• Zuzana Hlávková 8 hónapig dolgozott a szlovák külügyminisztériumban, a soros szlovák EU-elnökségnek.
  
• Munkája során többtízezer eurós csalásokra, és előre lejátszott álpályázatokra is rálátott.
  
• Panaszaival elment a külügyminiszterig, de mindenhol lesöpörték az ügyét, ezért otthagyta a minisztériumot.
  
• Végül a nyilvánosság elé állt, és most a Transparency International segítségével harcol az igazáért.
  
• A kormány közben titkolózik, terel, Robert Fico pedig szlovákellenes kurváknak nevezi az érdeklődő újságírókat.
• Az interjút Szőke Dániel készítette.

Milyen szakmai háttérrel érkeztél a Külügyminisztériumhoz?

Végzettségemet kultúratudományból szereztem, és van tapasztalatom kulturális rendezvényszervezésben is. Mielőtt 2015 júliusában hazajöttem a minisztériumba, több évig külföldön éltem, és kinti egyetemeken tanultam. A külügy kulturális szakértőként vett fel a szlovák soros EU-elnökséghez, és főleg Szlovákia külföldi népszerűsítése volt a feladatom.

Mik voltak a legsúlyosabb rendellenességek, amiket itt tapasztaltál?

Az elnökség előkészítése egy pontig teljesen szabályszerűen zajlott. Egészen addig, amíg 2015 őszén meg nem érkezett a csapatba egy új médiatanácsadó, Zuzana Tapakova, aki korábban egy nagy szlovák kereskedelmi tévécsatorna elnöke volt. Ettől kezdve a megszervezett kulturális események nézőpontja és formátuma változni kezdett, minden nagyobb, látványosabb, és sokkal költségesebb lett.

Tapakova rögtön erőltetni kezdte, hogy szervezzünk egy óriási eseményt, amelyen bemutatjuk a nyilvánosságnak a szlovák elnökség logoját. A bemutatást mi eredetileg egy egyszerű sajtókonferenciával terveztük. Az is prioritást kapott, hogy ezt a rendezvényt még a választások időpontja, március 5. előtt tartsuk meg, hogy a kormányzat jelen lehessen és fürödhessen a dicsőségben.

De voltak sokkal nagyobb problémák is ezzel az eseménnyel. A szervezéssel egy a kormánypárthoz állítólag közel álló ügynökséget bíztak meg, akit már jóelőre kiválasztottak, és gyakorlatilag rájuk szabták a pályázatot. 

Sőt, feltehetőleg erről a másik két pályázó ügynökség is tudott, és részt is vettek a csalásban. A megállapodás szerint ezek után az eseményt mindenre kiterjedően az ügynökségnek kellett volna szerveznie, a minisztérium azonban saját maga is besegített, mégpedig jelentős forrásokkal. Sőt, a megkötött szerződésekre rálátó kollégáim észrevették, hogy a nyertes ügynökségre, az Evka-ra háruló költségek nagy százalékát is a minisztérium fedezi, saját zsebből. Például a Nemzeti Színház bérleti díját, a fellépők tiszteletdíját és az esemény utáni recepció díját is maga a külügy állta. 

Számszerűsítve tehát a minisztérium adott az Evka-nak 160 000 eurót, hogy abból fedezze a rendezvény teljes költségét, majd saját zsebből elköltött ugyanarra a rendezvényre még 90 000 eurót. És nagyon valószínű, hogy még ez sem a végleges összeg, vannak olyan információink, amik szerint az összköltség átlépi a 300 000 eurót is. Felmerül a kérdés, hogy akkor mit fizetett az ügynökség. Nem igazán tudjuk. A gyanúnk szerint szinte semmit, és a hozzájuk került 160 000 euró nagyrészét valaki zsebre rakta.

