• Emma története az abcúg.hu-n jelent meg, Albert Ákos írta.

Emma jó megjelenésű, diplomás nő, aki internetes társkeresőn ismerkedett meg a volt férjével, aki szintén diplomás (a nevét kérésére megváltoztattuk). Hamar jött a házasság, majd a közös a gyerek, a kapcsolatuk azonban már rögtön az elején megromlott. Emma szerint a volt férje leuraló volt, sokat kritizálta, a nő lelki bántalmazásként élte meg a kapcsolatukat, ezért 2011-ben szakított vele, és megkérte, hogy költözzön el (a házat Emma vitte a kapcsolatba).

Így kezdődött a több éven keresztül tartó konfliktusuk, amely ma már ott tart, hogy a férfi ellen rendőrségi eljárás van folyamatban, amit Emma kezdeményezett, miután a férfi hónapokon át zaklatta, és késsel fenyegette, a gyermekelhelyezés ügyében egymás ellen tesznek bejelentéseket, a kéthetente esedékes láthatás pedig kész tortúra lett.

A házastársak vagy párok között akár a tettlegességig fajuló konfliktus annyira nem egyedi eset, hogy külön törvénypont vonatkozik rá, amelyet 2013-ban hosszú vita után fogadott el a parlament, a rendőrség pedig már kilenc éve külön utasításba adta, mi a teendő, ha családtagok bántják egymást. A párkapcsolati erőszak kezelése azonban még mindig nehezen megy a magyar hatóságoknak: sokszor próbálják meg lebeszélni az áldozatokat a feljelentésről, a nyomozások hónapokon keresztül tartanak, a hivatali ügyintézés pedig körülményes. A Patent Egyesület idén adott ki egy tanulmányt azokról az esetekről, amelyeknél hiába fordultak bántalmazott nők a hatóságokhoz, a helyzetük nem rendeződött

Emma egészen a mai napig tartó kálváriája nem kirívó, sőt még csak nem is a legdurvább esetek közül való, Spronz Júlia, a Patent Egyesület jogásza teljesen általánosnak nevezte, így példának használva összeszedtük, mivel kell ma szembenézniük azoknak a nőknek, akik a hatóságok segítségvel tennének pontot egy rossz kapcsolat végére.

Hiába a sok obszcén sms, ez nem zaklatás

Emma szerint a férje nem tudta feldolgozni a szakításukat, ezért hónapokon keresztül obszcén sms-eket és e-maileket írt neki, a költözéskor pedig Emma szerint egy szódásszifonnal mellbe is vágta. Mindezeket Emma elmondásából ismerjük. A nő nem hagyta ennyiben a dolgot, feljelentést tett a rendőrségen könnyű testi sértés és zaklatás miatt.

Emma ügyében a rendőrségi feljelentés és az első kihallgatása között három hónap telt el. Meghallgatták, majd azt mondták neki, bekérik majd tőle a férje által neki küldött leveleket, ez azonban nem történt meg, később pedig fel is rótták neki, amiért nem csatolta őket. A zaklatás ügyében végül azzal az indokkal állították le az eljárást, hogy mivel Emma válaszolt a levelekre, nem történt bűncselekmény. Emma erre azt mondta, egy ideig hitt abban, hogy észérvekkel leállíthatja a férfit, ezért válaszolt neki alkalmanként.

A testi sértés ügyében viszont már ő maga állította le az eljárást. Akkoriban kezdeményezte a válását is, és a férje szerinte nyomást gyakorolt rá: legyenek jó viszonyban a gyerek miatt. Eközben a rendőrségen azt mondták neki, nincs látlelete, a mellbevágást pedig csupán az anyja látta, ő viszont családtag, aki elfogultnak számít. “Sok esélyem úgy sincs, így kvázi lebeszéltek róla, hogy fenntartsam a feljelentést” – mondta Emma.

