Saját szabályokat alkotnak a magyar Airbnb-sek, hogy ne lehessen bezsúfolni nyolcnál több angol legénybúcsúzót egy lakásba

gazdaság
2017 január 25., 18:28

Érdekvédelmi szövetséget hoztak létre az Airbnb-sek, a szervezetet hamarosan bejegyzi a bíróság. A Felelős Rövid Távú Lakáskiadók Szövetsége önszabályozó testületként működik majd, és keresi a kapcsolatot a törvényhozókkal is a szabályok ésszerű, előremutató alakítása érdekében.

A NAV nemrég azt közölte, hogy az Airbnb székhelye szerinti ír adóhatóságtól kapott adatok szerint 2015-ben közel 4500 magyar szállásadó állt kapcsolatban az Airbnb-vel, akik összesen 120 ezer alkalommal adták ki ingatlanjaikat. Az Airbnb-hálózat magyar szállásadói 2015-ben 6 milliárd forint bevételt szereztek, az adóhivatal szerint azonban az adóbevallások ennél jóval kisebb összeget tartalmaznak.   

Rege Mihály, a szövetség egyik elnökségi tagja az MTI-nek elmondta, hogy a szövetség tagjai saját lakásuk mellett más tulajdonosoknak is vállalják lakásuk profi üzemeltetését. Céljuk a szürke- és feketezóna visszaszorítása, hogy az adózási és egyéb szabályokat mindenki maradéktalanul betartsa. 

Tagjaik számára előírják, hogy alapterülettől függetlenül 8 személynél többet nem szállásolhatnak el egy lakásban, mert ennél nagyobb társaság egy lakóházban problémás lehet. Szeretnék, ha végre nem mosnák össze a tevékenységüket a hostelek világával, amelyek gyakran több tucat embert szállásolnak el és nyilvánvalóan nem lakóházakba valók, de Rege szerint általában is kérdéses, hogy a hostelekben megszálló legénybúcsús és egyéb csoportok mennyire gyakorolnak pozitív hatást a hazai turizmusra.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.