Mindezek után a minisztérium a sajtónak is hazudott a végleges költségről. Ez pedig méginkább arra enged következtetni, hogy mocskos dolgok zajlottak a háttérben. Tapakova érkezése után tehát a költségek teljesen elszálltak, volt még két másik, Szlovákiában szervezett koncert is, aminek a költségeit korábban mi összesen kb. 60 000 euróra becsültük, végül többszázezer euróba kerültek, és szintén gigarendezvénnyé dagadtak.

Emellett az sem volt világos, pontosan kitől jönnek az utasítások. Arra ösztönöztek minket, hogy írjunk ki álpályázatokat, és adjunk előnyt a kiválasztott pályázóknak, még mielőtt lezajlanak a választások. És úgy tűnik, hogy ez volt az általánosan elvárt viselkedés, az általános eljárás más szerződések esetében is.

Volt bármilyen hivatalos lehetőséged rá, hogy panaszt tegyél a minisztériumban? Kikkel osztottad meg a munkahelyeden a szabálytalanságokkal kapcsolatos észrevételeidet?

Nyíltan beszéltem a problémákról a feletteseimmel, az igazgatóval és a főigazgatóval is. A válasz mindkét esetben az volt, hogy nem tehetünk semmit, nincs beleszólásunk a dolgokba, végeznünk kell tovább a munkánkat. Ez nagyjából annyit jelentett, hogy “Tapakova azt mondta, hogy így kell lennie, tehát így kell lennie.”

Ekkor döntöttem úgy, hogy kilépek. Megértettem, hogy a mocskos módszerek továbbra is érvényben maradnak, és a feletteseim semmit se fognak tenni, hogy változtassanak. 

Nem én voltam az egyetlen, aki távozott, egy kollégám, Pavol Szalai velem egyidőben, ugyanazokkal az indokokkal hagyta ott a Külügyminisztériumot. 

Mikor távoztam, írtam egy levelet Lajcak külügyminiszternek és Korcok államtitkárnak, amiben rámutattam a koncertekkel és a logó-bemutató eseménnyel kapcsolatos szabálytalanságokra. A levélben személyes találkozót kértem a külügyminisztertől, aki végül fogadott is. Ez a találkozó számomra nagyon furcsa volt, mert Lajcak úr végig úgy viselkedett, mintha semmi rossz nem történt volna korábban. Pedig egyértelmű volt, hogy pontosan tudja, miről beszélek. Azt mondta, azért volt szükséges, hogy hazudjunk a médiának a költségekről, mert a szlovák sajtó elfogult, ártó szándékú, és kizárólag a pénz érdekli, az események egyéb aspektusai hidegen hagyják. Azt is elárulta, hogy Tapakova-t maga a miniszterelnök, Robert Fico küldte a külügybe. 

Végül pedig, ahelyett, hogy biztosított volna róla, hogy vizsgálatot indít a logós rendezvény ügyében, és megteszi a szükséges lépéseket, hogy az akkor még előttünk álló rendezvényeken ne történhessen hasonló csalás, felajánlott nekem egy pozíciót a minisztériumban, és arról győzködött, hogy térjek vissza hozzájuk.

Ekkor döntötted el, hogy kiállsz a nyilvánosság elé, és beszámolsz az ügyről?

Ez egy hosszabb folyamat volt. Miután kiléptem, találkoztam a miniszterrel, és láttam, hogy ő semmilyen erőfeszítést nem fog tenni azért, hogy bármi is változzon, el akartam felejteni az egészet, és csak tovább akartam lépni. 

De belülről mardosott a dolog, úgy éreztem, hogy nem tettem eleget, hogy nem feleltem meg a saját értékrendemnek, nem teljesítettem azt, amit elvárok magamtól. Keserűvé és dühössé tett, hogy hallgatnom kell a csalásról.

