Eldőlt: Áder mögé állt be a CÖF és a Békemenet

POLITIKA
2017 január 10., 11:32
comments 88

Fontos sajtóközleményt hozott le kedden délben az MTI. A CÖF-CÖKA aktivistái és szellemi honvédői végre sikerült eldönteniük, hogy kit szeretnének köztársasági elnöknek, és ezt szerencsére a tőlük megszokott módon nyilvánosságra is hozták. Az Áder támogatásáról szóló, emailben elküldött aláírások valódiságát szervezet garantálja.

A kormánybarát civilek ezt üzenik a világnak:

A baloldali ellenzéki pártok civilekre hivatkozva támogatják Dr. Majtényi László köztársasági elnöki posztra jelölését. Ez politikai érdekük mellett szívük joga. A médiában nyomatékosan írják, mondják, hogy nevezett a civilek támogatását is bírja.

Ezúton jelezzük, hogy elenyésző mértékű civil egyetértés csepp a tengerben ahhoz képest, amit a CÖF-CÖKA aktivistái, szellemi honvédői két nap alatt a társadalom tudomására hoztak. Eszerint Áder János úr köztársasági elnöknek jelölését több mint 6.000, nevét is vállaló polgár támogatta.

A Békemenet szervezői is így tesznek.

Javasoljuk, hogy a jövőben az ellenzéki pártok pontosítsák, hogy hány civil megbízásával rendelkeznek, azt bátran hozzák nyilvánosságra, mert ezt követeli a korrektség szabálya.

Az Áder János urat támogatók nevét felsorolva a médiáknak mellékeltük, láttatni kívántuk a polgárok többségének valódi akaratát. Az emailben elküldött aláírások valódiságát szervezetünk garantálja.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.