15 éves lányt bírtak prostitúcióra

bűnügy
2017 január 11., 08:08
comments 42

A 28 éves F. Dóra és társa, a 39 éves H. Zoltán 2014. november vége és 2014. december közepe között egy bérelt józsefvárosi lakásban rábírt egy akkor 15 éves lányt, hogy pénzét szexuális szolgáltatást nyújtson férfiaknak.

F. Dóra intézte az internetes hirdetések megjelenését, ő határozta meg a szolgáltatás „tarifáját”, és tartotta a kapcsolatot az ügyfelekkel. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetésekor tisztában voltak azzal, hogy a sértett még fiatalkorú.

Az így szerzett pénzből a férfi is kapott, a megélhetését is részben abból fedezte. Arról, hogy a lány rossz társaságba keveredett, a barátai értesítették az édesanyját, aki később feljelentést tett a rendőrségen.

A rendőrség 2016. október 12-én kerítés és prostitúció elősegítése és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nőt és a férfit. Az ügyet a BRFK Nyomozó Főosztálya befejezte és az iratokat vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek elküldte. (police.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.