Bill Gates: Tízmilliók halhatnak meg a bioterrorizmus miatt

30 millió áldozata is lehet a bioterrorizmusnak a következő tíz évben, figyelmeztetett Münchenben, a globális biztonságpolitikai konferencián (MSC) tartott szombati előadásában Bill Gates, a Microsoft alapítója, a világ egyik legvagyonosabb embere, aki az elmúlt 20 évben ideje és pénze jelentős részét áldozta globális egészségügyi kampányok támogatására.

Bill Gates. Fotó: Ramin Talaie / Getty Images

Gates emlékeztett, hogy az amerikai és a brit hírszerzés értesülései egyértelműen arra utalnak, hogy az Iszlám Állam különböző biológiai fegyverek fejlesztésén dolgozik Szíriában és Irakban is. 

Míg korábban az volt az általános vélekedés, hogy nem állnak rendelkezésre a megfelelő technológiai és laboratóriumi feltételek az ilyen fejlesztésekre, az elmúlt néhány évben a molekuláris biológia területén olyan fejlődés zajlott le, ami nagyban megkönnyíti a biológiai fegyverek kifejlesztésének lehetőségeit. Gates szerint az 1918-as spanyolnátha és az 2015-ös nyugat-afrikai ebolajárvány is intő jelként kell lebegjen a világ vezetőinek szemei előtt. 

"Járványügyi szakértők szerint egy levegőben terjedő vírus akár egy év alatt is képes lehet elpusztítani 30 millió embert, és elég nagy esély van arra, hogy a következő 10-15 évben szembesülünk egy ilyen kihívással" - mondta Gates, aki szerint szemléletbeli változásra van szükség: nem lehet egymástól teljesen elkülönülten kezelni a globális egészségügyi és biztonságpolitikai problémaköröket. 

A filantróp üzletember beszédében arra bíztatta a világ kormányainak vezetőit, hogy áldozzanak forrásokat a bioterrorizmust lehetséges kockázatainak csökkentésére. Gates szerint évi 3,4 milliárd dolláros költséggel járna felkészülni egy ilyen világjárványra, de ez még mindig sokkal kevesebb, mint amekkora károkat okozhatna. Túl az emberéleteken, 570 milliárd dolláros kár érhetné egy ilyen csapás után az emberiséget. 

Gates szerint a súlyos járványok elkerülése érdekében olyan nemzetközi koordinációra van szükség, mint a nukleáris fegyverkezéssel vagy a klímakatasztrófa elkerülésével szemben. (Guardian)