Spronz Júlia szerint több dolog is nehezíti azt, hogy a bántalmazott házastárs, aki jellemzően nő, felelősségre vonathassa az őt bántalmazó párját. Elsősorban az, hogy ilyen jellegű ügyek egy jelentős részével (például a könnyű testi sértéssel és a rágalmazással) az ügyészség nem foglalkozik, csak magánvádas eljárásban tárgyalhatók, azaz a bántalmazott nőnek magának kell képviselni a vádat a bíróságon, fizetni az illetékeket, és kvázi ügyészként fellépni. “A magánvádas eljárás nem titkolt célja, hogy a feleket megbékéltesse vagyis lényegében eltántorítsa az áldozatot a jogérvényesítéstől” – mondta Spronz.

Eközben pedig Spronz szerint a hatóság viselkedése sokszor hasonló Emma esetéhez: azt mondják, inkább menjenek haza békében, vagy a gyerek miatt ne csináljanak hivatalos ügyet a magánéleti problémáikból. “Ez a nő felé hatalmas kudarcélmény, hisz védelemért fordul az államhoz, előtte össze kellett gyűjtenie magában az erőt, bátorságot, hogy elmenjen feljelentést tenni. De a rendőrségen, bíróságon nem kap sem fizikai, sem lelki, sem erkölcsi megerősítést, helyette azt mondják neki, hogy felrúgja a családi békét és őt teszik ezért felelőssé” – mondta Spronz.

Ráadásul ilyenkor gyakran előkerülnek olyan figyelmeztetések is, hogy vigyázzon, ne vádoljon senkit hamisan, ne tegyen senkire sértő megjegyzést (akár azt, hogy bántalmazó), mert annak jogi következményei lehetnek, az elkövető beperelheti rágalmazásért vagy személyiségi jogi pert indíthat. Eközben viszont a zaklatás miatti feljelentéseket sokszor azzal söprik le az asztalról, hogy a férfi csak a közös gyerek ügyében keresi őt ennyiszer, holott ezek a kapcsolatfelvételek mind mennyiségileg, mind tartalmukat tekintve messze meghaladják ezt a keretet, és gyakran gyalázkodó, fenyegető, obszcén tartalmú üzeneteket jelentenek. A nyomozás pedig többnyire húzódik, sokszor csak a sértettet hallgatják ki, a bántalmazót be sem hívják.

Rendezzék le a problémát egymás között!

Emmáék két évig tartó huzavona után váltak el. Ennek során megegyeztek a gyerekkel való kapcsolattartásban is: a gyerek Emmával marad, a férfi kéthetente láthatja hétvégén, illetve nyáron hosszabb időre. Erre azonban csak egy ideig volt szükség, Emma ugyanis a válás után újra összeköltözött a volt férjével. “Megpróbáltunk a gyerek miatt egy életközösséget létrehozni, nem akartam hogy kimaradjon a gyerek életéből” – magyarázta.

Tette ezt többek között azért is, mert a férfi rendszeresen módosította a kapcsolattartásuk időpontjait, piszkálta, így egy idő után egyszerűbbnek tűnt újra összejönni. Ráadásul a férfi ebben az időszakban kedvesen és támogatóan viselkedett, Emma szerint úgy, mintha megváltozott volna.

Spronz Júlia szerint gyakori eset, hogy a sértett nő az elköltözést követően újra összejön az őt bántalmazó férfival. Ennek az oka lehet a társadalmi elvárás, miszerint a gyereknek kell, hogy apja legyen, vagy akár az is, hogy képtelen önállóan fenntartani magukat, és szüksége van az anyagi segítségre. “Az apára azonban akkor van szükség, ha nem jelent veszélyt, ha igen, abból a gyerek nem profitál” – mondta Spronz. Ráadásul a párkapcsolati erőszak ciklikussága sok nőt megtéveszt Spronz szerint. Ez azt jelenti, hogy a dühkitörést, terrort követő “mézeshetek időszakot” félreértelmezve azt gondolják, partnerük megváltozott, csak egyszeri kiborulás történt. “Ugyanezt erősíti maga a bántalmazó és a környezet is. Kitartásra, megbocsátásra, a család összetartására ösztönzik a bizonytalan áldozatot” – magyarázta.