 Tehát elhatároztam, hogy kezdenem kell ezzel valamit. Ez 2016 júniusában volt, ekkor kerestem meg a Transparency International szlovák irodáját, és ekkor láttunk neki közösen, hogy felderítsük a gyanús szerződéseket a logó-bemutatóval és a koncertekkel kapcsolatban. Nyilvános szerződés-adatbázisokban kutakodtunk, a külügy online elérhető költései között keresgéltünk, és adtunk be adatigénylést is a minisztériumhoz. Onnan azonban csak kitérő és homályos válaszokat kaptunk. Sok esetben pontosan tudtuk, hogy szándékosan visszatartanak információkat tőlünk, tévútra visznek vagy egyszerűen csak nyíltan hazudnak nekünk. Megkerestük a rendezvényeken fellépő művészeket is, és egyikük megerősítette, hogy ő közvetlenül a minisztériumtól kapott tiszteletdíjat. Mikor szembesültünk vele, hogy a minisztérium ennek ellenére is át akar verni minket, úgy döntöttünk, hogy új eszközt vetünk be, a nyilvánosságot. Úgy éreztem, úgy éreztük, az embereknek tudniuk kell erről.

A nyilvánosság pedig reagált, a sajtó folyamatosan faggatja Robert Ficót az általad megfogalmazott vádakról. Egy novemberi sajtóeseményen az elnök szlovákellenes kurváknak nevezte a témát feszegető újságírókat. Számítottál ennyire heves reakciókra a kiállásod után? És egyenesen a miniszterelnöktől?

Robert Fico reakciója helytelen és elfogadhatatlan. Minden demokratikus kormánynak tisztelettel és körültekintéssel kell reagálnia a vele szemben felmerülő gyanúra. De Fico, ahelyett, hogy azt mondta volna, hogy “Köszönjük, megvizsgáljuk az esetet, és levonjuk a szükséges következményeket”, minket a szlovák EU-elnökség megtámadásával, a médiát pedig szlovák-ellenességgel vádolta meg. Holott mi konkrét szabálytalanságokra mutattunk rá az elnökségi ciklus előkészületeiben, az teljes EU-elnökség felett sosem ítélkeztünk.

A gyalázkodásoktól eltekintve bemutatott a minisztérium valaha is bármilyen bizonyítékot, ami megcáfolja a te állításaidat?

Nem, és ezt a bizonyítást a mai napig visszautasítják. Eleinte, amikor nyilvánosságra hoztam a történteket a blogomon, a minisztérium sietett leszögezni, hogy amint összegyűjtik a szükséges adatokat, rögvest tisztázni fogják magukat. De ez azóta sem történt meg, soha nem mutattak be egyetlen dokumentumot sem, ami rámcáfolt volna. 

Épp ellenkezőleg, visszatartják a legfontosabb anyagokat: a pályázati kiírást, amelyből kiderülne, hogy a feltételeket egy bizonyos ügynökségre szabták, a vesztes ügynökségek pályázati anyagát, amelyből össze lehetne hasonlítani az ajánlatokat, a kiválasztási szempontokat, amikből látható lenne, mi alapján hirdettek győztest, és a minisztérium és az ügynökség között megkötött, állítólag mindenre kiterjedő szerződést is.

 Mi pedig feltesszük a kérdést: miért? A nyomás hatására a minisztérium annyit hajlandó volt elismerni, hogy valóban adtak plusz 50 000 eurót a logó-esemény fellépőinek tiszteletdíjára, de a szerződések bemutatását még ennek ellenére is visszautasítják. Újracsak azt kérdezzük, hogy miért. Legjobb tudomásunk szerint az esemény összköltsége elérte a 300 000 eurót. Úgy hisszük, hogy egyéb olyan költések is voltak, amiket a minisztérium továbbra is titkol.

A külügy egy folyamatban lévő számvevőszéki vizsgálatra hivatkozik, ami miatt képtelen kiadni a kérdéses események teljes dokumentációját, ami állításuk szerint bizonyítaná az igazukat. Van ennek a vizsgálatnak bármilyen nyilvános mozzanata. Milyen hosszúra nyúlhat?

Sajnos a vizsgálat nem nyilvános, de legkésőbb idén májusra várjuk a eredményt. Ez azonban sok dologtól függ, Szlovákiában a felügyeleti szervek meglehetősen átpolitizáltak, és nem igazán pártatlanok, ha politikailag érzékeny ügyekben kell döntést hozniuk.

