Döntsük el gyorsan: legyen rendszám a kismotorokon, vagy ne legyen?

A kommunista bűnözők elszámoltatása mellett egy fontos dologba tört bele a modern kori magyar demokrácia bicskája: abba, hogy rendszám legyen a kismotorokon. Hiába kerül elő az ötlet szinte évről évre, tény, hogy Horn Gyulától Orbán Viktorig mindezidáig senkinek nem sikerült rendszámot tennie a Magyarországon forgalomban lévő 600 ezer kismotorrra. Most újra előkerült az ötlet: a Világgazdaság szerint a fejlesztési minisztérium a fejébe vette, hogy márpedig lesz rendszám a kismotorokon.

Na de minek egyáltalán rendszám a kismotorokra?

Kismotornak (közlekedésrendészeti szakzsargonban: segédmotoros kerékpár) azt a kétkerekű járművet nevezzük, aminek a motorja egyrészt nem nagyobb 50 köbcentinél, másrészt gyárilag nem tud 45-nél többel menni, harmadrészt nem erősebb 4 kilowattnál, vagyis 5,36 lóerőnél.

Mondjuk ez a klasszikus példány itt:

Verhovina 4, a Legenda

A hosszú évtizedek óta érvényben lévő KRESZ-szabály szerint a kismotor még csak nem is számít gépjárműnek: bár jogosítvány kell a vezetéséhez, (segédmotoros AM, de jó rá a nagymotoros vagy az autós, B kategóriás is), bukósisakot kell viselni a vezetőjének, és évi pár ezer forintért kötelező biztosítást kell rá kötni. Eredetvizsgálat, műszaki vizsga, forgalmi engedély és rendszám, az viszont nem kell. Egy kismotor eredetét és műszaki adatait elég, ha egyetlen irat tartalmazza: az eladó és a vevő által megkötött adásvételi szerződés, amit egy füzetből kitépett kockás papírként képzeljünk el, amire az van írva, hogy

Én, a Lajos, 10 ezer forintért ezennel megvettem ezt a piros motrot a Bélától, nevezett Béla esküszik, hogy ez a motor az övé, 50 köbcentis és nem megy többet 45-nél, dátum, aláírás: Lajos, Béla.

Miért jó ez így?

A kismotor ma Magyarországon a legolcsóbban megszerezhető és fenntartható motorizált közlekedési eszköz. Olcsóságához amellett, hogy keveset fogyaszt, igénytelen és tartós, nem utolsósorban az is hozzájárul, hogy nem kell eredetvizsgára, műszaki vizsgára cipelni és forgalmit meg rendszámot igényelni rá, nincs illetékbélyeg-felnyalási dí, beregisztrációs különadó meg különátírási büntetővám, mint a gépjárművekre úgy általában, adminisztrációs költségek híján pedig azok is megengedhetik maguknak a közúti közlekedés luxusát, akik amúgy otthon ülnének a kikapcsolt tévé előtt, és csöndben várnák, hogy elmúljon végre az élet.

Ez így persze nemcsak a tulajdonosnak olcsó, hanem az államnak is: nem kell illetékbélyeg-felnyalási alosztályt, beregisztrációs bizottságot és segédellenőrzési szakhatóságot fenntartani, ami 600 ezer járműnél már jelentős költségekkel jár. A több mint félmillió magyarországi kismotor rendszámosítása könnyen azt eredményezhetné, hogy a végén többe kerülne a rendszám (leves), mint maga a motor (hús).

Nemcsak a rendszámtábla meg a rendszámtábla-világítás költségeiről van szó, hanem az egész regisztrációs folyamatról, adatfelvételről és -nyilvántartásról, nem beszélve arról, hogy a hatóságoknak hivatalos okmányokat kellene kiállítaniuk mindenféle Bélák és Lajosok által firkált adásvételik alapján, és az utolsó japán szürkeimportos pre-világháborús pit bike-ról is kapásból meg kellene tudni mondaniuk, hogy hány köbcentis, hány lóerős és mennyi a végsebessége. Ez gyakorlatilag lehetetlen feladat.

És persze ha már működött ez a rendszer hosszú évtizedeken át, akkor miért ne működhetne tovább, ugye.

Miért nem jó ez így?

A tulajdonosok szempontjából az egyik legfontosabb érv a rendszám mellett az, hogy a kismotort felettébb könnyű ellopni, lopják is szakmányban. A rendszám hiánya gyakorlatilag lehetetlenné teszi a jogos tulajdonos felkutatását, mivel a tolvaj egyszerűen ír egy papírt, hogy én, a Lajos, 10 ezer forintért megvettem ezt a piros motrot a Bélától, a többit meg tudjuk. A rendszám és a vele járó regisztráció kétségkívül megnehezítené a lopott motorok továbbpasszolását, és valamennyire megkönnyítené a megtalálásukat.

A hatóságok szempontjából egyértelműen jó a rendszám: ha valaki ökörködik az úton, egykerekezik a járdán, balesetet okoz, vagy csak meghúzza egy Ferrari oldalát, aztán lelép, rendszám (úgynevezett hatósági azonosító) híján nincs az az isten, aki utólag megtalálná. A fejlesztési minisztérium közlekedésbiztonsági okokra hivatkozik ugyan, amikor a kismotorok felrendszámozását sürgeti, de a valós ok nyilván inkább közlekedésrendészeti jellegű, és a szabálysértők felderítését célozza, amihez az államnak nyilván jogos érdeke fűződik.

Arról nem beszélve, hogy civilizált országokban mindenhol van rendszám a kismotorokon (igen, még Olaszországban is), ami olyan érdekes fejleményekehez vezet, hogy ha például egy kalandvágyó magyar kismotoros elhatározza, hogy a nyakába veszi mondjuk Bécset, és kékesszürke keverékfüstbe borítja a Stephansdomot, az osztrák rendőr abban a pillanatban leszedi az útról, amint meglátja, merthogy nincs a motorján rendszám.

Végül az, hogy a motornak látszó kétkerekű járművek egyik felére kell rendszám, másik felére meg nem kell, azt eredményezi, hogy sokan kismotornak látszó nagymotorral is rendszám nélkül közlekednek, ami kifejezetten idegesíti például a biztosítótársaságokat, mert tény, hogy 45-tel kisebb az esély meghalni vagy mást meghalasztani, mint 170-nel, amire a kismotorként, rendszám nélkül használt motorok (úgynevezett nagyrobogók) egy része simán képes.

Mint például ez itt:

Motornak látszó kanapé, rendszám nélkül is megy 170-nel

Akkor most az érvek és ellenérvek ismeretében tessenek szívesek lenni szavazni: