Véget ért a Rodgers-csoda, lett helyette Jones-csoda

Megígértem, megcsináltam! Vasárnap délután, az NFL csoportdöntőit beharangozó posztomban arra vállalkoztam, hogy magamból hülyét csinálva megtippelem az eredményeket. Sikerült! Mármint hülyét csinálni magamból. Bár, ha úgy vesszük, a Falcons-Packers eredményét közel 75 százalékos pontossággal eltaláltam. Azt jól éreztem, hogy az Atlanta bőven 40 pont fölött végez, a Green Bay pontjait viszont kétszeresen túlbecsültem. Mondjuk igazán nem én tehetek róla, hogy a Packers elkapói a legtisztább helyzetben a legkönnyebb labdát is képesek lesznek messzire hajítani maguktól.

Nem úgy Julio Jones, aki átvette a Remény szerepét Aaron Rodgerstől - már amennyiben a remény az, hogy ne a Patriots nyerje a Super Bowlt. Look at this fucking elkapás, barátom! Hogy erről a 73 jardos rohamról már ne is beszéljünk. Nem lettem volna bábu Jones merev alkarjának rossz oldalán!

Másik tippemmel, ha ez egyáltalán lehetséges, még jobban befürödtem, ott még a nyertest se sikerült eltalálnom. De erre is van mentségem! Az egész tippem arra épült, hogy a pittsburghi támadófal lenyűgöző dupla double teamjeinek fedezékéből toporogva meginduló Le’Veon Bell köröket fut majd a Patriots védelme körül, erre nem lesérült már az első negyedben? Ezzel el is dőlt a meccs, más remény nem volt, pláne úgy, hogy Belichek előrántotta a zsebéből Chris Hogant. Azt a Hogant, aki nem túl fényes egyetemi karrierje alatt a másodosztályú Monmouth csapatában összesen (!) 147 jardnyi elkapást hozott össze, és aki most ezen az egy (!!) meccsen 180 jardig jutott. Persze azt tán még az NFL-től irtózó olvasók is tudják, hogy Bill Belicheknél élesebb szemmel egy edző sem talál gyémántokat a draft utolsó köreinek szemétdombján.

Összességében nem lehetünk elégedetlenek. Bár mostanáig jó szar volt a rájátszás, mindössze egyetlen izgalmas meccsel, a Falcons-Pats párosítás izgalmas döntőt ígér. Legalábbis az atlantai pontszerző gépezetnél kevés csapatnak lehet jobb esélye Tom Brady hatékonyságalapú támadóegységével szemben. Most pedig következzenek az összefoglalók, amelyek közül az elsőt Balogh Balázs, a másodikat a méltán népszerű Boka-Pongrácz trió jegyzi.

Atlanta Falcons-Green Bay Packers 44:21

Ahogyan számítottunk rá, sokpontos mérkőzés lett az NFC döntőjéből csupán annyi különbséggel, hogy csak az egyik csapat termelte a pontokat a másik pedig csak rohant az eredmény után.

A sajtfejűek joggal bizakodhattak a mérkőzés előtt, mivel Jordy Nelson vállalni tudta a játékot, igaz csak egy speciális katonai kevlár mellényben, de már a jelenléte is sokat nyomott a latba, ugyanis a papíron gyengécske Falcons secondary idén rendre megszenvedett az ellenfelek „sztár” elkapóival.

Elég döcögősen kezdte a mérkőzést a Falcons elkapógárdája ugyanis Taylor Gabriel és a később csodát csodára halmozó Julio Jones is egy-egy elejtett labdával kezdett. De ahogyan azt egy jó második számú elkapótól lehet várni Mohamed Sanu előlépett és egy két yardos átadást követően megszerezte a vezetést a hazaiaknak. Ezt követően egy Packers drive után Mason Crosby kihagyott 3 pontos kísérlete után nem sejthettük, hogy ez volt a legnagyobb lehetőségük pontokat tenni a táblára a vendégeknek az első félidő folyamán. Innentől a forgatókönyv hasonló volt az előző hetihez, tökéletes játéktervet kieszelő Falcons, nem engedett teret az ellenfelének a labda egyik oldalán sem. Rodgerst amikor lehetett lent tartották a pályáról, tökéletesen menedzselve az időt, sőt egy Ripkowski fumble után a félidőre gyakorlatilag ismét eldöntötték a mérkőzést. A Freeman-Coleman duó ismét tökéletes „ölte” az órát a 5-6 yardos futásaival, az elkapók szinte hiba nélkül végezték a munkájukat. Ennek -következtében gyorsan 17-0 állt az eredményjelzőn. A félidő utolsó offenzíváját vezető A Rod a mérkőzést döntően befolyásoló hibát vétett, ugyanis eladta a labdát amit az Atlantai secondary vezére Ricardo Allen szedett össze, így megadva irányítójának azt amit a legjobban szeret, egy két perces driveot a félidő végén. Ahogy az lenni szokott az elején döcögősen induló drive Freeman és Gabriel segítségének köszönhetően eljutott a vörös zónába ahol aztán Matt Ryan célba vehette azt akiben a legjobban bízik, Julio Jones egy nehezen kivitelezhető elkapással 24-0-ra módosította az eredményt. A csapatok úgy vonulhattak a szünetre, hogy a Falcons feje fölött még mindig ott lógott a Mike Smith éra óta odaragasztott béklyó miszerint ha valaki letud olvadni egy ekkora vezetésről akkor az a Falcons.

