Öncenzúrára szólította fel saját oktatóit a CEU

POLITIKA
2017 február 18., 07:55
comments 94

"Fegyelmezett magatartást" vár el a kormány és a hozzá közel álló média célkeresztjébe került egyetem, a CEU oktatóitól az egyetem rektora, Michael Ignatieff – értesült a Magyar Nemzet. A rektor a lap szerint tartott egy fórumot a Soros György által alapított egyetem tanáraival, ahol az óvatosságra figyelmeztette őket, és olyanokat mondott, hogy „az egyetemi szabadság fontos, de bölcsen kell használni”.

Azt is leszögezte, hogy az egyetem nevében csak ő nyilatkozhat, és pártpolitikába senki nem folyhat bele. A kormány és az egyetem kapcsolatát teljesen pozitívnak nevezte a Magyar Nemzet forrásai szerint.

Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora
photo_camera Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora

Az utóbbi napokban egyébként több esemény is elmaradt: Greskovics Béla, a CEU tanára a civil szféra Fidesz általi megszállásáról UPDATE: a polgári körökről tartott volna előadást, de ez elmaradt. Ahogy a Momentum Mozgalom fórumát sem tartották meg, a mozgalom szerint azért, mert a CEU lemondta. A CEU azt mondta erről a Magyar Nemzetnek, hogy akkor már jelezte a Momentum, hogy párttá kíván alakulni, márpedig a CEU nem vesz részt pártpolitikában.

A CEU helyzete azért érdekes most, mert a kormány az év elején újabb lendületet adott a kormánytól független civilek elleni háborújának. Bár a frissen Schmidt Mária tulajdonába került Figyelőben írtak egy Soros György és Orbán Viktor közötti tavalyi titkos találkozóról, ahol állítólag arról állapodtak meg, hogy a CEU-t nem támadja be a kormány, ettől függetlenül érezhető, hogy fölöslegesen nem szeretnének provokálni az egyetem részéről. Az egyetemről rendszeresen jelennek lejárató cikkek a kormánypárti sajtóban, a legutóbb arról, hogy az üzleti iskola leépítésekor hátrányosan különböztettek meg magyar oktatókat.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.