A soroksári tanár arra utalt, hogy szexuális szolgáltatásért cserébe jobb jegyet lehet kapni

bűnügy
2017 január 11., 08:10
comments 146

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség vádirata szerint egy középiskolai tanár a diákokat sértő és megalázó, többnyire szexuális tartalmú megjegyzéseivel és cselekményeivel a nevelése és felügyelete alatt álló, 15-17 év közötti kiskorúak erkölcsi és érzelmi fejlődését veszélyeztette.

Az ügy vádlottja 2002. év óta áll az alapítványi fenntartásában lévő, XXIII. kerületi középiskola alkalmazásában, mint tanár.

A vádirat szerint 2011 és 2016 között a tanár-diák viszonyt túllépve, több kiskorú tanuló előtt többször tett szexuális tartalmú és célzatú megjegyzéseket, mozdulatokat, amivel az érintett diákokat megalázta, emberi méltóságukban megsértette.

Így például több esetben arra utalt, hogy az adott diáklány szexuális szolgáltatásért cserébe jobb jegyet kaphat, más esetekben célzásokat tett a tanulók szexuális életére, vagy szexuális cselekményre utaló kéz-illetve testmozdulatokat tett.

A vádirat szerint előfordult olyan is, hogy a vádlott az egyik kiskorú diák bőrszínére utalva, különböző sértő megnevezéseket használt a többi tanuló előtt, ezzel a kiskorú emberi méltóságát súlyosan megsértve – közölte a Fővárosi Főügyészség.

A kerületi ügyészség a férfival szemben 22 rendbeli kiskorú veszélyeztetése bűntette miatt emelt vádat az illetékes bíróságon.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.