Konzultációt indít a kormány arról, hogy lehessen-e éjszaka 11 óra és hajnali 4 között diákokat buszon szállítani

politika
2017 február 15., 14:43
comments 9

Internetes konzultációt indít a kabinet a veronai buszbaleset nyomán felmerülő szabályozási kérdésekről - közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő a kormányülés szünetében. 

Kovács Zoltán tájékoztatása szerint a stratégiai kabinet után a kormány is áttekintette a veronai busztragédiával összefüggésben rendelkezésre álló információkat, folyamatban lévő egyeztetéseket.

A kormány úgy határozott, hogy mielőtt végső döntést hozna a szabályozásról, a változtatásokról, a lehető legtöbb ember véleményét szeretné megkérdezni, illetve megismerni. 

Ennek érdekében internetes konzultációt indítanak, ami egy hónapig tart majd és három alapvető kérdésben kéri ki az emberek véleményét.    

Az egyik, hogy lehessen-e éjszaka 11 óra és hajnali 4 között diákokat, fiatalokat szállító busznak közlekednie. A kérdések érintik a sofőrök egészségügyi alkalmasságával - különös tekintettel az alvászavarra - összefüggő szabályozást, illetve a diákokat szállító buszok műszaki paramétereit.  

Kovács Zoltán jelezte, egyszerűnek tűnő, mégis összetett témákról van szó.

A nap folyamán korábban Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője cáfolta azt a sajtóértesülést, amely szerint nemzeti konzultációt terveznének a budapesti olimpiáról. Kósa Lajos ehhez annyit tett hozzá, hogy néhány más témában valóban terveznek nemzeti konzultációt. Az olimpiarendezésről, illetve a népszavazási kezdeményezésről egyébként - mint mondta - nem lesz szó a visegrádi frakcióértekezleten. 

Szerdán a Heti Válasz írt arról, hogy értesüléseik szerint nemzeti konzultációt akar a kormány Sorosról, illetve Brüsszelről. (via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.