Mint később kiderült, Emma számára nem volt jó ötlet az újbóli összeköltözés: a régi problémák és veszekedések újra előjöttek. Ezek egyike annyira elfajult, hogy Emma betelefonált a rendőrségre. Ez idén áprilisban történt. A rendőr megnyugtatta, hogy kimennek, ha szeretné. Akkor még nem szerette volna, másnap reggel viszont már a házától két utcányira, a kocsiból telefonált be. Reggel közölte a volt férjével, hogy el kell mennie, mire ő – Emma állítása szerint – késsel fenyegette meg. A nő fogta a gyereket és a telefont, majd elmenekült hazulról. Csak később a rendőrökkel együtt volt hajlandó visszamenni a lakásba.

A kiérkező két rendőr viselkedése azonban teljesen meglepte, ugyanis szerinte nem tudtak mit kezdeni azzal, hogy ő azt állítja, a volt férje bántani akarta, a férfi pedig azt, hogy semmi érdemleges nem történt. Hiába mondta el nekik, hogy nem mer egyedül maradni a volt férjével, a rendőrök közölték vele, hogy ők semmit sem tudnak tenni, “rendezzék le a problémát egymás között”. A ház pedig hiába Emmáé, a férfit nem tudják elküldeni, sőt, az egészet jelenteni fogják a gyámhivatalnak, akik akár el is vehetik tőlük a gyereket. Végül Emma hagyta ott a házat, a gyerekkel együtt, és pár napra ismerősöknél húzták meg magukat.

Az ilyen helyzetekben alkalmazandó rendőri viselkedést külön utasítás írja elő, ami 2003 óta érvényes, és részletesen leírja, mi ilyenkor a rendőr teendője. Benne van például, hogy kérés esetén az áldozatot biztonságba kell helyezni, az eset felderítése érdekében pedig a feleket többek között külön kell meghallgatni, adatgyűjtést, tanúkihallgatást kell végezni, árulkodó lehet a helyszín, de a felek érzelmi, hangulati állapota is. A rendőrnek viszont ilyenkor nem dolga kibékíteni a feleket, az meg pláne nem, hogy saját véleményt nyilvánítson az ügyről, és megpróbáljon igazságot tenni.

Spronz Júlia szerint megfelelő gyakorlattal a rendőröknek nem nehéz értékelni ezeket a helyzeteket, az például rögtön látszik, ha az egyik fél határozott, míg a másik egyértelműen fél, lesüti a szemét, akár remeg is. 2009 óta pedig már arra is van lehetőségük, hogy megelőző távoltartást rendeljenek el, ez esetben a bántalmazó fél három napig nem mehet a párja közelébe.

Spronz szerint mindehhez az kell, hogy a rendőröknek legyen fogalma arról, hogyan kell és miért fontos ezt csinálni, ehhez pedig ezzel kapcsolatos érzékenyítő képzésekre van szükségük. Szerinte a párkapcsolati erőszak tényállásának három évvel ezelőtti bevezetése jó hatással volt a rendőri gyakorlatra is, mostanság azonban már alig vannak ilyen irányú képzések, így pedig könnyen visszatérhet az a rendőri viselkedés, hogy “nem tudunk mit csinálni”. Emellett azonban pozitív, hogy a bizonyítás során ma már elfogadják a rokonok tanúvallomását is, ők ugyanis korábban az elfogultságuk miatt nem számítottak megbízható tanúnak, holott családon belül lévő konfliktusok esetében nem lehet más tanúkra számítani.

