Dopeman: Azt gondolom, hogy polgármester úrnál sokkal jobban ismerem a nyolcadik kerületet

2017 február 15., szerda 14:07
104

Az ATV Start című reggeli műsorának volt vendége szerdán Pityinger László, aki megerősítette, hogy valóban komolyan gondolja, hogy elindul a józsefvárosi időközi választásokon.

„Láttam, hogy lesz egy időközi választás, mert az egyik képviselő visszaadta a nevezését, úgyhogy azt gondoltam, hogy ez egy megfelelő ajtó arra, hogy beléphessek a politikai térbe”,

jelentette ki, majd hozzátette, hogy 

„a polgármester úrnál sokkal jobban ismeri a 8. kerületet”.

Pityinger a beszélgetés során baloldalinak vallotta magát, ami szerint abban merül ki, hogy 

„érdekel az elesettek helyzete, a szegények, beteg emberek helyzete, illetve azt gondolom, hogy egy társadalomról a legjobb bizonyítványt az állítja ki, hogy hogy bánik a saját maga elesetteivel és gyengéivel. Ezen a ponton kívánom én megfogalmazni az álláspontomat, ebben az ügyben ki fogok állni mindig.”

A VIII. kerületi Magdolna negyedben április 23-án lesz időközi önkormányzati választás, mert a fideszes Balogh István Szilveszter lemondott képviselői mandátumáról. 

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt