Előzetesben marad a Teréz körúti robbantás gyanúsítottja

A tavaly szeptember 24-én történt robbantásban két rendőr súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A DNS-minták alapján elfogott gyanúsított előzetes letartóztatását most meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság április 21-éig. 

A bíróság szerint a gyanúsított cselekménye - bizonyítottság esetén - előre kitervelten, több ember és hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletére, valamint robbanóanyaggal visszaélés bűntettének megállapítására lehet alkalmas. 

A megalapozott gyanút a szemlékről, valamint házkutatásokról, lefoglalásokról készült jegyzőkönyvek, szakértői szakvélemények, a szakértők előzetes megállapításait tartalmazó okiratok, egyéb rendőri jelentések, a beszerzett kamerafelvételek, a gyanúsított telefonjának adattartalma, híváslista-elemzések, tanúvallomások és a gyanúsított beismerő vallomása támasztják alá.

Minderre tekintettel a bíróság szerint megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított jelenléte az eljárási cselekményeknél csak a legszigorúbb kényszerintézkedéssel biztosítható. A végzés nem jogerős.

A hétvége fejleménye volt, hogy P. László nemrég beismerő-vallomást tett.  (MTI)

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.