Megszökött egy reménytelenül szerelmes vörös panda egy virginiai állatkertből

A norfolki állatkert szóvivője szerint Sunny hétfőn tűnt el a kifutójáról. Azóta már a helyi rendőrség is bekapcsolódott a keresésbe, hőkamerával próbálják megtalálni a nőstény vörös pandát. Az állatkert környékén élőket is arra kérték, hogy járjanak nyitott szemmel, hátha rábukkannak az állatra.

Fotó: AFP/Sebastian Kahnert/dpa-Zentralbild/dpa

Az állatkert igazgatója, Greg Bockheim egy helyi lapnak arra tippelt, hogy a szerelem vihette rá a szökésre a másfél éves Sunnyt, ugyanis ez a párzási időszakuk kellős közepe, amikor az állatok elég elszántak tudnak lenni. Az külön szomorú, hogy a Kínában őshonos állatnak ebből a szempontból nem túl jók az esélyei az amerikai utcákon. 

Bár a vörös pandák nem tartoznak az agresszív állatok közé, de az igazgató arra figyelmeztet mindenkit, hogy mivel egy vadállatról van szó, így is kiszámíthatatlan lehet a viselkedése, ezért ne próbálják megfogni vagy etetni, mert bármi megtörténhet. (BBC)

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.