A veronai buszbaleset egyik súlyosan megsérült túlélője maga a sofőr

baleset
2017 január 30., 21:00
comments 48

Az olasz hatóságok azonosították a veronai buszbaleset áldozatainak holttestét, a földi maradványokat előreláthatólag pénteken szállíthatják Magyarországra. A tragédia négy sérültje közül ketten hétfő délután elhagyták a Honvédkórházat, ahol várhatóan a hét közepén dönthetnek arról, hogy kell-e műteni a még mindig ott fekvő sérülteket.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az M1 aktuális csatorna esti híradójában azt mondta, előreláthatólag pénteken hozhatják haza a veronai buszbaleset áldozatainak holttestét. Elmondta, hogy az illetékes olasz ügyész kedden küldi ki az áldozatok eltemetésére vonatkozó engedélyeket annak az önkormányzatnak, amelyikhez a balesetben érintett autópálya-szakasz is tartozik. Az önkormányzat a dokumentumok alapján állítja ki a halotti anyakönyvi kivonatokat, ami alapján engedélyezik a holttestek kiadását és elszállítását. A szükséges dokumentumok elkészülte után, lehet, hogy már csütörtökön, de inkább pénteken szállíthatják haza a holttesteket.

Mindenkit azonosítottak

A miniszter közölte azt is, a holttestek és a válságos állapotban lévő sérültek azonosítása befejeződött, és a külügyminisztérium munkatársai elkezdték felvenni a kapcsolatot a hozzátartozókkal. Szijjártó azt mondta, az érintettek felével már tudtak beszélni.

Az ANSA olasz hírügynökség rendőrségi forrására szerint a Verona közelében szerencsétlenül járt busz magyar vezetője az egyik Olaszországban kezelt, hétfőn azonosított súlyos sérült. A rendőrség az ügyészséget tájékoztatta a sofőr azonosításáról, ehhez a jelentéshez jutott hozzá az ANSA. A jelentés kitér arra is, hogy az 52 éves férfi vezethette a járművet a január 20-i baleset idején.

Közben a rendőrség bejelentette, hogy az összes áldozatot azonosították a DNS-ük alapján. Köztük volt az a két ember, aki még olasz kórházban van, és akit a szörnyű állapotuk miatt a rokonaik nem tudtak azonosítani.

Két túlélő elhagyta a Honvédkórházat

Tamás Róbert, az MH Egészségügyi Központ-Honvédkórház orvosigazgatója este az M1-en közölte, a hét közepére dőlhet el, hogy szükségük lesz-e bőrátültetésre a veronai buszbaleset Honvédkórházban fekvő sérültjeinek. Az orvosigazgató szerint a két áldozat a kórház plasztikai és égési sérülési osztályán fekszik, és csak az ápolás során lehet azt megállapítani, hogy szükség van-e műtétre. Ha úgy látják, hogy a beavatkozásra szükség van, akkor valószínűleg a saját bőrüket ültetik majd át a megégett területekre.

Az orvosigazgató beszámolt arról is, hogy a sérültekkel már a kezelésük kezdete óta pszichológusok is foglalkoznak. A veronai buszbaleset Honvédkórházban kezelt négy sérültje közül ketten délután elhagyták az intézményt. Azokról a sérültekről van szó, akik utoljára érkeztek a budapesti kórházba, egyikük koponyaalapi, másikuk csuklótörést szenvedett.

A Fradi és az Újpest is segít

A veronai buszbalesetben elhunytak, illetve megsérültek családjának támogatására ajánlja fel a Ferencváros és az Újpest jégkorongcsapata az egymás elleni csütörtöki bajnoki mérkőzésük jegybevételét. Az ötletet az adta, hogy az áldozatok között volt Vígh Balázs, aki mindkét klubban jégkorongozott. A játékoshoz fűződő kapcsolatról, emlékekről és a MOL Liga-találkozó előkészületeiről Hudák Gábor, a Ferencváros jégkorongszakosztályának szakmai igazgatója és Pichler Ádám, az újpestiek csatára beszélt az M1-en.

„A tervezettnél egy nappal korábban, csütörtökön rendezzük meg a mérkőzést semleges helyszínen, a közel kétezer néző befogadására alkalmas Tüskecsarnokban, hogy minél több szurkoló jöhessen el. A teljes bevételt az Ökumenikus Szeretetszolgálat veronai áldozatok számára létrehozott számlájára fogjuk átutalni” – mondta Hudák. A felnőtt jegyek 1000, a diákjegyek 500 forintba kerülnek. A mérkőzés 19 órakor kezdődik.

Egy olasz tűzoltó oltja a busz maradványait a baleset után
photo_camera Egy olasz tűzoltó oltja a busz maradványait a baleset után

A busz Velence és Verona között az autópálya szalagkorlátjának, majd egy felüljáró pillérének csapódott, ami után rendkívül gyorsan terjedő, sűrű, fullasztó füstöt okozó tűz ütött ki a járműben. A katasztrófában 16-an haltak meg, köztük 11 fiatalkorú. Egy ember életveszélyesen, ketten nagyon súlyosan, tízen súlyosan, tizenhárman könnyebben sérültek meg, és tizenketten sérülések nélkül élték túl a balesetet. A sérülteket (két ember kivételével) hazahozták Magyarországra. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.