél legyen.