Spronz szerint mindehhez az kell, hogy a rendőröknek legyen tudása arról, hogyan kell és miért fontos ezt csinálni, ehhez pedig ezzel kapcsolatos érzékenyítő képzésekre van szükségük. Szerinte a megelőző távoltartás bevezetését kísérő felkészítés jó hatással volt a rendőri gyakorlatra, mostanság azonban már alig vannak ilyen irányú képzések. “Ezért újra egyre gyakrabban halljuk ‘a nem tudunk mit csinálni, amíg vér nem folyik’ jól ismert kifogást“ – mondta. Emellett azonban pozitív elmozdulás, hogy a bizonyítás során ma már többnyire figyelembe veszik a rokonok tanúvallomását is, míg korábban az elfogultságuk miatt vallomásukat általában kizárták a bizonyítékok köréből, holott családon belül lévő erőszak esetében nem lehet más tanúkra számítani.

Hosszadalmas, utálatos procedúra

Emma, miután otthagyta a saját házát, a bíróságon kezdte a teendőit. Távoltartásit szeretett volna kérni a volt férje ellen, de nem kapott. A bíró szerint a válás során már rendezték az ügyüket, új fejlemény pedig nem merült fel. Kérte volna a rendőri jelentést a látogatásról, de ilyen nem készült. A tanúként megjelenő gyerekekre viszont Emma szerint húzta a száját, mondván, hogy azok túl fiatalok.

A férfi végül maga ment el a szüleihez, Emma pedig utánaküldte a cuccait. A sms-ezés ezután újraindult, Emma pedig többször is félt a gyereket elengedni kapcsolattartásra. A férfi ugyanis többek között azzal fenyegette meg, hogy eljárást indít ellene a gyerek veszélyeztetése miatt. Ekkor Emma két hivataltól is segítséget kért.

Először is bejelentkezett a helyi családsegítő-szolgálathoz, ahol azt tanácsolták neki, hogy előre csináltasson környezettanulmányt és pedagógiai véleményt a gyerekről, arra az esetre, ha netalán az apa tényleg eljárást kezdeményezne ellene. A hívásait és a leveleit pedig tiltsa le. Majd felkereste a helyi gyámhivatalt is, ahol azt tanácsolták neki, hogy adjon be egy kérelmet a kapcsolattartás felfüggesztésére. Ezt meg is tette.

“Hosszadalmas, utálatos procedúra” – jellemezte az Abcúgnak a gyerekelhelyezéssel és kapcsolattartással kapcsolatos gyámhivatali eljárásokat Dallos Judit, aki húsz éven keresztül volt gyámügyi előadó Budapesten. Szerinte a legtöbb szülő meg tudja egymással beszélni a problémáikat, a gyámhivatal jellemzően nem velük szokott kapcsolatba kerülni, hozzájuk azok a szülők fordulnak, akik között már alapból konfliktus van. Dallos szerint ezekben az esetekben a szülők általában azt akarják kimondattatni, hogy a másik szülő alkalmatlan a gyereknevelésre.

Különélő szülők például gyakran akarják azt bizonyítani, hogy a saját nevelési módszereik a jók, a gondozó szülő pedig elhanyagolja a gyereket, nem főz rá, piszkos ruhában járatja. “Ezek többnyire kicsinyes dolgok” – mondta Dallos. De komolyabb vádakkal is találkozott már, ilyen például, ha az egyik szülő szexuális zaklatással vádolja a másikat, vagy ha az anya hirtelen elkezdi kétségbe vonni, hogy valóban az apától van a gyerek.

Fél nap késésből félmillió forintos büntetés is lehet

Emma azt akarta elérni, hogy a volt férje ne, vagy csak ellenőrzött körülmények között találkozhasson a gyerekkel. Ehhez pszichiátriai szakvéleményre volt szüksége a gyerekéről (ez a környezettanulmány és a pedagógiai szakvélemény mellett egy harmadik vizsgálat). A gyámhivatalnál azt mondták, legalább két hónap, míg ezt ők meg tudják csináltatni, de Emma maga is kérhet ilyet, ajánlottak is egy szakembert. Ez a szakember Emma szerint kimutatta, hogy a gyerek tart az apjától. Végül két hónap telt el, mire a gyámhivatal döntésre jutott: ők úgy látták, nincs rá ok, hogy változtassanak a kapcsolattartási szabályokon, mert az apa nem veszélyezteti őket, így elutasították Emma kérlemét.