De ez egy másik csapat, és ezt bizonyították is a második félidő elején, Julio Jones egy 73 yardos elkapásával robogtak tovább Houstonba. Az állás ezzel 31-0-ra módosult. A csata ezek után átfordult abba a mederbe amire számított mindenki, egy igazi adok-kapok alakult ki,de a hazaiaknak minden vendég pontszerzésre volt válaszuk. A Green Bay egy szép drive végén Devante Adams révén rakott pontokat a táblára, de rögvest ezután érkezett a menetrendszerinti Freeman TD, 37-7. A-Rod mindent megpróbált még egy 28 yardos futással is próbálkozott, az akarásnak meglett az eredménye Jordy Nelson törött bordával is pontot szerzett, Ripkowski 2 pontosával 37-15-re módosult az állás. Crosby sikertelen onside kickjével ért véget a harmadik negyed. A negyedik negyed elején a hazaiak bevitték a kegyelemdöfést Tevin Coleman futott TD-vel, erre csak Jared Cook tudott válaszolni beállítva ezzel a végeredményt 44-21 a hazaiak javára. Így tehát a Falcons utazhat Houstonba, hogy megmérettessen az AFC legjobbjával.  Említést érdemes Matt Ryan újabb MVP teljesítménye, 392 passzolt yard 4 TD 0 eladott labda, az elkapói oldalon Julio Jones nyújtott kiemelkedőt ismét a maga 180 elkapott yardjával és 2 TD-jével. Dan Quinn másodéves vezetőedzőként Super Bowl-ba vezette csapatát, és már csak egy mérkőzés választja el attól, hogy megadja a városnak azt amire talán a legjobban vár, egy bajnoki gyűrűt. Február 5.-ikén kiderül sikerül-e neki.

New England Patriots Pittsburgh Steelers 36-17

Boka Tamás, nyertesoldali heccelő

Meglepetéssel kezdődött az AFC döntője, már rögtön a pénzfeldobás után. A Patriots választhatott és szokásuktól eltérően az első támadás lehetősége mellett döntöttek. Ez előrevetítette a hazaiak felfogását a mérkőzéssel kapcsolatban – minél hamarabb minél nagyobb előnyt kicsikarni, hogy a Steelers ne vezethessen nyugodt, időölő, Brady lehetőségeit limitáló drive-okat.

Az első Patriots támadás – bár csak három pontot hozott – azt is megmutatta, hogy eszük ágában sincs túl sokat bíbelődni a futással. Úgy találták, hogy a Steelers hátsó hetese képtelen lesz komolyabb ellenállásra Brady elkapó gárdájával szemben. Ez tökéletesen bebizonyosodott még az első negyedben, amikor az idény közben tartalékká süllyedt safety, Golden rejtélyes módon becsempészte magát a pályára. Így nézőként közelről (5-6 méterről) tekinthette meg Chris Hogan első hatpontos elkapását. Igen, a Steelers szurkolók elvárása az lett volna, hogy legfeljebb 30 centire legyen Hogan-től. De a vágyak és a valóság között néha pontosan 5,3 méter mérhető.

Le’Veon Bell közben (eddig eltitkolt?!?) ágyéksérülése miatt kiesett a mérkőzésből. Így 10-0 után Williams, kisegítve néhány szép Eli Rogers elkapással, cipelte a hátán a vendégeket pontosan a végzónáig. A Steelers ezek után újabb safety-t íratott be a Brady-Hogan páros kurzusára. A futó, Lewis bevonásával végrehajtott trükkös játék eredményeként Mike Mitchell-nek sikerült 4 méterre lefaragnia a távolságot Hogan-től. Mivel így is TD lett, ez legfeljebb részsikernek könyvelhető el.

A második negyed utolsó felét a Steelers gyönyörű támadással töltötte ki a pályán. Két perccel a félidő vége előtt úgy tűnt, hogy ismét sikerült nekik célt érni. Azonban a videóbíró szerint is Jesse James fél jarddal hamarabb landolt a szükségesnél Duron Harmon szerelése után. S innentől kezdve a Patriots védelme lehúzta rolót – két futással mínusz 5 jardot haladt Williams. A sikeres mezőnygól után 17-9-es állással mentek szünetre a csapatok.

