Teherhajókról elveszített konténerek leselkednek a vitorlásokra a világ óceánjain

külföld
2017 január 16., 17:50
comments 96

A Vendée Globe a világ egyik leghíresebb vitorlásversenye. Nem véletlenül, az egyszemélyes hajókkal induló versenyzők ugyanis megállás nélkül próbálják meg megkerülni a Földet.

Ez sok indulónak nem sikerül, ami önmagában nem is annyira meglepő, idén viszont egy olyan tengeri veszélyforrás is sok gondot okozott, amivel eddig kevésbé számoltak. Az idén a versenyt feladó tizenegy induló közül öten azért voltak kénytelenek kiszállni, mert azonosítatlan úszó tárggyal ütköztek. Amik minden feltételezés szerint elveszített konténerek lehettek teherhajókról.

A ketté szakadó MOL Comfort 2013-ban (AFP)
photo_camera A ketté szakadó MOL Comfort 2013-ban (AFP)

A World Shipping Council becslése szerint 2008 és 2013 között évente 1679 kontéer veszett el a tengerekben, elsősorban a viharos időjárás miatt. A rekorder 2013-ból a MOL Comfort teherhajó, ami 4293 konténert veszített el az Indiai-óceánon.

Ez amúgy a teljes teherforgalomnak apró szelete csak, hiszen évente átlagosan 120 millió konténert mozgatnak meg a világ óceánjain, de így is minden elsüllyedő konténer szennyeződésveszélyt jelent, illetve mint most kiderült, a vitorlásokra is veszélyt jelenthet. (via Economist)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.