Közben a férfi szintén kezdeményezett egy eljárást a gyámhivatalnál, arra hivatkozva, hogy két esetben sem tudta elvinni magával a gyereket kapcsolattartásra. Ez pedig szerinte akadályozásnak számít, és bírság, de akár feljelentés is lehet belőle Emma ellen. Egy ilyen eljárásnak komoly következményei lehetnek:

• A gyámhivatal bírságot szabhat ki a gyerekkel együtt élő szülőre (ez esetben Emmára). Ez minimum ötezer, de lehet akár ötszázer forint is lehet, és összege pedig minden elmulasztott kapcsolattartás után növekszik.
• Az első bírságot akár büntetőfeljelentés is követheti kiskorúval való kapcsolattartás akadályozása miatt.
• Mindebből pedig családjogi per lehet, amelyben a gyereket akár el is vehetik az egyik szülőtől, és a másik szülőnél helyezhetik el.

Emma esetében a gyámhivatal végül az apa javára döntött, holott ő állítja, a férfi jött fél nappal később a gyerekért. Azt mondta, reggel felkészülve várták az apát, de ő csak este toppant be. A kommunikáció pedig köztük már szinte csak formális: telefonon nem tudtak egymással egyeztetni, a zaklatás miatt ugyanis az apától érkező hívások le vannak tiltva. Ilyenkor Emma a tiltást csak a láthatások előtt két nappal oldja fel, a törvény szerint addig az időpontig jelenthet be változást az apa, akkor azonban a nő szerint nem szólt. “Másról meg nincs mit beszélnünk” – mondta, így a tiltás visszakerült a telefonra.

Dallos szerint a bírságokat igyekeztek kerülni vagy mérsékelni a hivatanál. Abból indultak ki, hogy ha a gondozó szülőt bírságolják, akkor csökkentik a gyerekre költhető jövedelmet is. A hivatal ugyanakkor általában gyakrabban bírságolt meg gondozó szülőt (jellemzően anyát) azért, mert nem adta oda a gyereket a különálló szülőnek (jellemzően az apának), mint fordítva. Dallos szerint ennek egyszerűen az az oka, hogy az anyák ilyenkor kisebb számban jönnek panaszkodni a hivatalhoz.

Megkérdeztük az ország egyik legnagyobb forgalmú gyámhivatalától, a budapestitől, hogy általában milyen eredményekkel végződnek a kapcsolattartási ügyeik. Dalloshoz hasonlóan ők is azt tapasztalták, hogy a különélő szülő gyakrabban kezdeményez végrehajtási eljárást, mint a gondozó szülő, ráadásul úgy látják, hogy a kérelmeknek csak a kis része nem megalapozott. Ezek az ügyek pedig általában felszólítással és bírsággal végződnek, valamint elrendelik a kapcsolattartás pótlását. Büntetőfeljelentést csak többszöri, eredménytelen bírságolás után tesznek.

4-5 szakértőnek is megmutatják a gyereket

Emma végül megfellebbezte a gyámhivatal mindegyik döntését. Azt is, amit az általa indított ügyben, és azt is, amit az apa által indított ügyben hoztak. Erre a hivatal komplex pszichológiai vizsgálatot rendelt el: őt, az apát és a gyereket is megvizsgálják. “Kértem, hogy a gyereket még egyszer ne, hiszen róla már készült egy, mégis elrendelték újra” – mondta.

