Egész oldalas hirdetésben kért bocsánatot a Deutsche Bank, amiért tisztességtelen dolgokban vett részt

külföld
2017 február 06., 08:22
comments 31

Számos német napilap szombati számában is megjelent az az egészoldalas hirdetés, amit a legnagyobb német pénzintézet, a Deutsche Bank vezérigazgatója kér elnézést a bank múltbeli hibáiért. 

Súlyos hibák történtek, indul a John Cryan által aláírt hirdetés szövege, melyben az igazgató felidézi azt is, hogy kinevezése óta eltelt másfél évben a banknak több milliárd dollárt kellett kifizetnie kártérítésként és peren kívüli egyezségek során. Decemberben egyeztek meg például az amerikai igazságügy-minisztériummal arról, hogy összesen 7,2 milliárd dollárt fizetnek azért, mert nem tisztességes eszközökkel kereskedett 2005 és 2007 között az amerikai jelzálogpiacon, jelentősen hozzájárulva a globális válság kiindulásához.

John Cryan (Susann Prautsch/dpa)
photo_camera John Cryan (Susann Prautsch/dpa)

Cryan szerint ráadásul a korábbi évek döntései nem csak anyagi kárt okozott a banknak, de hírnevüket és hitelességüket is aláásta. A bank ellen jelenleg is 7000 per és eljárás fut világszerte, a tavaly évet pedig 1,4 milliárd eurós veszteséggel zárták. Cyran ezt Frankfurtban jelentette be egy sajtótájékoztatón, ahol szóban is elnézést kért az elmúlt időszak hibáiért. 

A hirdetésben emellett olyan lépésekért is elnézést kér a vezérigazgató, minthogy világszerte piacokat manipuláltak, vagy hogy részt vettek orosz pénzmosási folyamatokban. 

Cryan ugyanakkor a hirdetés végére optimista hangot próbált meg megütni, amikor arról beszélt, hogy a nehezén már túl vannak, és bár még számos jogi eljárás fut ellenük, de a legnagyobb ügyek már lezárultak. (DW)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.