A Steelers még belátható távolságban volt, ők kezdték a második félidőt. Sok mindenre nem jutottak, pontosan hat yardot haladtak. Egy újabb Gostkowski mezőnygól után a Steelers támadók utolsó életjelként eljutottak a hazaiak 39 jardjáig. De a punt után a már szokásos hosszú Hogan elkapást követően jött a „mellőzése” miatt felpaprikázott Blount, aki 18 yardot futott hat-hét védővel a nyakában, vállán, hátán, derekán. A jutalom sem maradt el: ő vihette be 1 jardról. Bevitte, 27-9. Az utolsó Steelers remények az addig remeklő Eli Rogers labdavesztésekor szálltak el. Kyle Van Noy kiütötte, a vén csataló, Rob Ninkovich összeszedte, Tom Brady bepasszolta, Jules Edelman elkapta, s az icipici Steelers védelem mind megette; 33-9. Volt ugyan még újabb sikeres gólvonal védekezése a hazaiaknak, BigBen eladott labda, Patriots mezőnygól, szépségtapasz Steelers TD, de a mérkőzés ekkor, a 3. negyed 13. percében dőlt el végleg.

A várt izgalmas, nagy csata elmaradt, mivel a Steelers támadók képtelenek voltak váltani sztár futójuk, Bell sérülése után és a Patriots támadók kényük-kedvük szerint szerezhették a pontokat a Steelers zóna védekezésének szíves asszisztálása mellett.

dr. Pongrácz Zoltán, vesztesoldali dühöngő

A mentális felkészítés nulla, kezdve az öltözői Antonio Brown kiszivárgott videóval, majd fejmosással, folytatva a fél csapat influenzával és koronaékkőként az utolsó napi szunya helyett megtartott tűzriadóval. Mike Tomlint megint megetették, így jár aki nem tanul és nem készül. Kezdődött az időjárással, ami igen prűdre sikerült, szerintem percekig igen komolyan csökkent a látótávolság a pályán. Ennek ellenére a Pats passzokkal lavírozott végig a pályán. Jöhet a papi! Kipipálva! A szekondari nagyrésze vagy újoncokból vagy bénazsákokból áll, az ő nemes felkészítésük Carnell Lake feladata volt. Remélem röpül! Egy nagy nulla - a linebacker zóna határán minden egyes Pats mezes felvonuló, bohócmester, labdagörgető és egyébként bárki azt csinált amit akart. A felkészítésben Steelers oldalon a diavetítésben az szerepelt, hogy mindig egy veszélyes elkapó juthat a gyenge oldalra, na azt nagyon őrizni kell, lehetőleg cover-köb legyen rajta, az erős oldal csak trükk, úgyhogy oda elég a szemmel verés. Eztán jött a második dia, miszerint a vonal mellett csak érinteni kell az elkapókat, tehát leütközni nem szabad, mert az érintéstől megsemmisülnek. A harmadik dia az volt, hogy nem lesz trükkös játék. Mit mondjak, leülhetsz, egyes! Buter védelmi mágus egész szezonba túlterhelte Lawrence Timmonst, most a kontinensi területet befedő zónázáshos remek safety segítséget kapott a diázáson részvevők közük. Látványosan szenved a LeBeau védelem egyik ékköve és a Steelers D képtelen hozzávarni a játékokat, persze lehet nem tervezünk vele jövőre, de egy ilyen belső linebacker-ínséges ligában ez könnyen megbosszulhatja magát. Ahogy a meccs második félidejében is beindult a Pats futás, etetés etetés és etetés. James Harrison bámulatos módon köpölyözte Marcus Cannon minden porcikáját, ezzel a legjobb kézi ruhatisztító díját vihette haza! Kérem Butler edzőbá, ha valami felismerhetően nem eredményes, illetve sárgazászlóilag sem effektív, akkor miért nem lehet abbahagyni? Sok volt gonbócból is a védelmi oldalon.

Jönnek a sérültek, szegény-szegény Bell. Ugye itt az volt a trükk, hogy futni fogunk ezért futással lépre csaljuk Patríciát. Aha. Aztán bejött Diangelo Williams, és amennyi élet telt tőle, annyit tudott lehelni a tetszhalott támadásokba, ebben pajtira lelt Roethlisbergerben, BigBen pedig Eli Rogresben és Jesse Jamesben. És tudják mit, még működött is, csak nem fért bele. Nem fért bele a sok csúnya elejtett labda, értelmezhetetlen béna játékhívás. Így egy szoros félidei forduló helyett, maradt a medve elleni taktika, ha halottnak tetteted magad.

Szóval egy sokkhatást még elnézeget az ember, ha az Raiders fut bele, de ebben a PO-ban valaki csak úgy szórja a sokkolókat, mindenesetre azt előre eresztem, hajrá Falkonyok, negyven alatt ne adjátok a bőrötöket, hadd szenvedjen a Giselle-stadion népe!

Super Bowl LI: New England Patriots-Atlanta Falcons, 2017. február 6.