Spronz Júlia, a Patent Egyesület jogásza szerint egy ilyen konfliktus során átlagosan 4-5 alkalommal vizsgálnak meg egy gyereket, hiszen sok esetben egyszerre folyik egy polgári peres, egy gyámhivatali és egy büntetőeljárás, és valószínűleg mindegyik során kirendelnek egy szakértőt. “Elsőre a gyerekek még bizakodóak, sokadszorra viszont már nem, hanem vegzálásként élik meg” – mondta Spronz. Ráadásul a szakértői vizsgálatok díját a szülő, ez esetben Emma fizeti, ez pedig több tízezer forint. A határidő rá harminc nap, Emmáék viszont jóval többet, mint egy hónapot vártak a vizsgálatra.

Dallos szerint jellemző, hogy a gyámhivatali ügyintézők nem szeretnek hatóságként fellépni, ezért csak akkor intézkednek, ha a szülők kellőképpen a nyakukra járnak. Az eljárások maguk pedig hosszadalmasak és nehézkesek, egy fellebbezéssel egybekötött gyámhivatali ügy hónapokig elnyúlhat. “Nekem több kilós kapcsolattartási aktáim is voltak” – mondta. Hozzátette, hogy másodfokon a gyámhivatal az iratokból próbál megállapítani olyan nehezen bizonyítható dolgokat, mint hogy a szülő eljött-e a gyerekéért időben, vagy hogy rendszeresen későn viszi-e haza. Ezek nehezen bizonyítható dolgok, az eljárás pedig rendkívül bürokratikus, ezért az ügyek rendszerint húzódnak.

A rendőröknek kellett magyarázni, hogy beteg a gyerek

Emma esetében mindeközben a rendőrségen is indult egy újabb eljárás: a késes fenyegetéssel kapcsolatos nyomozást ugyan bizonyíték hiányában lezárták, de zaklatás és kiskorú veszélyeztetése miatt újra nyomozni kezdtek. Emma szerint viszont most is csigalassúsággal, neki újra órákat kellett eltöltenie a rendőrségen, hogy elmagyarázza a helyzetet, és hiába adott be egy iratpaksamétát azokról a levelekről és sms-ekről, amiket a volt férje írt neki mielőtt letiltotta volna a hívásait, az elején még csak meg sem nézték.

Mindeközben Emmának kéthetente hétvégére át kell adnia a volt férjének a gyermekét láthatásra. Ezekre az alkalmakra általában két ismerősének a segítségét kéri: legyenek ott, hogy tanúskodhassanak, ha esetleg probléma történne. Egyiküknél mobiltelefon is szokott lenni, hogy ha kell, videóra tudják venni az átadást, Emma ugyanis úgy látja, a hivatal már nem hisz az ő szavának, csak akkor, ha videó is alátámasztja azt, amit mond.

A helyzet annyira súlyos, hogy egyszer a volt férje rendőrt is hívott az egyik átadásra. “Betegség miatt nem engedtem el a gyereket, erről előre szóltam, mivel kórházban voltam vele” – mondta Emma. Azt mondta, pótidőpontot is megadott. Ennek ellenére a férfi két óra késéssel megjelent a gyerekért, majd amikor nem tudta elvinni, kihívta a rendőrséget.

“Képzelheted, milyen az, amikor a házad előtt parkol a rendőrautó, és este fél 8-kor papírokat kell mutogatnod arról, hogymiért nem mehet most a gyerek, aki egyébként ott fekszik betegen” – mondta Emma. A rendőrök végül nem is tettek semmit se. Emma azt mondta, ezekről az esetekről minden esetben ír a gyámhatóságnak és végrehajtást kér. Jogerős döntés viszont már hónapok óta nem született az ügyében.

Arról, hogy mennyire hisznek a párjuk által bántalmazott nőknek a magyar bíróságok, itt írtunk részletesen, ebben a cikkünkben azzal foglalkoztunk, milyen hatása volt annak, hogy 2013-ban bekerült a büntetőtövénykönyvbe a párkapcsolati erőszak tényállása, itt pedig egy olyan nő történetét olvashatják, akit a féltesvére vert agyon, holott a szociális gondozói szolgálatnak és a rendőrségnek is tudomása volt arról, mi folyik a házukban.