A másik kifogás a dokumentáció bemutatása ellen az, hogy hatalmas mennyiségű adatról van szó. A minisztérium szerint a teljes anyag nyilvánosságra hozása óriási feladat lenne, ami megbénítaná az egész intézményt. Valóban ilyen elképesztően nagy feladatról feladatot adtatok?

Egyáltalán nem, az ügy vitán felüli tisztázásához szükséges dokumentumok összesen csak néhány oldalasak. A minisztérium ennek ellenére visszautasítja, hogy publikálja őket. Ehelyett eljuttattak a nyilvánosságnak például egy 200 oldalas, a gyanús rendezvények szempontjából teljesen irreleváns anyagot. Ebben benne volt többek között egy 60 oldalas leírás, amely a Külügyminisztérium szervezeti felépítését taglalta.

Milyen következő lépéseket terveztek a Transparency International-el közösen, hogy elérjétek a dokumentáció nyilvánosságra hozását? Vannak még eszközök a kezetekben, ha a minisztérium továbbra is terel, és titokban tartja az anyagot, újabb hónapokra?

Vannak még eszközeink, néhány nappal ezelőtt a globális szintű Transparency Movement is csatlakozott hozzánk, és felszólította Fico miniszterelnököt és Lajcak minisztert, hogy tegyék hozzáférhetővé az anyagot. Illetve jelenleg is várjuk az ombudsmani döntést arról, hogy megsérti-e a nyilvános adatokhoz való hozzáférésre vonatkozó törvényt a minisztérium azzal, hogy titokban tartja az ügy anyagait. Emellett pedig számos polgári kezdeményezés indult a nyilvánosságban és az ügyben aktív és óriási támogatást mutató diákság körében is, amelyek szintén felszólították a kormányt és a minisztériumot, hogy tegyék közzé az adatokat.

Hogyan változott meg az életed, mióta kiléptél a nyilvánosság elé? Hogy érzed, jelenleg kell tartanod bármilyen fenyegetéstől?

Az egész folyamat - onnantól, hogy kiléptem a minisztériumból, a dilemmán át, hogy tegyek-e egyéb lépéseket az ügyben, odáig, hogy végül felkerestem a Transparency-t és nyilvánosságra hoztam az ügyet - segített, hogy meghatározzam, milyen ember is vagyok valójában. De alapvetően ugyanúgy érzem magam, a megszokott életemet élem, munkába járok, a családommal és a barátaimmal vagyok. A helyzetem sokkal drámaibbnak tűnhet a külső szemlélők számára, akik csak a hírekből ismernek. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptam, legalább húsz helyről ajánlottak munkát, és többszáz üzenetet kaptam, amiben az emberek a támogatásukat fejezték ki. 

Néhányan a legjobb ügyvédek közül jelezték, hogy ha szükséges, teljesen ingyen vállalják, hogy képviselnek engem a bíróságon. Több mint 15 000 ember írta alá a petícióinkat. Ezek a dolgok nekem nagyon sokat segítettek, és nagyon hálás vagyok értük. Nem hiszem, hogy bármitől vagy bárkitől is félnem kellene.

Mik a távlati terveid? Szlovákiában maradsz vagy a nemzetközi tapasztalataidat inkább külföldön kamatoztatod?

Most úgy tervezem, hogy maradok Szlovákiában. Lenyűgözött az a visszhang, amit az ügyem kapott a nyilvánosságtól, az így felhalmozódott energiát szeretném felhasználni, hogy valami jelentősségteljeset, valami fontosat tegyek. Csatlakoztam a Transparency-hez, és terveink szerint a jelenlegi ügy lezárulását követően is dolgozni fogunk a témában, fiatalokkal fogunk beszélgetni, bátorítani fogjuk őket a tiszta és határozott civil szerveződésre. Ezek a szervezetek és az ezekben részt vevő fiatalok lehetnek a kulcsfigurái a jövőben a korrupció elleni harcnak.